Magyar fotók az APOD-on

2472

Hazánk asztrofotósai immár rendszeres szereplői a NASA honlapjának, az itt megjelent képek, nemzetközi viszonylatban mérve is, presztízsértékűek.

A múlt hónapban két honfitársunk munkáját is a nap képeként méltányolta az ismert szervezet. Az asztrofotózás egyik legnagyobb szakmai elismerését a NASA (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) által működtetett „Astronomy Picture Of the Day”-ként, azaz a nap csillagászati képeként való megjelenés adja. Legutóbb, augusztus 28-án Fényes Lóránd mélyég-felvétele került közlésre, amely a színpompás Trifid-köd és a Messier 21 jelű nyílthalmaz párosát ábrázolta (http://apod.nasa.gov/apod/ap140828.html).

m20m21_fenyes

Néhány nappal korábban Ladányi Tamásnak, a Veszprém felett testet öltött légköroptikai jelenségről, a Brockeni-kísértetről készített képét (http://apod.nasa.gov/apod/ap140823.html) méltányolták a NASA munkatársai:

BROCKEN_140811_ladanyi

A történelmi jelentőségű Holmes-üstökösről jelent meg Éder Iván, 2007 novemberében (http://apod.nasa.gov/apod/ap071110.html) készített fotója. Egyúttal ő tudhatja magáénak az első magyar APOD szereplést is, a Vénusz és a Hold sarlójának szoros együttállásáról közzétett képével (http://apod.nasa.gov/apod/ap061030.html).

CHolmes_eder
Vajon miért piros betűs ünnep egy APOD az asztrofotós életében? A projektet két évtizeddel ezelőtt hívta életre a NASA két munkatársa, Jerry Bonnell és Robert Nemiroff. Az Egyesült Államokban 1958 óta a világ legnagyobb űrkutatási szervezeteként működő intézményt senkinek nem kell bemutatni. A publikáció napján a világ csillagászati társadalmának a figyelme az egyetlen kiválasztott képre irányul. A nagy érdeklődés miatt a saját eredményeiket (pl. obszervatóriumok, űrszondák, űrtávcső) is itt népszerűsítik, de amatőr fotósok képeit is befogadják. Nyilvánvaló tehát a nagy versengés, amely a technika fejlődésével párhuzamosan egyre fokozódik. A nap csillagászati képét számtalan hírügynökség átveszi, ami – a szakmai elismerés mellett – további közlési lehetőségeket generál.

Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy a magyar fotográfusok hány képpel szerepeltek az APOD-on:

Ladányi Tamás: 14
Éder Iván: 8
Fényes Lóránd: 4

Francsics László kettő, Ábrahám Tamás, Berkó Ernő, Nagy Attila és Schmall Rafael fotói egy alkalommal jelentek meg.

Érdekes tallóznunk a hazánkban dívó csillagászati fotográfia stílusainak sikerességében is: az APOD-on eddig 17 asztrotájkép, 13 mélyég-felvétel (technikájuk miatt az üstökösöket is ide soroljuk) és két bolygófotó jelent meg.

Bízunk benne, hogy asztrofotósaink – zömmel a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai – a jövőben is szereplői lesznek a APOD-nak.
A tételes listát itt olvashatják: http://csillagtura.ro/magyarok-az-apodon/).

Hozzászólás

hozzászólás