Videojáték Galaxisunkról

2507

A múlt év végen jelent meg az Elite: Dangerous című videojáték, amelyben a fejlesztők megpróbálták a Tejútrendszert 1:1-ben modellezni. A szoftver 400 milliárd csillagrendszert tartalmaz, amiből 150 ezret a valóságban is létező égitestekről mintáztak.

Egészségügyi problémáimból adódóan – súlyos pollenallergiám volt – két dolog tudott igazán lekötni gyerekkoromban: a nyári nappalokat általában videojátékok társaságában töltöttem el, azonban, ahogy leszállt az éj, kimerészkedhettem én is a szabadba és csakhamar rácsodálkoztam a csillagos égboltra.

Mik ezek a fényes pontok? – kérdeztem szüleimtől, akik ekkoriban mutatták meg nekem a leginkább ismert csillagképeket.

És így kezdődött minden. Az éjszakákkal, amelyeket kint töltöttem a teraszunkon. Rabul ejtett ez a világ (is), amelyet kíváncsi természetemből adódóan szerettem volna minél jobban megismerni. Ismeretterjesztő könyveket olvastam, filmeket, előadásokat néztem, hallgattam: sok mindent megtanultam az évek során abból a témakörből, amiből sosem lehet eleget tanulni.

Most, 25 éves fejjel persze már több minden is része az életemnek (munka, család, ahogy az lenni szokott), de ez a két, meghatározó dolog megmaradt: ma is szívesen foglalkozom csillagászattal és alig töltök kevesebb időt a játékok előtt, mint korábban: éppen ezért csigázott fel annyira a hír, hogy készül egy szoftver, amely 1:1-ben modellezi a Tejútrendszert.

Az űrszimulátor 2014. december közepén jelent meg PC-re, és alapvetően kereskedéssel, harccal, valamint felfedezéssel lehet benne elütni az időt. Ez utóbbi lehet érdekes a www.csillagaszat.hu olvasóinak is, mivel a 400 milliárd csillagrendszerből körülbelül 150 ezret a valóság szerint modelleztek le az alkotók. Ez azt jelenti, hogy a játékban pontosan olyan távolságban van például az Orion-köd a Földtől, mint ahogyan azt a tudósok kiszámolták. De említhetném a Csiga-ködöt (Helix-köd), az éta Carinaet (ami egyébként már felrobbant az ED-ben!) és még sorolhatnám.

Ezekhez az objektumokhoz, ha elég jól felszerelt a hajó, valóban el is lehet jutni, éppen ezért engedjék meg a Tisztelt Olvasók, hogy most egy kis kiruccanásra invitáljam Önöket gyerekkorom kedvenc objektumához, az Orion-ködhöz.

A csillagbölcsőhöz az Alioth nevű csillagtól (a hipotetikus gázgömb a Mizar mellett található, körülbelül 20 fényévre) indultam el: mivel az ED-ben (egyelőre) nem egy planéta felszínéről, hanem az űrhajónkból tekintünk a csillagos égboltra, az Orion-ködöt – pontosabban az egész Orion molekulafelhő-rendszert – is úgy láthatjuk, mint a mi űrhajósaink: együtt a Lófej- és a Láng-köddel, valamint a Barnard-ívvel.

orion-kod

Az Orion-ködhöz 6 nap alatt értem el, miközben meglátogattam a Betelgeuzét is. A felfedezést videóra is rögzítettem.

https://www.youtube.com/watch?v=JfzX0qadzvA

Maga az Orion molekulafelhő-rendszer az ED-ben is egy hatalmas, kiterjedt gázköd, amelynek belsejéből csodaszép a csillagos égbolt. Én konkrétan az M42-ben jártam, ahol felfedeztem három fekete lyukat, illetve egy neutroncsillagot is – ezek azonban csak generált rendszerek.

orion-kod_belulrol_3

Remélem, sikerült átadni ezzel a néhány fotóval és videóval azt, hogy miért tartom érdekesnek, de leginkább fontosnak, hogy megjelent az ED. Úgy érzem, ennél a játéknál összeér a tudomány és a fantázia, hiszen akik leülnek a szoftver elé, viszonylag korrekt képet kaphatnak arról, milyen a galaxisunk, a Tejútrendszer felépítése, vagy az egyes csillagok miért más színűek, méretűek – erre vonatkozóan rengeteg adattal szolgál a program az úgynevezett System Map ablakban.

system_map

Sőt mindezek mellett még a fekete lyukak vizuális megjelenésére is „választ ad” a játék.

https://www.youtube.com/watch?v=jRctMwcCjN4

Az ED-ben december óta több száz magyar játékos fordult meg, többségében 25 év felettiek, mivel maga a játék is különbözik a mostanság „trendinek” nevezett szoftverektől: a fejlődés lassú, a játékélmény óvatosan szórakoztat – nem is nagyon van lehetőség arra, hogy pár óra alatt valaki „istencsászárkirály” legyen benne: de egyébként sem ez a célja.

A játéknak nem hivatalos magyar oldala is van, az elitedangerous.hu, ahol a Parancsnokok (vagyis a magyar játékosok) megosztják tapasztalataikat, beszélgetnek, kérdeznek – csillagászattal kapcsolatosan is.

Szöveg és kép:

Leskó Balázs
az elitedangerous.hu szerkesztője

Hozzászólás

hozzászólás