Feketelyuk-páros a szomszédban

1052

A Földtől mintegy 160 millió fényévre lévő NGC 3393 jelű spirálgalaxis közepén találták meg amerikai csillagászok az eddigi legközelebbi, szupernehéz fekete lyukakból álló kettős rendszert. A csillagászati léptékkel mérve közelinek mondható galaxis centrumából már korábban intenzív röntgensugárzást detektáltak, ami a központi szupernehéz fekete lyukak, pontosabban a körülöttük örvénylő anyag jellegzetes nyomjelzője. G. Fabbiano és munkatársai (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics, Boston) a Chandra-röntgenűrtávcsővel végzett, hosszútávú megfigyelési program során azonban kiderítették, hogy valójában nem egy, hanem két gigantikus objektum is van a csillagváros középpontjában.

Az NGC 3933 galaxis optikai és röntgentartományban készített felvételeiből összeállított montázs (a Chandra-űrtávcső röntgentartományban készített képe kis inzertben külön kiemelve is látszik; NASA/CXC/SAO/STScI/Fabbiano és mtsai).

A feketelyuk-páros tagjai mindössze 490 fényév távolságban vannak egymástól, így egy távolabbi galaxis esetében – a jelenlegi műszereinkkel – nem is sikerülhetett volna szétválasztva detektálni azokat. További érdekesség, hogy a galaxis "normális", Tejútrendszerünkhöz hasonló spirálgalaxisnak tűnik. A két fekete lyukat tartalmazó galaxisok általában két, nagyjából azonos méretű csillagváros ütközésének eredményeképp jönnek létre, így az új galaxis alakján jól látszanak a kölcsönhatás, valamint az ennek nyomán bekövetkező, intenzív csillagkeletkezés nyomai.

Az NGC 3933 esetében azonban ennek semmi jele. Az elképzelés szerint arról lehet szó, hogy az ütköző galaxisok egyike jóval kisebb tömegű volt a másiknál, így a klasszikus ütközés helyett inkább egyfajta beolvadás játszódhatott le. Az eset rávilágít arra is, hogy számos távolabbi, normálisnak látszó spirálgalaxis közepén bújhat meg valójában egy-egy feketelyuk-pár – azaz sokkal több galaxis eshetett már át valamilyen nagyobb léptékű kölcsönhatáson, mint korábban gondoltuk. Ennek eldöntésére viszont valószínűleg csak a következő generációs röntgentávcsövek birtokában lesz majd lehetőség.

Forrás: NASA News, 2011.08.31.

Hozzászólás

hozzászólás