Leszállt a Rosetta keringő egysége is az üstökösmag felszínére!

4235

Az előzetes terveknek megfelelően ma magyar idő szerint 12:39 körül leszállt a Rosetta keringő egysége is az üstökösmag felszínére. Ezzel véget ért a naprendszerkutatás történetében egyedülálló Rosetta-program.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta programjának eddig a 67P/Churyumov-Gerasimenko-üstökös (röv. 67P) magja körül keringő egysége az előzetes terveknek megfelelően 2016. szeptember 30-án, magyar idő szerint fedélzeti időben 12:39 körül elérte az üstökösmag felszínét, de a rádiójelek mintegy 40 perccel később, 13:19-kor érkeztek meg a Földre. Ezzel már két űreszköz is pihen egy üstökösmag felszínén: a Philae leszállóegység, amely 2014. november 12-én érte el a tudomány és a Naprendszer kutatása történetében először egy üstökösmag felszínét – bár kalandos, de sima leszállás után, illetve most a Rosetta főszonda is a kis égitest felszínén landolt.

A Rosetta űrszonda 2014. augusztus 6-a óta, tehát már több mint két éve végzett folyamatosan megfigyeléseket a 67P üstökös magjának közvetlen közelében, aminek eredményeképpen rendkívül gazdag és egyedülálló mérési adatokat gyűjtött.

Tekintettel az igen sikeres programra és a világűr zord környezete ellenére az üstökös közelében kiválóan működő műszerek és berendezések jó állapotára, a Rosetta programot az eredetileg tervezett 2015. decemberi befejezéséhez képest most szeptember 30-ig meghosszabbították és a program befejezéseként a szondát a 67P üstökös mag felszínének Ma’at elnevezésű viszonylag sima területére vezérlik, ahol megpihenhet és nyugalomra talál.

20160930_rosetta_orbiter_leszallas_1
A Rosetta űrszonda a 2016. szeptember 30-ra tervezett leszállása előtt már egy héttel elkezdte a fokozatos közeledést a 67P üstökös magja felé (kép: ESA Rosetta program).

A kis méret miatt rendkívül kicsi tömegvonzású üstökösmag körül bonyolult pályamanővereket kellett végeznie a szondának, hogy folyamatosan az égitest közelében maradhasson és most a leszálláshoz már egy héttel korábban elkezdődtek a pályamódosítások és fokozatosan közeledett az üstökösmaghoz.

A következő kép a 67P-üstökös két összetevőből álló magját mutatja. A Rosetta-szonda leszállóhelyét a Ma’at elnevezésű területen jelölték ki. Ma’at egyébként az egyiptomi mitológiában az igazság, igazságosság, jog, egyensúly (mérleg, mérlegelés, mint pl. Justicia mérlege), szabály, törvényszerűség, rend megtestesítője, istennője.

20160930_rosetta_orbiter_leszallas_2
A kijelölt leszállóhely a 67P üstökös magja Ma’at elnevezésű területén van, ami a két összetevőből álló „gumikacsa” vagy „kuglibábu” alakú kis égitest kisebbik komponensén található. A Rosetta OSIRIS WAC (nagylátószögű) kamerájának 2016. szeptember 29-én az üstökösmag középpontjától 22,8 km távolságból készült felvétele (ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA)).
20160930_rosetta_orbiter_leszallas_3
A Rosetta kijelölt leszállóhelye fehér körrel jelölve. A Philae leszállóegység tervezett (first touchdown location) és végső leszállóhelye (final location) is jelölve van ezen a kisebbik mag-komponensen. (ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA és Planetary Society).

A kijelölt leszállóhely egyébként egy érdekes felszíni aktivitási terület, egy aktív gödör közelében van, ahonnan por és gáz tör elő az üstökös magjából. A hely kiválasztását a biztonságos leszálláshoz szükséges viszonylag nagy sima terület és a tudományosan érdekes aktív terület közelsége támasztotta alá.

A következő képet a Rosetta-szonda OSIRIS kislátószögű (NAC) kamerája készítette leszállás közben az üstökösmag felszínétől 5,7 kilométer távolságból. A képen egy képelem mintegy 11 centiméternek felel meg. A Ma’at régi kisebb-nagyobb gödreibe is belepillanthattak a Rosetta kamerái és az üstökös belsejének addig nem látott részletei az ősi Naprendszer kialakulása idejéből hoznak hírt – ezért is érdekes a leszállóhely kiválasztása a 67P magjának ezen a vidékén.

20160930_rosetta_orbiter_leszallas_6
A Rosetta-szonda a 67P-üstökös magja felé ereszkedőben készített felvétele a mag felszínétől 5,7 kilométerre. A felvétel fedélzeti időben 2016. szeptember 30-án 08:21-kor készült az OSIRIS NAC (kislátószögű) kamerával. A felszínen mintegy 11 centiméteres részletek még kivehetők. A kép az üstökösmag 225 x 225 négyzetméteres részletét mutatja a Ma’at régióban (kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA).

A szonda utolsó rádióüzenete a talajtérés megerősítése volt és ezután előre eltervezett módon a szonda gyakorlatilag kikapcsolta magát, azaz inaktiválta magát és álomba merült az üstökösmag felszínén. A Rosetta űrprogram ezzel véget ért, de a misszió során begyűjtött tudományos és technikai adatok feldolgozása még hosszú ideig folytatódik majd.

20160930_rosetta_orbiter_leszallas_4
Művész elképzelése szerint így nézhet ki a Rosetta-szonda és az üstökösmag felszíne a leszállóhelyen (kép: ESA Rosetta).

A Rosetta üstökösprogram sikeréhez magyar mérnökök és kutatók munkája is jelentősen hozzájárult, különösen a Philae leszállóegység energiaellátó és adatgyűjtő rendszereinek, valamint több más műszer kifejlesztésében és elkészítésében is.

20160930_rosetta_orbiter_leszallas_5
Az ESA spanyolországi Cebreros követőállámásán (DSA 2) Madrid mellett lévő 35 méteres rádióantenna (ESA ESOC).

Ne feledkezzünk meg a Rosetta repülése során a földi irányító és kiszolgáló személyzet munkájáról sem (ESOC, Darmstadt, Németország), ezen belül a földi nagy hatótávolságú antennarendszerek munkájáról sem, mint például az ESA Malargüe földi követőállomásáról (Argentina), a spanyolországi Avila és Robledo de Chavala (Madrid mellett) levő követőállomásról, az ausztráliai New Norcia követőállomásról sem.

Források:

A Rosetta misszió befejeződött (ESA, 2016. szeptember 30.)

A Rosetta-szonda utolsó üzenete (ESA, Rosetta blog, 2016. szeptember 30.)

Rosetta szonda leszállása (livestream, ESA Rosetta program blog)

A Rosetta-űrszonda küldetése leszállással ér véget az üstökösön (theguardian, 2016. szeptember 30, élő frissítés)

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás