Milyen fényes lesz az ISON?

1087

Ha már ilyen régóta és ilyen sok távcsővel észleljük, miért nem tudjuk megmondani, milyen fényes lesz az ISON?

Néhány nappal ezelőtti hírünk, melyben a C/2012 X1 jelű üstökös robbanásos kitöréséről számoltunk be, jól illusztrálja, hogy mennyre váratlanul érhetnek minket az üstökösök hirtelen fényességváltozásai. Még az esemény után is csak találgatni tudunk az okokról, nemhogy pontosan előrejelezzük őket. Tudatlanságunk legfőbb oka, hogy nem látjuk az üstökösök lelkét, az alig néhány kilométer átmérőjű szilárd magot, és nem tudjuk vizsgálni anyagösszetételét. Csak abból a felhőből – az üstökös kómájából – tudunk találgatni, amit a kiáramló gázok és por hoznak létre a mag körül, illetve vannak még egyéb tapasztalati támpontok, melyek vagy bejönnek, vagy nem.     

20131029-ison-ustokosmagok

A Tempel 1 és a Hartley 2 üstökösök magja méretben, formában, valamint a felszín morfológiájában, összetételében és aktivitásában is különbözik. Ezek után nem meglepő, hogy nehéz megmondani, miként fog viselkedni egy korábban nem látott üstökös. 

Ezek a tapasztalati támpontok a korábban észlelt több ezer üstökös viselkedésén alapulnak, csakhogy van egy kis probléma. Egészen a közelmúltig az üstökösök többségét legfeljebb a napközelségük előtt néhány hónappal fedezték fel, ám a technika fejlődésének köszönhetően az elmúlt évtizedben rendszeressé vált, hogy már évekkel a napközelségük előtt megtalálják őket. Erről a távoli, hosszú ideig tartó szakaszról pedig keveset tudunk. Így hiába sikerült meghatározni a XX. század második felében egy átlagos fényesedési paramétert, amely leírja, hogy miként fényesednek az üstökösök a Mars távolságán belül, a Szaturnusz távolságában ez nem működik. Ráadásul a Mars környékén is csak átlagos értékről beszélhetünk. A szeptemberben felfedezett C/2013 R1 (Lovejoy)-üstökös ebben a tartományban haladva másfél hónap alatt 4-5 magnitúdót fényesedett, míg az ISON legfeljebb 2-3-at. Azért nincs minden veszve.

20131029-ison-peach

Damian Peach szeptember 24-én (lent) és október 11-én (fent) azonos távcsővel és expozíciós idővel készült képein azért egyértelműen látszik, hogy nő az ISON aktivitása.

Nagyjából két évtizede vették észre, hogy az üstökösök fényesedése összhangban van származási helyükkel. Az Oort-felhőből, a Naprendszert körülvevő üstökösraktárból érkező, több millió éves keringési idejű kométák már nagy naptávolságban kifényesednek, azt az illúziót keltve, hogy napközelbe érve nagyon fényesek lesznek. Csakhogy a fényesedés a Jupiter és a Mars távolsága között lelassul, és az égitest nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A több keringést megélt, ezer, tízezer éves keringési idejű üstökösök viszont csak kisebb naptávolságban lesznek aktívak, ott viszont gyorsan növelik gázkibocsátásukat, hirtelen megjelenő, váratlanul fényes üstökösöket varázsolva egünkre. Mondanunk sem kell, hogy az ISON az előbbi, a Lovejoy viszont az utóbbi csoportba tartozik. Míg az ISON számított pályája két évnyi észlelés után is rendkívül közel van a parabolához, formális keringési ideje 54 millió év, a Lovejoy 7000-7500 éve járt legutóbb napközelben. Ebbe a képbe a tavasz két szabadszemes üstököse is szépen beleillik, a kicsit csalódást keltő PANSTARRS 6 millió éves keringési idejével az Oort-felhőből származott, az abszolút pozitív meglepetésként szolgáló Lemmon-üstökös viszont 9700-9800 éve járt napközelben.

20131029-ison-tavasz

Ezt az elképesztő felvételt Juríj Beleckíj készítette február végén az Atacama-sivatagból a szabadszemes Lemmon-PANSTARRS párosról, amely sajnos csak a déli féltekéről volt megfigyelhető. Reményeink szerint decemberben fordul a kocka, és az északi félteke lakói gyönyörködhetnek az ISON-Lovejoy páros szabadszemes látványában.

Ezek után nem is annyira meglepő, hogy az ISON rosszul teljesít az elmúlt hónapokban. Korai, tavaly szeptemberi felfedezése annak volt köszönhető, hogy nagy naptávolságban, a Jupiter és a Szaturnusz között felfényesedett. Ennek okát abban látják, hogy a „friss” üstökösöknek porózus és/vagy illó anyagokban gazdag a felszíne, így már nagy naptávolságban elkezdenek párologni a gázok, elsősorban a szén-monoxid és a szén-dioxid. Az öreg üstökösnek viszont bekérgesedett és „kiszáradt” a felszínük, így meg kell várni, hogy elegendően átmelegedjenek, ami csak kis naptávolságban történik meg.

Az ISON persze nem lenne ISON, ha fényesedésében átlagos volna. Merthogy egy átlagos Oort-felhőből érkező üstökösnél gyorsabban fényesedett nagy naptávolságban, és jobban ellankadt kis naptávolságban. Előbbi okát egy szén-monoxid által táplált, lassú és hosszú lefolyású kitörésben látják, amely 2012-ben aránytalanul megemelte a fényességet, utóbbi pedig a mag alacsony víztartalmára vezethető vissza, ami miatt az utóbbi hetekben, hónapokban nem tud megfelelő mennyiségű anyagot kidobni magából. Ezek alapján nem várható, hogy az évszázad üstököse lesz, de a napközelség környékére jelenleg számított -4 magnitúdóval és az utána remélt 20-40 fokos csóvával az évtized üstököse még lehet. Hogy mi mindenben különleges még az ISON, azt holnapi jelentkezésünk alkalmával meséljük el.

Hozzászólás

hozzászólás