"Az üstökösök csóvája mindig a Nappal ellentétes irányba mutat" – olvashatjuk valamennyi csillagászati ismeretterjesztő könyvben a kőbe vésett szabályt. Mint oly sok közismert állítás, ez sem teljesen, vagy csak részben igaz. Az üstökösök magjából kiszabaduló gázokat a napszél, a porszemcséket pedig a sugárnyomás tereli a Nappal ellentétes irányba, azt a furcsaságot okozva, hogy távolodóban az üstökös maga előtt "tolja" a csóváját. A gáz-, pontosabban fogalmazva ioncsóváját mindenképpen, mert itt 100%-os a Nap hatása, a porszemcsék esetében azonban más a helyzet. "Komoly" tömegük miatt (akár 1-2 mm-esek is lehetnek) nem működik olyan hatékonyan a Nap elterelő hatása, így a porszemcsék sokat megőriznek eredeti mozgási irányukból és sebességükből. A nagyobbak többet, a kisebbek kevesebbet, vagyis méret szerint különböző irányokba haladnak az üstököshöz képest.
Egy dologhoz nincs elég energiájuk a porszemcséknek, elhagyni az üstökös pályasíkját. Így jön létre az üstökösök vékony, széles, legyezőre hasonlító porcsóvája. Ezt a porlegyezőt már régóta látjuk a PANSTARRS-üstökösnél. Korábban nagy szögben láttunk rá, május 27-én hajnalban azonban áthaladunk az üstökös pályasíkján, így a legyező szélessége folyamatosan csökken, pár nap múlva pedig egy rendkívül vékony, és a megnövekedett oszlopsűrűség miatt nagyon kifényesedett porcsóvát fogunk látni. Csakhogy a geometriai helyzet (az üstökös a Naprendszer síkja felett, egyben bolygónk "felett" helyezkedik el) és a nagy, tehát legfényesebb porszemcsék pályamenti lemaradása miatt ez a csóva nagyobb és fényesebb része a Nap irányába mutat.
Az üstökös helyzete a Naprendszerben május 27-én. A porcsóva az üstököstől indul ki, és a pályát jelölő világoskék vonaltól balra, majd 180 fok szélesen terül el. Ha a Föld irányából húzunk egy egyenest az üstököshöz, láthatjuk, hogy a legyező nagyobb része látszólag a Nap felé mutat, s mivel ekkor pont az üstökös pályasíkjában leszünk, a nagyon vékony porlepel pontosan a Nap felé irányul majd.
Az eddigi leghosszabb ellencsóvát 1957-ben figyelték meg az Arend-Roland-üstökösnél, akkor egészen hihetetlen, 14 fokos távolságra nyújtózott a Nap irányába mutató, pengevékony képződmény. Azóta sem láttunk hasonlót, s bár a PANSTARRS-üstökösnek halványabb a csóvája, a sokkal érzékenyebb képrögzítési technikák miatt lehetséges, hogy május 27-e körül sikerül ennél is hosszabb ellencsóvát fotóznunk. A változékony idő ellenére a korábbi napokban hazánkból is nyomon követtük az ellencsóva fejlődését, a beérkezett képekből készítettük az alábbi válogatást.
Ezen a május 18/19-én esti felvételen a fényes csóvaszál már uralja a képet, bár vastagsága és a kométa feje fölött látható derengés mutatja, hogy még nem vagyunk teljesen a lepel síkjában. (100/900-as refraktor, Canon 500D, ISO 1600, 9×2 perc, Kocsis Antal, Komáromi Tamás, Németh Csaba, Novák András)
Landy-Gyebnár Mónika felvételén a fényes, nagy szemcséket tartalmazó, és a Nap felé mutató vékony csóva már legalább 1 fok hosszú. (135 mm-es, F/4,8-as teleobjektív, 16×13 sec expozíciós idő.)
Szitkay Gábor szintén ezen a hajnalon készült fotóján két fok után éri el a kép szélét…
Sebők György 30 perces fotóján pedig 2,8 fok után...
Szitkay Gábor május 22-én hajnalban pedig már 3,2-3,3 fokon át tudta rögzíteni, ami egészen extrém külsőt ad az égitestnek. Reméljük, a következő napokban kegyesek lesznek hozzánk a felhők, és engedik tovább fotózni ezt az égi csodát.
