• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Aláhulló meteorikus por







    A bolygónk légkörébe belépő, kb. 10 cm-nél kisebb testek nem érik el
    a felszínt, hanem még magasan elizzanak. A nagyobb testeknek néha
    egy-egy töredéke eléri a felszínt, utóbbiaknál eredeti tömegük 1-25%-a
    hullik le meteoritok formájában. Természetesen a 100 méter körüli
    testeket többnyire nem képes a légkör eléggé lefékezni, és földfelszíni
    becsapódás folyamán semmisülnek meg.

    A magasan elizzó
    testek anyagának további útja azonban pontosan nem ismert, csak
    feltételezések vannak azt illetően, miként vándorolnak a meteorikus
    test megsemmisülésekor keletkezett szemcsék. Elméleti megfontolások
    alapján az elizzó tömeg nanométeres méretű szemcsékbe tapadhat össze,
    és ebben a formában igen lassan ülepszik a felszín felé. Az események
    rekonstruálása azért nehéz, mert eddig egyetlen alkalommal sem sikerült
    közvetlenül megfigyelni egy meteorikus testből keletkező, füstszemcse
    finomságú magaslégköri anyagot. A világító felhők, valamint a
    vizuálisan és fotografikusan rögzített meteornyomok magasszintű lebegő
    anyagra utalnak, de utóbbi szerkezete, szemcsemérete kérdéses volt.

    2004.
    szeptember 4-én az Egyesült Államok műholdas katonai védelmi rendszere
    12:07 UT-kor egy fényes meteor felvillanását rögzítette. A megsemmisült
    meteorikus test nyomát, az útja mentén keletkezett felhevült
    zónát, 56 és 18 km közötti magasságban közel egy órán keresztül
    sikerült követni az az infravörös tartományban. A repülés közben 32 és
    25 km-es magasságban egy-egy szétdarabolódási eseményre került sor,
    amely keretében a testről sok szemcse vált le. A modellek alapján
    106 kg körüli lehetett a megsemmisült test eredeti tömege,
    és a jelenség lezajlása alatt néhány kilotonna TNT robbanásával
    egyenértékű energia szabadult fel. A légkörünkbe tehát egy kb. 7-10
    méter átmérőjű test lépett be. Mindezek mellett öt földfelszíni
    állomáson rögzítették az eseményhez kapcsolódó hanghatást, legmesszebb
    mintegy 13 ezer km-re a robbanás felszínre levetített pontjától.

    Egy mikrometeorit (NASA nyomán)

    Közel
    7,5 órával az esemény után, egy földi lidar berendezéssel sikerült a
    felső sztratoszférában a sokat keresett szemcsék nyomára akadni.
    (A lidar egy olyan optikai radarnak tekinthető, amely lézersugarat
    bocsát ki, és annak visszaverődését érzékeli.) A szemcsefelhőben
    240 K-es hőmérséklet volt, ez mintegy 55 K-el magasabb annál, ami az
    adott magasságban jellemző. A becslések alapján ez a felhő a
    korábban említett két darabolódási esemény közül a magasabb
    alkalmával történt robbanásnak az eredménye. Ekkor keletkeztek
    azok az apró szemcsék, amelyek lefelé hullva a felhőt létrehozták.

    Amennyiben
    a most megfigyelt jelenség általános, a korábbi feltételezésekkel
    szemben nagyobb töredékek keletkeznek a meteorikus testek
    megsemmisülésével. Ennek a 7-10 méteres objektumnak az elizzásakor
    sok mikrométeres szemcse jött létre. Eszerint a nagy meteorikus testek
    megsemmisülése fontos, feltehetőleg domináns forrása a földfelszínre
    hulló mikrométeres szemcséknek. Az ilyen szemcsék jellegzetesen néhány
    hét, néhány hónap alatt ülepednek ki az atmoszférából. Kondenzációs
    magokat alkotva kulcsszerepet játszanak a légköri kicsapódási
    folyamatokban, ezen keresztül pedig az éghajlat alakulását is
    befolyásolják.

    Forrás: Nature 2005.08.25

    Ez a bejegyzés Bolygóközi anyag kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul