A Galileo űrszonda 2002. november 5-én mindössze 224 km-re haladt el
az Amalthea mellett. A köztelítés célja, hogy az ekkor bekövetkező
pályaváltozás alapján a korábbinál pontosabban sikerüljön meghatározni
a hold tömegét, és mérete ismeretében a sűrűségét. Sajnos az élete
végén járó szondával a közelítés során megszakadt a rádiókapcsolat. A
kapott adatok első feldolgozása nyomán a szakemberek arra
következtettek, hogy a hold sűrűsége a vízjégnél kisebb lehet. Az újabb
és pontosabb elemzések nyomán ma az Amalthea tömegét 2,08×1015 tonnára
teszik, amely 2,4 km3-es tárfogatát tekintve 850 kg/m3 átlagos
sűrűséget ad. Az utóbbi érték közel 92%-a vízjég sűrűségének. Az
eredmény 11%-os hibát tartalmazhat, azaz elméletileg a hold akár enyhén
sűrűbb is lehet a vízjégnél.
Balra:
az Amalthea felszínén jellemző szökési sebességek eloszlása. A
narancsos szín 90 m/s körüli értéket jelöl, a kék színű rész a
Jupiterrel ellentétes oldalon érvényes legalacsonyabb, 1 m/s körüli
szökési sebességet mutatja. Középen: a Galileo és a Voyager felvételek
alapján az Amaltheának a Jupiterrel átellenben lévő oldaláról készített
mozaik. Jobbra: a Galileo fotója a hold elöl haladó, azaz vezető
oldaláról (NASA/JPL/Cornell University nyomán)
John Anderson
(JPL) és kollegáinak modelljei szerint a fenti közepes sűrűség,
valamint az elnyúlt (250x146x128 km-es) alak együttesen arra utal, a
hold nem olvadt meg, hanem valószínűleg egymáshoz tapadó jeges
törmelékek keverékéből áll. Ez egybeesik az üreges belső szerkezetre
utaló mérésekkel. Kiszámították, hogy a hold centrumában uralkodó
nyomás éppen alatta van annak az értéknek, ami a vízjég tömböket
megolvasztaná. További érdekesség, hogy a Jupiter felhői felett
mindössze 181 ezer km-re keringve születésekor olyan meleg
okörnyezetben lehetett, hogy belsejében nem sok jég maradhatott
meg – az égitest talán máshol alakult ki. Az Amalthea tehát vagy egy
befogott objektum, vagy inkább egy kívülről érkező üstökösmag avagy
kisbolygó töredékeiből összeállt, úgynevezett kozmikus kőrakás
szerkezetű hold, amely élete során valószínűleg többször is széttört
majd újra összeállt.
Forrás: New Scientist 2005.05.26.
