Három új szaturnuszhold

1227

A Hawaii-szigeteken
felállított 8,2 m-es Subaru-reflektorral Scott S.
Sheppard, David Jewitt és Jan Kleyna három újabb
kísérőt fedezett fel a Szaturnusz körül.
Ezzel a gyűrűs bolygó ismert holdjainak száma 59-re
emelkedett, így már csak néggyel van lemaradva a
63 holdat számláló Jupiter mögött. A
most talált kísérők több millió km
távolságban keringenek az óriásbolygótól,
ezért nem akadhatott rájuk az ennél közelebb
keringő Cassini szonda. Az amerikai csillagászok több
éve folyó kutatásaik során összesen
63 távoli, irregulárisnak mondott kísérőt
fedeztek fel a négy óriásbolygó körül.
Míg a reguláris holdak együtt keletkeztek
anyabolygójukkal, ezeket a kísérőiket csak
később fogták be. Jól megfigyelhető, hogy
hasonló pályán keringő családokat
alkotnak, vagyis egy nagyobb égitest szétesésével
keletkeztek, amelyeket minden bizonnyal a befogás során
ébredő árapály erők daraboltak fel.

A japánok 8,2 m-es
Subaru-reflektora a világ egyik legnagyobb és
legmodernebb távcsöve

A mostani felfedezések
a tavaly megtalált nyolc szaturnuszhold keresése és
követése közben történtek. A 24
magnitúdós S/2007 S 1 január 16-ai és
17-ei felvételeken mutatkozott először, majd miután
februárban és márciusban is megfigyelték,
kiderült, hogy tavaly négy éjszakán is
sikerült már lefotózni, csak az akkori
megfigyeléseket a pályaszámítók
nem tudták összeilleszteni. A 7 km átmérőjű
hold a két direkt irányban keringő család
egyikébe tartozik, annak ötödik ismert tagja.
Keringési ideje 895 nap (2,45 év), pályahajlása
49,9 fok.

A Szaturnusz 2006-ban
ismert 47 holdjának pályája. Az irreguláris holdak nagy távolságban és rendezetlenül eloszló pályákon keringenek (Jewitt és
munkatársai, Scientific American, 2006 augusztus)

A rendre 24,5 és
25 magnitúdós S/2007 S2 és S/2007 S3 január
18-án került rá a felvételekre. Az 5-6 km
átmérőjű égitestek a legnépesebb,
majdnem húsz tagot számláló, 170-175 fok
körüli pályahajlást mutató családba
tartoznak. Ez azt jelenti, hogy majdnem pontosan a Szaturnusz
egyenlítői síkjában keringenek, de a bolygó
forgási irányával ellentétes, retrográd
irányban. A három ismert retrográd családból
ez a legtávolabbi, tagjaik átlagosan 20 millió
km-re járnak a gyűrűs bolygótól, keringési
idejük 3-4 földi év. A Földről nézve
másfél foknál messzebbre is eltávolodhatnak
a Szaturnusztól, ami elengedhetetlen feltétele annak,
hogy a tízmilliárdszor(!) fényesebb bolygó
mellett észrevegyük őket.

A Szaturnusz legnagyobb
irreguláris holdja, a 200 km átmérőjű Phoebe a
Cassini-szonda 2004. június 11-én készült fotóján

Ide kapcsolódó
hír, hogy az IAU Planetary System Nomenclature nevű
munkacsoportja áprilisban egy jupiterhold és 13
szaturnuszhold nevét és jelölését
véglegesítette. Ezek a következők:

Jupiter XLIX Kore
= S/2003 J 14

Saturn XXXVI Aegir
= S/2004 S 10
Saturn XXXVII Bebhionn
= S/2004 S 11
Saturn XXXVIII Bergelmir
= S/2004 S 15
Saturn XXXIX Bestla
= S/2004 S 18
Saturn XL Farbauti
= S/2004 S 9
Saturn XLI Fenrir
= S/2004 S 16
Saturn XLII Fornjot
= S/2004 S 8
Saturn XLIII Hati
= S/2004 S 14
Saturn XLIV Hyrokkin
= S/2004 S 19
Saturn XLV Kari
= S/2006 S 2
Saturn XLVI Loge
= S/2006 S 5
Saturn XLVII Skoll
= S/2006 S 8
Saturn XLVIII Surtur
= S/2006 S 7

Linkajánló:

Scott Sheppard holdakkal
foglalkozó oldala

David Jewitt
„irreguláris” oldalai

Hozzászólás

hozzászólás