A Cassini-űrszonda 2005. július 14-én a hold déli féltekéje felett mindössze 175 km-el repült el, minden korábbinál részletesebb felvételeket készítve. A képeken becsapódásos kráterek alig látszanak, a felszín tehát nagyon fiatalos megjelenésű. Ellenben sok, néhányszor 10 méteres szikla és különféle töréses képződmény mutatkozik, és világos fagyréteghez hasonló takaró borítja a területet. A térségben sűrű repedéses hálózat van, amelyek Y alakja oldalirányú deformációkra utal. Ilyen képződmények határolják le a déli pólus térségének fiatal felszínformáit, utalva rá: a terület fejlődéstörténete eltér a környező vidékétől.
A 208 km távolról készített felvétel a déli sarkvidék fiatal felszínformáiról, a kinagyított terület felbontása 4 méter körüli (NASA JPL nyomán)
A mostani elhaladás során is érzékelték a magnetométer segítségével a ritka légkört, amely 65%-ban vízmolekulákból, 20%-ban hidrogén molekulákból állt, emellett szén-dioxid, molekuláris nitrogén és szén-monoxid mutatkozott. A mérések első elemzései alapján a vízmolekulák nem az egész felszínről, hanem kisebb területű forrásokból származhatnak. Azonnal szóba került, hogy a környezetüknél melegebb törések területéről szublimálhat el a vízjég.
Hőtérkép a holdról. Balra az elméleti jóslat, jobbra pedig a konkrét mérési eredmény látható (NASA JPL nyomán)
Az infravörös spektrométer mérései mindezt alátámasztják: a déli sarkvidék melegebb a hold többi részénél. Míg az egyenlítő közelében 80 K körüli hőmérséklet uralkodik, a déli póluson 85 K. Ennél lényegesen hidegebbnek kellene lennie, ha nem volna belső fűtés és csak a beeső napfény melegítené a felszínt. A déli sarkvidéken belül az egyes repedések még melegebbek, közel 110 K-esek. A nem hivatalosan Tigris-karmolásnak nevezett vidék tehát geológiailag aktív és fontos forrása a légkörnek, ami pedig az E gyűrű anyagát pótolja folyamatosan.
