A hír nem csak a téli sportok fanyar humorú kedvelőit
szomoríthatja el, hanem fontos forrástól fosztja meg az esetleges
jövőbeni holdbázis lakóit is. A Cornell Egyetemen és a Smithsonian
Intézetben dolgozó csillagászok az arecibói és a Green Bank-i
hatalmas rádiótávcsövekkel indított, 13 cm hullámhosszú
radarhullámokkal pásztázták a Hold sarki vidékeit vízjég után kutatva.
Ebben az esetben is sikerült detektálni a jég jelenlétére utaló
különleges, nagymértékű körkörösen polarizált radarvisszhangot, de
sajnos olyan területekrõl is fogtak ilyen jelet, ahol nehéz jeget
feltételezni: napsütötte részekről, ahol a 120 Celsius fokot is
elérheti a
hőmérséklet. A kutatók szerint a jel ezért inkább fiatal kráterek
körüli szétszórt sziklamezőkhöz köthető, mintsem a vízjég jelenlétéhez.
Bár a Lunar Prospector Orbiter szonda 1998-ban nagyobb mennyiségű
hidrogén jelenlétét mutatta ki a holdi pólusoknál, ami szintén jégre
utal és ezt megelőzőleg 1996-ban a Clementine szonda rádiótartományú
vizsgálatai is ezt a feltételezést támasztották alá, a kutatók szerint
a legújabb eredmények egyértelműen ellentmondanak ezeknek, s szerintük a
megnövekedett hidrogén-koncentráció származhat például a napszélből is.
Mindazonáltal ezek ellenére sem zárható ki teljes mértékben, hogy a
radarhullámok és természetesen a napfény számára hozzáférhetetlen
helyeken, pl. a sarki kráterek örökké árnyékban lévő legmélyebb részein
mégis fellelhető némi vízjég. Azonban a jelenleg tervezett holdutazások résztvevői inkább ne számoljanak ezzel…
Képünkön a Hold déli pólusának környéke. A Lunar Prospector keringő
szonda 1999 júliusában a B-vel jelölt, 51 km-es Shoemaker-kráterbe
csapódott be, fedélzetén a híres planetológus Eugene M. Shoemaker
hamvaival, aki Ausztráliában szenvedett autóbalesetet. Az A jelű
Shackleton-kráter 19 km átmérőjű. A Hold déli pólusa a Shackleton bal
oldali peremének közepén található.
Forrás: Cornell University Press Release, 2006.10.18.
