A NASA két szondája – a Mars Reconnaissance Orbiter és a Mars Global Surveyor – részletes információkkal szolgált a vörös bolygó északi és déli félgömbjének magaslatairól és gravitációs viszonyairól. Egy ezen adatokat felhasználó új tanulmány talán megadja a Naprendszer egyik máig fennálló nagy rejtélyének megoldását: miért ilyen feltűnően különböző a Mars északi és déli félgömbjének felszíne?
A kétarcú Mars titka már az 1970-es években készített, a felszínt elsőként részletesen ábrázoló fényképek vizsgálatakor meglepte a tudósokat. Az elméletek egy ősi becsapódást, vagy a bolygó felszín alatti olvadt rétegeihez kapcsolódó belső folyamatokat tartották valószínűnek. A becsapódásról szóló ötlet, amelyet 1984-ben fogalmaztak meg, nem talált elég támogatóra, mert a medence alakja nem egyezik meg a krátereknél addig megszokott kerek formával. Az újabb adatok most meggyőztek néhány szakértőt, akik korábban kételkedtek ebben a lehetőségben.
Jeffrey Andrews-Hanna, Maria Zuber és Bruce Banerdt a múlt héten publikálták felfedezéseiket a Nature folyóiratban. Az új eredmények alapján azt feltételezik, hogy a Mars északi felén található Borealis-medence – amely a bolygó felszínének közel 40%-át foglalja el – egy óriási becsapódás nyoma. 8500 kilométeres átmérőjével ez a formáció négyszer nagyobb az őt követő második legnagyobb ismert kráternél, amely a Hellas-medence a déli féltekén. Egy kapcsolódó számítás szerint a becsapódó objektumnak, amely a Borealis-medencét létrehozta, legalább 2.000 km átmérőjűnek kellett lennie. Ez a méret még a Pluto törpebolygó átmérőjét is meghaladja.
Kráter a Mars északi felén (ESA/DLR/FU Berlin – G. Neukum)
A Mars északi félgömbjén található medence egyike a Naprendszerben talált legsimább felszíneknek. A déli oldal ezzel szemben magas és egyenetlen, 4-8 kilométerrel az északi szint felett található.
Más óriási becsapódásos eredetű krátereknél a kerek forma helyett ellipszis alakot állapítottak meg. A Borealis-medence tisztán elliptikus alakjának meghatározásához a Mars felszínének komplex elemzésére volt szükség. A feltehetően 3,9 milliárd évvel ezelőtti becsapódás utáni forma meghatározását nehezítették a perem mentén később kialakult vulkánok. Ezek a vulkáni tevékenységük folytán felszabdalták a felszínt, és eltorzították a kráter eredeti határvonalát. A talaj alsóbb rétegeire utaló gravitációs adatok, és a jelenlegi felszín adatainak együttes felhasználásával sikerült rekonstruálni a bolygó korábbi állapotának megfelelő térképet.
"Az elliptikus határvonalon kívül egy második, külső gyűrű létezésére utaló jelekre is bukkantunk, amely a nagy becsapódások nyomán keletkezett kráterek egy tipikus jellemzője" – mondta Banerdt.
Forrás: NASA News Release, 2008.06.25.
