Fantasztikus felvételek a Mars Phobos holdjáról

2275

Háromdimenziós és hamisszínes felvételeket készített a Mars Reconnaissance Orbiter a Mars szabálytalan alakú holdjáról, a Phobosról. Az alig 22 km-es égitestről sokan azt gondolják, hogy egyszer még ember is el fog rá jutni, ugyanakkor nem túl rózsás jövő előtt áll, ugyanis vagy darabokra szaggatja a Mars gravitációja, vagy pedig egy napon becsapódik a vörös bolygóba. A tudósok becslései szerint mindez kb. 50 millió év múlva fog bekövetkezni, ugyanis a jelenleg Mars felé spirálozó hold évszázadonként 1,8 m-rel jut közelebb a bolygóhoz.

A tervek szerint 2009-ben Oroszország egy robotot fog odaküldeni, amelynek fő feladata kőzetminták visszajuttatása lesz a Földre. Néhány tudós pedig úgy véli, hogy a marsi űrutazóknak a Phobos felszínére is le kellene szállnia. Mivel a felszíni gravitáció még a földinek egy ezredét sem éri el, meglehetősen könnyen lebonyolítható a holdra szállás és annak elhagyása.

A Marsot vizsgáló Mars Reconnaissance Orbiter nagyfelbontású kamerája, a HiRISE a valaha másik bolygóhoz küldött képfelvevő eszközök legérzékenyebbike. Idén március 23-án a szonda kedvező helyzetbe került a Phobos megfigyelésére, s a kutatók kihasználták az alkalmat a rejtélyes hold felszínének megörökítésére. Az MRO részletdús felvételei 6800 km és 5800 km távolságból készültek.

A Phobos a HiRISE március 23-i képén. A képre klikkentve megtekinthető a legnagyobb felbontású változat.

A három különböző hullámhosszon felvett képek alapján hamisszínes felvételek is készültek a holdról, amelyeken több részlet látható meg, mint a fekete-fehér verzióban. Ennek segítségével pl. arra következtettek, hogy a Phobost uraló 9 km átmérőjű nagy kráter, a Stickney pereme frissebb, fiatalabb anyagot tartalmaz, amelyet kékebb színe jelez. A Stickney és egyéb kráterek falain látható sávokról úgy vélik, omlásnyomokat jeleznek.

Hamisszínes kép a Phobosról 6800 km-es távolságból. A képre klikkentve megtekinthető a legnagyobb felbontású változat.

Hamisszínes közelkép a Stickneyről. A képre klikkentve megtekinthető a legnagyobb felbontású változat.

Számos egyéb régebbi esemény nyomait is őrzi a Phobos. Felszínének nagy részét csatornák és kráterláncok borítják. Ezek azok a helyek lehetnek, amelyeket a Marsba csapódott meteoritok által kidobott anyagtörmelékek bombái alakítottak ki.

Hamisszínes kép a Phobosról 5800 km-es távolságból. A képre klikkentve megtekinthető a legnagyobb felbontású változat, melynek felbontása
pixelenkent 5,8 méter.

Habár a már nem működő Mars Global Surveyor közelebb járt a Phoboshoz és nagyobb felbontású képeket készített róla, összességében tekintve a HiRISE képei mégis jobb minőségűek, mivel zajszintjük jelentősen alacsonyabb.

A tudósok elkészítették a különböző szögekből készített felvételek alapján a hold háromdimenziós képét is.

A Phobos egy részének háromdimenziós képe. Alul a
Stickney-kráter. A képre klikkentve megtekinthető a legnagyobb felbontású változat.

A Marsnak két holdját ismerjük, a Phobost és a Deimost. Utóbbi alig 12 km-es égitest; nagy valószínűséggel mindkettő befogott kisbolygó lehet.

Forrás: New Scientist 2008.04.09.

Hozzászólás

hozzászólás