• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Mars Express – meghosszabbítva







    Az ESA Mars Express küldetését 2005 decemberétől egy marsi évvel, azaz 23 hónappal meghosszabbították. A döntés, amit szeptember 19-én hozott az ESA Tudományos Programokért felelős bizottsága, lehetővé teszi a szondának, hogy tovább folytassa sikeres tudományos munkáját. A Mars-tudományokkal és más ügynökségek kutatási tevékenységeivel kezdetektől fogva összhangban működő Mars Express a bolygó egyre összetettebb képét tárta fel. A 2004-ben kezdett tudományos műveletek óta, a Marsról nap mint nap új részleteket láthatunk a Mars Express adatainak köszönhetően. Ilyen például a közelmúlt geológiai aktivitásának nyomai. A Mars Express elkezdte feltérképezni a H2O előfordulását a bolygón. A marstalaj és a légkör összetételére és tulajdonságaira vonatkozó globális adatok összegyűjtése közben a kiderült, hogy a vulkanikus és jeges folyamatok eredményei sokkal fiatalabbak, mint azt korábban gondolták. Kiderült, hogy jéggel kapcsolatos aktív felszíni folyamatok az egyenlítő térségében is történtek a közelmúltban, valamint a sarki területeken feltérképezték a víz- és a széndioxidjeget kevert és tiszta formában is.

    Az ásványtani elemzés folyamán megállapították, hogy a kezdeti időszakot kivéve hosszú időn át nem létezhettek nagy, vízzel borított területek a marsi felszínen.  A Mars Express metánt is talált a légkörben. Ez, a formaldehid lehetséges jelenlétével együtt aktív vulkanizmusra, vagy ami még izgalmasabb, jelenleg is aktív biológiai folyamatokra utalhat. Ennek az elgondolásnak kedvez az a tény, hogy a Mars Express adatai szerint a vízgőz és a metán, esetleg az élettel kapcsolatos két anyag eloszlása a bolygó néhány régiójában egybeesik.

    Ez a küldetés észlelt először sarki fényt a vörös bolygón, megmérte a légkör 10 és 100 km közötti magasságokban elhelyezkedő rétegeinek sűrűségét és nyomását, tanulmányozta a szökési folyamatokat az atmoszféra felső rétegeiben, ezzel segítette az időjárás és a klímafejlődés megértését a bolygón.

    A Mars északi jégsapkájáról készült közelkép vízjég és porrétegeket mutat (fent), és sötét vándorló homokdűnéket (lent) (ESA/DLR/FU Berlin (G. Neukum) nyomán)

    Továbbra is sok felfedeznivalója akad a Mars Express fedélzetén található rendkívüli műszeregyüttesnek. A 23 hónapos meghosszabbítás lehetővé teszi a Mars Express radarjának, a MARSIS-nek, hogy ez év decemberében újrakezdje éjszakai méréseit. A MARSIS folytatni fogja felszín alatti kutatásait, melyek főleg folyékony és fagyott víz keresésére irányulnak. A felszín alatti, felszíni és légköri adatok kombinálásával a Mars Express rendkívül részletes képet fog nyújtani a Marsról, különös tekintettel az ott található H2O eloszlásáról és állapotáról. A nagyfelbontású sztreokamera mindeddig csak a marsi felszín mintegy 19 százalékáról készített nagyfelbontású képet. A meghosszabbított fázisban, lehetősége lesz folytatni a háromdimenziós nagyfelbontású színes képek készítését. A Viking szondák után a Mars Express napjaink Mars ábrázolásának hagyatékát építi a tudósok jelenlegi és jövőbeli generációi számára.

    A meghosszabbításnak köszönhetően a Mars Expressnek második évben nyílik alkalma nyomonkövetni a különböző évszakokban bekövetkező légköri változásokat, valamint olyan váltózó jelenségeket, mint a zúzmara, a köd, vagy a jég. Végül, a Mars Expressnek lehetősége lesz újra megvizsgálni azokat a területeket, ahol főbb felfedezéseit tette, így lehetővé válik, hogy bizonyítsuk és megértsünk a felfedezések minden vonatkozását.

    Forrás: marsdaily.com 2005.09.23.

    Ez a bejegyzés Mars kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul