Mit láthatunk a közeljövő űrteleszkópjaival?

1633

A Föld körül keringő, különböző hullámhossz-tartományokban működő űrteleszkópok (Hubble, Spitzer, Chandra) a Világegyetem egészen új képét mutatták meg, nemcsak a csillagászoknak, de a csillagászat iránt érdeklődő nagyközönségnek is. Segítségükkel az Univerzum sok titkára derült fény, de talán még több megoldandó probléma létezésére jöttünk rá. Az új rejtélyek tisztázására a problémát felfedező eszköz azonban sok esetben már nem alkalmas, ezért a feladat az őt felváltó, természetesen "szebb" és "jobb" űrtávcsövekre hárul. A következő generációs űrteleszkópokkal kapcsolatos várakozásokat a 2007. november 13. és 15. között Baltimore-ban, az Űrtávcső Tudományos Intézetben (Space Telescope Science Institute) megrendezett "Astrophysics 2020: Large Space Missions Beyond the Next Decade" konferencián vázolták fel.

Fantáziarajz a James Webb Űrteleszkópról. A hatszögletű szegmensekből álló főtükör alatt a napsugárzás ellen védő burkolat látható, ami a műszereket és a hűtőrendszert óvja a felmelegedéstől, illetve a direkt és a szórt sugárzástól. A teleszkóp a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange-pontja körüli 6 hónap periódusú pályán fog mozogni, az L2 ponttól legfeljebb 800000 km-re eltávolodva. (NASA)

A NASA reményei szerint 2013-ban pályára állítandó James Webb Space Telescope (JWST, korábban Next Generation Space Telescope – NGST) 6,4 méteres, hatszögletű elemekből álló főtükrét az infravörös tartományban végzett megfigyelésekre optimalizálják. Fénygyűjtő felülete körülbelül hétszer lesz nagyobb, mint a Hubble tükrének felülete. A kutatók nagy szerepet szánnak neki a galaxisok kialakulásának jobb megértését célzó kutatásokban, de segítségével láthatóak lesznek a spirálkarok részletei is, ami a galaxisok fejlődésének tanulmányozásában bír majd nagy szereppel.

A közeljövő űrteleszkópjainak felbontóképessége lehetővé teszi majd a galaxisok spirálkarjainak minden eddiginél részletesebb tanulmányozását, a galaxisok kialakulásával kapcsolatos problémák tisztázását. (NASA)

Természetesen a nagyobb tükörrel járó jobb felbontás és határfényesség azt is jelenti, hogy a JWST minden eddigi műszernél messzebb fog látni, azaz a Világegyetem nagyon korai állapota is tanulmányozható lesz segítségével. A nagy tükörrel és érzékenységgel azonban sajnos a kicsi látómező is együtt jár, így a James Webb egyszerre az égboltnak csak kis részét tudja majd befogni. Az űrteleszkóp egyébként a NASA második igazgatójáról kapta nevét, akinek nagy szerepe volt az amerikai holdprogram sikeres megvalósításában.

Bár a NASA ilyen irányú legnagyobb vállalkozása kétségtelenül a James Webb Űrteleszkóp, különböző műhelyeiben természetesen más tervek is születnek. Ezek részben a JWST képességeit fogják kihasználni, de némelyik már messzebbre tekint, s egyenesen 16 méteres űrbeli távcsövet vízionál. Az egyik ilyen az ún. "solar shade" technológia, melynek segítségével a teleszkópok látómezejében blokkolni lehet majd a csillagok fényét (koronagráf), ezáltal pedig láthatóvá tehetők a kitakart csillag sugárzása által egyébként elnyomott, s így megfigyelhetetlen bolygókísérők. A bolygókról visszavert csillagfény pontos mérésével aztán információ szerezhető például a jelenlegi legjobb távcsövekkel és detektorokkal is általában csak egy pixelnyi területre leképezett planéta kémiai összetételéről.

A "solar shade" technológia használatával a James Webb Űrteleszkóp, illetve a későbbi űrtávcsövek képesek lehetnek az exobolygók tulajdonságainak részletes tanulmányozására. Az óriás teleszkópok a tervek szerint szintén a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange-pontja körüli pályán fognak üzemelni, oda pedig a talán újra beinduló holdprogramhoz tervezett hordozórakéta, az Ares V  fogja eljuttatni őket. (NASA)

Forrás: SPACE.com 

Hozzászólás

hozzászólás