17 találat. |
 |
A mélyben fagyott állapotban levő, majd a naphő hatására szublimáló szén-dioxid fagyott vizet és poranyagot juttat az üstökös felszíne fölé. |
Molnár Péter 2010. november 30., kedd |
 |
Kína második holdszondája nagyfelbontású felvételeket készített égi kísérőnk felszíni részleteiről, többek között a
Szivárvány-öbölről is, ami a tervek szerint a következő kínai holdszonda leszállóhelye lesz. |
Tóth Imre 2010. november 29., hétfő |
 |
A lelkes felhasználók a Zooniverse újabb interaktív programjába való bekapcsolódással segíthetik a kutatók munkáját, egyúttal pedig szupernóva-felfedezőkké is válhatnak. |
Szalai Tamás 2010. november 26., péntek |
 |
Egy, a Nagy Magellán-felhőben található fedési kettős egyik
tagjának, egy pulzáló változócsillagnak a tömegét 1%-os pontossággal sikerült meghatározni, megoldva ezzel a cefeidák tömegével kapcsolatos több évtizedes problémát. |
Kovács József 2010. november 25., csütörtök |
 |
Rendhagyó csillagnéző sétánkon a „Naprendszerbe” hívjuk az érdeklődőket. A túra közben felépítjük a Naprendszer modelljét Csillebérc környékén. Időpont: november 27. (szombat). |
Nyerges Gyula 2010. november 23., kedd |
 |
2010. november 13-án elhunyt Allan Sandage, a huszadik
század egyik legjelentősebb csillagásza, aki óriási hatással volt
a Hubble-állandó meghatározására, valamint a Világegyetemre vonatkozó ismereteinkre. |
Kovács József 2010. november 23., kedd |
 |
Forró jupiter típusú bolygót azonosítottak egy olyan vörös óriás körül,
amely most a Tejútrendszer tagja, de néhány milliárd évvel ezelőtt még
az egyik, ma már nem létező kísérő törpegalaxishoz tartozott. |
Kovács József 2010. november 19., péntek |
 |
Az általános relativitáselmélet egyik következményén alapuló módszer
segítségével egy meglepően nehéz neutroncsillagot azonosítottak,
melynek közel kétszeres naptömege a belső felépítésre vonatkozó
megszorításokkal is jár. |
Kovács József 2010. november 17., szerda |
 |
A Hubble Űrtávcsővel 4 év különbséggel végzett mérések
eredményeként sikerült meghatározni az ω Centauri gömbhalmaz mintegy
százezer tagjának sajátmozgását, s ezzel körülbelül tízezer évre
előrejelezni helyzetüket. |
Kovács József 2010. november 15., hétfő |
 |
Úgy tűnik, a NASA-nak a híres elődhöz hasonlóan a James Webb
Űrteleszkóppal is gondjai akadhatnak. Technikai részről a Webb esetében minden rendben lévőnek látszik, a költségek azonban riasztó emelkedést mutatnak. |
Kovács József 2010. november 12., péntek |
 |
A rendkívül összetett, 60 szénatomból álló fullerénmolekulák nem csak laboratóriumokban állíthatóak elő: planetáris ködökben és a csillagközi térben is nagy mennyiségben találtak belőlük. |
Szalai Tamás 2010. november 11., csütörtök |
 |
A legújabb vizsgálatok szerint az IC 2497 jelzésű galaxis
közelében két évvel ezelőtt felfedezett furcsa zöld objektum, a Hanny's
Voorwerp tulajdonképpen a hozzánk legközelebbi kvazár "utolsó
lehelletének" lenyomata. |
Kovács József 2010. november 09., kedd |
 |
Az EPOXI felvételei új megvilágításba helyezik az üstökösmagokról alkotott eddigi ismereteinket: azonosították a jetek kiindulási helyét a magon, amely meglepő módon egyaránt aktív az éjszakai és nappali oldalán. |
Tóth Imre 2010. november 08., hétfő |
 |
Egy 3-4 milliárd fényév távolságban felrobbant szupernóvát fedeztek fel magyar csillagászok az MTA Csillagászati Kutatóintézetének Piszkés-tetői állomásán. |
Sárneczky Krisztián 2010. november 05., péntek |
 |
Teljes sikerrel zárult az EPOXI szonda és a Hartley 2-üstökös ma délutáni randevúja, az első közeli felvételen fantasztikus részletek látszanak a 1,5 km hosszú üstökösmagon. |
Sárneczky Krisztián 2010. november 04., csütörtök |
 |
A NASA EPOXI űrszondája november 4-én csütörtökön, magyar idő szerint 14:50-kor kerül legközelebb a Hartley 2-üstökös magjához, amelynek alakja friss földi radarmérések szerint igen elnyúlt. |
Tóth Imre 2010. november 03., szerda |
 |
Numerikus szimulációkkal sikerült igazolni egy új bolygókeletkezési elmélet létjogosultságát: a modell szerint a nagy méretű kőzetbolygók a formálódó bolygórendszer belseje felé vándorló gázcsomókból születnek. |
Szalai Tamás 2010. november 01., hétfő |