|
Szakmai díjak |
Az Év Honlapja 2008 különdíj után 2009-ben elnyertük az "eFestival 2009" eTudomány kategóriájának 1. helyezését, valamint a Felhasználóbarát honlap 2009-2010 címet is. Köszönjük!
|
|
Archívum
Korábbi híreink archívumában több szempont alapján kereshet: listázhatja cikkeinket időszak szerint, témakörök alapján és megjelenítheti egy szerző összes írását. |
6 találat. |
 |
Kína második holdszondája nagyfelbontású felvételeket készített égi kísérőnk felszíni részleteiről, többek között a
Szivárvány-öbölről is, ami a tervek szerint a következő kínai holdszonda leszállóhelye lesz. |
Tóth Imre 2010. november 29., hétfő |
 |
2009.
március 1-jén, magyar idő szerint 09:13-kor Kína első
holdszondája előre eltervezett módon becsapódott a Hold felszínébe és ezzel befejezte mintegy 16 hónapos kutatási programját. |
Tóth Imre 2009. március 05., csütörtök |
 |
A már több mint egy éve a Hold körül keringő Chang'e-1 űrszonda elkészítette égi kísérőnk felszínének eddigi legrészletesebb, mintegy 38 millió négyzetkilométert lefedő térképét. |
Tóth Imre 2008. november 26., szerda |
 |
November 14-én este becsapódott a Shackleton-kráter aljába a Chandrayaan-1 indiai holdkutató űrszonda 29 kg tömegű mini szondája, amely egészen a megsemmisüléséig képeket készített a Hold felszínéről. |
Tóth Imre 2008. november 19., szerda |
 |
A vízjégnek nyoma sincs a japán SELENE felvételein, melyeket a Hold déli pólusánál lévő, mindig sötét és kellően hideg Shackleton-kráter belsejéről készített. A felszín alatt azonban előfordulhatnak különböző illóanyagok. |
Tóth Imre 2008. október 30., csütörtök |
 |
Lendületben az indiai űrkutatás - útnak indították a szubkontinens legelső holdszondáját. |
Tóth Imre 2008. október 22., szerda |
|
|
|
Meteor folyóirat — útikalauz a Világegyetemhez. Kérjen ingyenes mutatványszámot a meteor@mcse.hu címen! |
|