Galaktikus kannibalizmus felsőfokon

A csillagászok már régóta feltételezik, hogy a spirális Seyfert-galaxisok különlegesen fényes magját az ott található fekete lyukba hulló anyag okozza, azonban mindezidáig nem találták meg annak okát, hogy mi hajtja a behullani készülő balsorsú anyagot a fekete lyuk irányába. (Carl K. Seyfert 1943-ban fedezte fel a galaxisok egy csoportjánál a központi régió szokatlan színképét erős emissziós vonalakkal, s az ő tiszteletére nevezzük ezeket az objektumokat Seyfert-galaxisoknak). Az egyik vezető elmélet szerint ha a szomszédos galaxisok túlságosan is közel kerülnek, akkor a kölcsönhatás mintegy "felkeveri" a veszélyes közelségbe került szomszéd gázanyagát, ami így már könnyedén az éhes fekete lyuk gravitációs "karmai" közé kerülhet. A baj ezzel csupán annyi, hogy vizuális tartományban elenyészően kevés Seyfert-típusú csillagváros mutatta hasonló közelítések jelét.

A Very Large Array (VLA) rádiócsillagászati műszeregyüttessel most azonban sikerült detektálni közeli Seyfert-galaxisoknál a hidrogén atomok rádiósugárzásának olyan eloszlását, ami arra utal, hogy ezek a csillagvárosok közeli találkozást éltek át szomszédos galaxisokkal. A legmeglepőbb az egészben az, hogy ezek az objektumok a legcsekélyebb jelét sem mutatták viharos eseményeknek a látható tartományban végzett megfigyelésekkor. Az összehasonlítás során az inaktív galaxisok esetében sem találtak a kutatók ilyen zavarra utaló nyomokat. Ezen kívül a csillagászok energikus események széles skáláját figyelték meg a feket lyuk "étvágyától" függően a viszonylag békés Seyfert-galaxisoktól az elképesztő energiákat felszabadító kvazárokig és blazárokig.

Néhány kölcsönható Seyfert-galaxis az észlelt mintából. A bal oldali, látható tartományban készült felvételeken nyoma sincs kölcsönhatásnak, míg a jobb oldali, rádióban készült képeken tisztán kivehető a galaxisok között áramló gáz az atomos hidrogén emissziója eredményeként. Érdekes adalék, hogy a legfelső felvételpáron semmi sem látszik az optikai tartományban a kép bal oldalán, míg a rádiótérkép alapján nyilvánvalóan kell ott "valaminek" lennie. [Kuo és munkatársai, NRAO/AUI/NSF]

Ezen friss eredmények is rámutatnak annak jelentőségére, hogy galaktikus objektumok kulcsfontosságú folyamatait lehetőleg minél szélesebb hullámhossztartományban próbáljuk meg követni - jelen esetben a rádiótávcsövek voltak nélkülözhetetlenek.

Forrás: Astronomy Now Online