Kisbolygók a Naprendszer valamennyi térségében előfordulnak, ám két olyan tartományt is ismerünk, ahol igen nagy számban találhatók. A közelebb elhelyezkedő, ezért sokkal részletesebben ismert a Mars és a Jupiter pályája között található fő kisbolygóöv. Legsűrűbb tartományai 1,8 Cs.E. és 3,2 Cs.E. között találhatók, itt a becslések szerint legalább 1 millió darab 1 km-nél nagyobb átmérőjű aszteroida kering. Az ennél is kisebb égitestek száma elérheti a több tízmilliót. A 200 éve ismert főövben nem egyenletesen oszlanak el a kisbolygók. Ha közepes naptávolságuk szerint vizsgáljuk őket kiderül, hogy az övezeten belül üres tartományok, rések vannak. Innen a Jupiter gravitációs hatása és a belső bolygók együttesen tüntetik el az anyagot. A kisbolygók is a bolygók által kirajzolt síkban koncentrálódnak, ám átlagos pályahajlásuk, és pályájuk elnyúltsága nagyobb, mint a nagybolygóké.
A kisbolygók fő övezete a Mars és a Jupiter pályája közt helyezkedik el
A kisbolygóövben nem egyenletesen oszlik el az anyag: rések, és gazdag tartományok különíthetőek el
Mivel a legnagyobb kisbolygó, az elsőként felfedezett Ceres átmérője sem nagyobb 930 km-nél, a kisbolygók távcsővel szemlélve is teljesen csillagszerűnek mutatkoznak. A mai, modern távcsövekkel a legnagyobbak felszínén már láthatunk néhány részletet, ám az aszteroidák tüzetes vizsgálata csak űrszondákkal lehetséges. Az eddig meglátogatott fél tucat kisbolygó mind hasonló képet mutatott, bár a szakemberek számára mindegyik egy teljesen más világ. Alakjuk általában elnyúlt, felszínükön rengeteg kráter található, színük sötétszürke vagy sárgásszürke. Igen különlegesnek bizonyult az 1993-ban meglátogatott 56x24x21 km-es Ida nevű kisbolygó, amely körül egy 1,4 km átmérőjű holdat sikerült lefotózni. Azóta bebizonyosodott, hogy akár a kisbolygók 15-20%-ának is lehet kísérője.
Az Ida kisbolygó és apró holdja (jobbra), a Dactyl
Kisbolygó egyéniségek
