A Naprendszer második bolygója, Földünk belső szomszédja, népies nevén az Esthajnalcsillag. Azért kapta ezt a nevet, mert vagy este, napnyugta után nyugaton, vagy hajnalban, napkelte előtt keleten látható. Éjszaka sosem, mivel beljebb kering mint a Föld, így nem kerülhet bolygónk Nappal átellenes oldalára. A csillagászok sokáig kellemes helynek gondolták a Vénuszt, hiszen csak 600 km-rel kisebb, mint a Föld, távcsővel pedig jól látható, hogy felhőkkel teli, csillogó légköre van. Úgy tűnt, a Vénusz a mi trópusi területeinkhez hasonlatos, párás, mocsaras vidék lehet. A valóság sajnos ettől nagyon messze van, a Vénusz szén-dioxid légköre nem engedi eltávozni a napsugárzással érkező hőt, így a felszínen +430 °C az átlagos hőmérséklet, amelyhez 90 atmoszféra nyomás társul. A felhők kénsavcseppekből állnak, amelyekből csak azért nem hullik kénsav-eső, mert az a nagy forróságban elpárolog, mielőtt elérné a felszínt. A Vénusz további érdekessége rendkívül hosszú 243 napos forgási periódusa, ráadásul a forgás a többi bolygóéhoz képest ellenkező irányú. Az 50-70 km magasan lévő felhők alapján viszont a légkör ebben a magasságban 4 nap alatt járja körül a bolygót. Ez 360 km/órás szélsebességet jelent, ám a felszínen csak 3-5 km/órás sebességű szellő fújdogál.
A Vénusz sűrű légkörén (balra) csak a radar lát keresztül (jobbra)
A Vénusz felszíne – amilyennek a radar látja
A Vénuszra leszálló szondák bazaltot találtak a felszínen, míg a radarvizsgálatok, amelyek az egyetlen lehetőséget jelentik, hogy átlássunk a sűrű, felhős légkörön főként síkságokat, néhány gyűrt területet és néhány hegységet mutattak ki. A sík vidékek lávasíkságok, amelyek nem öregebbek 800 millió évnél, tehát a Vénuszon aktív vulkanizmus volt, és talán még napjainkban is van. Ennek következtében a felszínen rengeteg vulkanikus képződmény található, pajzsvulkánok, palacsintavulkánok, dómok, kalderák. A sűrű légkör miatt a meteorok elégnek a légkörben, csak a legnagyobb testek képesek elérni a felszínt, így a Vénuszon nem találunk 3 km-nél kisebb becsapódási krátert. Különös alakzatok a koronák, melyek gomolyáramlások által felnyomott, majd az áramlás elhalása után besüppedt kiemelkedések peremét jelzik. A felszín legmagasabb pontja az északi pólus közelében található Maxwell-hegység, amely 11 km-rel magasodik a környező síkság fölé.
Egy becsapódásos kráter és a becsapódás által kiszórt törmelék a Vénuszon
Palacsintavulkánok a Vénuszon (a nagy légköri nyomás lelapítja a kiömlő lávát)