02 – Tükrös távcsövek

21560

Gregory-féle tükrös távcső

A lencsés távcső után évtizedeket kellett várni a reflektorok megjelenéséig. 1663-ban James Gregory építette meg az első tükrökkel működő távcsövet. A távcső két homorú tükörből állt. A fény a tubust a főtükör közepébe fúrt lyukon keresztül hagyta el, ahol belépett az okulárba. A távcső felépítését tekintve egy nagyon jól működő eszköz lett volna, de abban az időben a tükrök készítése nem volt elég pontos, így nem tudtak megfelelő görbületű tükröket csiszolni.      


Gregory-távcső

Newton-féle tükrös távcső

A Gregory távcső után nem kellett sokat várni a következő tükrös távcső megjelenéséig. 1672-ben Isaac Newton bemutatta az akadémián saját tervezésű távcsövét. Az általa használt elrendezésben egy nagyon pontos paraboloid főtükör és egy sík segédtükör van. A főtükörről visszaverődő fénysugarak a 45 fokban megdöntött segédtükörre esnek, mely így egy derékszögű eltérítést eredményez a fényútban. A fény végül az okulárba jut, mely a távcsőtubus oldalán levő nyílásban helyezkedik el. Az amatőrcsillagászok a mai napig legszívesebben ezt a típusú távcsövet használják a megfigyeléseikhez.        


Reflektor


Newton távcső


Isaac Newton


Newton eredeti távcsöve  

Cassegrain távcső

Körülbelül a Newton távcsővel azonos időben jelent meg a Cassegrain reflektor. Sieur Cassegrain francia szobrász elképzelése alapján alkotott, ma is közkedvelt távcső típus. Az teleszkóp fénymenetét ábrázoló képen láthatjuk, hogy itt is két tükör van. A főtükör szintén paraboloid felületű, viszont a segédtükör nem sík, hanem egy domború, hiperboloid felületű tükör. Ennek a segédtükörnek köszönhető, hogy hosszú effektív fókusztávolságot lehet elérni a Cassegrain távcsőnél. A fény a tubust végül a főtükör közepén levő lyukon keresztül hagyja el.

 

MISSING SRC IMAGE!!!!

 

 

Herschel távcsövei

Ha a távcsövek bemutatását a történelmen keresztül követjük, akkor a következő lépés, amit meg kell említeni, a William Herschel által megépített nagy távcső. Az ún. Herschel-szerelésű távcsövekben nincs segédtükör, a főtükör kissé meg van döntve, ami kicsit megnöveli az optikai leképezések hibáját. Az okulár a tubus peremén található. A szerelés érdekessége az, hogy a távcső által készített képet a főtükörrel szemben pillanthatjuk meg. Nagy előnye az előző távcsövekkel ellentétben, hogy a segédtükör nem takar ki fényt a fényútból. A Herschel által elkészített legnagyobb távcső átmérője 122 cm volt, ezt 1789-ben állította össze.

 

 

Hozzászólás

hozzászólás