A lencsés és tükrös távcsövek megjelenése után várható volt, hogy előbb-utóbb ezek kombinációja is el fog készülni. Erre a XX. század első felében került sor. Megalkották a katadioptrikus távcsövet, mely a refraktorok és a reflektorok jellemzőivel rendelkezik. A teleszkóp objektívje egy homorú, szférikus vagyis gömb felületűre csiszolt tükör, ennek hatására a szférikus aberáció jelensége elég erősen jelen lenne a képeken, de ezt korrigálandó a távcsőben elhelyeztek egy olyan optikai elemet, mely ellensúlyozza a tükör által okozott gömbi hibát.
Schmidt távcső
Az első ilyen elrendezésű rendszert Bernhard Schmidt elképelése alapján 1930-ban építették meg. A távcső elején található meg a gömbi hibát korrigáló optikai elem, a korrekciós lemez. A távcső az optikai elrendezése miatt vizuális megfigyelésre egyáltalán nem alkalmas, mivel a kép a távcsőtubuson belül jön létre, egy detektor felületén.
Schmidt távcső
Schmidt-Cassegrain távcső
A Schmidt távcső egy jól sikerült továbbfejlesztése ez a teleszkóp. Gömb főtükör található benne, a segédtükör ellipszoid felületű és a tubus elején megtalálható a korrekciós lemez. A Schmidt távcsővel ellentétben a kép a főtükör mögött (a tükör át van fúrva) keletkezik.
Schmidt-Cassegrain távcső
Makszutov-féle távcső
A katadioptrikus teleszkópok szintén elterjedt formája a Makszutov-féle elrendezésben készült távcső, amelyet először 1941-ben készítettek. A rendszerben található összes felület gömbfelület. További érdekesség a benne lévő erősen homorú lencse vagy másnéven meniszkusz, mely a szférikus aberráció kijavítását szolgálja.
Makszutov távcső
Makszutov távcső
Makszutov-Cassegrain távcső
Ez a távcső a nevében szereplő két elrendezés kombinációja. A szokatlan dolog, amit az ember észrevesz ennél a konstrukciónál, hogy nincs benne külön segédtükör, hiszen ezt a funkciót a korrekciós lencse felületére rápárologtatott alumíniumréteg tölti be.
