A gellérthegyi csillagda 1849. évi pusztulása

2156

A hazai csillagászat történetét tárgyaló tanulmányok rendszerint csak pár sorban foglalkoznak a Gellérthegyen felépült egyetemi csillagdának 1849 május havában történt pusztulásáról. 1815-ben készült el a gellérthegyi csillagda, amely az első – bár kisebb – katasztrófa 1820. június 13-án érte, amikor a villám belécsapott s a műszereket – főkép a meteorológiaiakat – részben tönkretette. Az 1848/49-i szabadságharc alkalmával a Gellérthegyet a várbeli védőrség hadászati megfigyelőhelyül használta, majd amikor a magyar csapatok a várat körülzárták, ott a csillagda közelében állították fel ágyúikat. Hiába kérte Albert Ferenc a csillagda ideiglenes vezetője, hogy vigyék az ágyúikat távolabbi helyre, nem volt hajlandó Pallas Athénével szemben udvarias lenni.

A csillagda ekkori pusztulásáról Fraunhoffer Lajos (1) ezeket írta:

„A budai vár ostroma alatt összelövöldözték a csillagdát, a vár bevétele után pedig kifosztották azt. Ez alkalommal az ott lévő műszerek és az eredeti feljegyzések egy része is elveszett.”

Dezső Loránt (2) a csillagdának ezt a szomorú végét a következőkben örökítette meg:

„1849-ben Budavárának ostromakor a gellérthegyi csillagvizsgálót ágyúgolyók semmisítették meg. Mayer, mint idegen, még előzőleg jobbnak látta elmenekülni. A műszerek legnagyobb részét Albert mentette meg és amit csak tudott biztonságba helyezett, hősies magatartásával.”

A szerencsés véletlen kezembe jutatta épp most a szabadságharc és a gellérthegyi csillagda rommá lövésének századik évfordulóján montedegói Albert Ferenc (3) eredeti igazoló jelentését, amelyet a Fővárosi Bizottmányhoz intézett.

Érdemesnek tartjuk a jelentést – amelyre dr. Jajczay János egyetemi c. rk. tanár, fővárosi könyvtáros hívta fel a figyelmemet – teljes egészében leközölni. Egyrészt megbízható szemtanú hiteles leírása, másrészt olyan érdekes adatokat tartalmaz a szabadságharc 1849. márc. 20-a – június 28-a közötti eseményekről, hogy azok a közérdeklődésre tarthat igényt. Szerepe jutott itt Hentzi Henrik osztrák tábornoknak, a vár elesett védőjének, továbbá Nagy Sándor és Aulich Lajos magyar tábornokoknak – majd aradi vértanuk – is.

Az eredeti kézirati jelentés maga Albert Ferenc országos segéd-csillagász, tanár keze írása. Vannak benne kisebb íráshibák, javítások, utólagos helysbítések, mindezeket figyelembe véve változatlanul jelentetjük meg a nagy fontosságú történelmi becsü írást. A jelentésben megemlített, illetve felsorolt 13 melléklet hiányzott, de a mi szempontunkból ezeknek nincs is különösebb jelentőségük.

Meg kell még említenem, hogy (: 🙂 azt jelenti, hogy Albert maga tette azt a részt zárójel közé, ( ) azt jelenti, hogy a kéziratban ironnal törölték s végül (( )) pedig az a szöveg, amelyet a törölt rész helyébe írtak.

Nem mulaszthatom el, hogy hálásan meg ne köszönjem dr. Jajczay János úrnak, hogy ebben a kérdésben ismételten a legnagyobb előzékenységgel kezemre járt.

1948. október 6.

Dr. Réthly Antal

Dr. ALBERT FERENC (montedegói) az Országos Segéd csillagász és tanár jelentése a Főváros Bizottmányához a Gellérthegyi Csillagdának Buda 1849. évi ostromakor történt veszteségeiről

Tisztelt Bizottmány!

  Hivatalosan felszólítva Buda város ostromlása és bevétele alatt az országos egyetemi csillagdában történt kár iránt magamat igazolom, következő Sorokban mint böcsületes ‘s lelkiisméretes ember az ezen szomorú idő alatt egy egyetemi Csillagdában történt minden eseményeket mennyire lehet röviden de velősen előadni bátorkodom.  

  Huszonnégy év óta a’ Csillagdánál szolgálván és hivatásomat testestől-lekestől szeretvén a’ csillagdával történt szomorú eseményeket jobban fájlalom mintha életemet elveszítettem volna. De reménylem, hogy valami öntudat tiszta, úgy egyszerű és legszigorúbb valóságon alapuló előadásomból ki fog világolni miszerint én ezen rendkívüli viszonyok közt mindent tettem, mit ezen felséges intézet megmentésére megtenni tehetségemben állott.  

  A Csillagda mindaddig háborítatlan maradt, míg vitéz seregünk Pest szomszédjában nem mutatkozott. De midőn annak híre keletkezett a’ „Militärisch politische Kommision” elébe idéztettem (:hol különben is 11-szer valék nyomozás alatt:) ‘s attól legszigorúbb fenyegetések közt azon parancsot vevém, miszerint nem csak magamnak ezentúl csövekkel élnem nem szabad, hanem miszerint a csövek használása úgy nekem, mind az intézet minden tisztjeinek ‘s egyéneinek egy általában megtiltatik. Azon megjegyzésemre miszerint ezen parancsot ne hozzám, ki az intézet főnöke nem vagyok, hanem ahoz intéztessék, azon parancsot kaptam, hogy a tudtomra adott szigorú megtiltatást Mayer főnök Úrral is közöljem, mit még az nap meg is tettem. Erre a csövek úgy mint maga az intézet elzárattak, és munkálatainkat a legszükségesebb csillagászati teendőkre szorítkozván, senkit a csillagdába nem vezettünk. De ezután egy pár nappal, mintegy Martius 20-án, ott termett egy 13 főből álló császári őrcsapat, mellynek a volt feladata az egész vidéket csöveinkön kikémlelni és az észrevételt minden eseményekről a császári főparancsnoknak jelentést tenni. Ezen emberek most tetszésök szerint rendelkeztek eszközeink felett, (buzgón) segítve (s’ gyámolítva) a’ csillagdai főnök úrtól. Néhány nappal ezután ezen őrcsapat parancsnokául egy utásztiszt rendeltetett ki, ki még nagyobb önkénnyel használta eszközeinket, ‘s ki a hegyet látogató egyénektől még magántávcsöveiket is erőszakosan elszedette. Húsvét napján Hoffmann cs. k. táborkari ezredes jelent meg a Csillagdában, ki főparancsnokául rendeltetvén a most 16-20 utászból ‘s 75 granátosból álló őrcsapatnak, éjjel-nappal kémlelte (vitéz seregünknek) ((a’ magyar Seregnek)) minden mozgalmait (az igazgató Ur ‘s a hivatali szolga által gyámolítván), ‘s egészen 21-diki délutánig folyvást a hegyen maradván. Az naponi eltávozta után ismét egy tiszt vitte a parancsnokságot az egy szakasz utászból álló őrcsapat fölött. Április 22-én, egyszerre eltünvén az igazgató Úr a nélkül, hogy szándékolt tettéről csak legkisebb tudomásom is lett (volna), vagy hogy nekem a legparányibbat által adott volna, én mihelyt eltávozásáról meg valék győződve, azt az egyetem Rectorának írásba béjelentettem, noha Hentzi tábornok (Úr) nyomtatott placátban mindenkit halállal fenyegetett ki a pesten székelő lázító kormánnyal, vagy hatóságokkal a legkisebb érintkezésbe ereszkednék is – de fájdalom – ezen hivatalos jelentésem válasz nélkül maradt. Így magamra hagyatva (‘s) mindég a császáriak ((őrcsapat)) szemügye alatt állván, folyvást kínlódtam), de egyszersmind Hentzi placátjától megijesztve, mellyben a’ várnak erős védelmezése nekünk Buda lakosainak tudtára adatott, ‘s előre látván, vagy gyanítván, miszerint még igen véres jeleneteknek lehetünk szemtanúji azon kéréssel folyamodtam bizonyos Abele hadnagy és akkori őrparancsnokhoz, miszerint szíveskedjék az eszközöknek általam czélirányosnak tartott széjelszedésében és biztos helyrei elrakatásában segédkezet nyújtani. Azomban azt nyervén a Császári parancsnok úrtól válaszul, miszerint azt megengedni nincs hatalmában, arra bírám a hadnagy urat, hogy Instructio végett maga Hentzi várparancsnokhoz sietett. Csak hamar vissza térvén ettől azon üzenetet hozta l. A-val megjegyzett bizonyítványt „Sagen sie dem Astronomen, dasz er sich nicht unterestehen die Instrumente anzurüchren, ich bin kein Vandale der Wissenschaftliche Anstalten zerstörk, wahrscheinlich möchte er sie den Rebellen in die Hände spielen aber beim geringsten Versuche arretiren Sie ihn und schicken Sie mir ihn in Eisen herauf”. Így az eszközök fölötti rendelkezéstől tökéletesen eltiltva, és az egyetem részéről minden válasz vagy rendelet nélkül maradván (: ő mert a hivatalos egybeköttetést Hentzi rendeletei által tökéletesen meg volt akadályoztatva:) semmit sem tehettem, de valamint polgártársaim nagyobb része úgy én is azon reményben osztoztam, hogy Buda vára szilárdan nem fog védelmeztetni. – Így következett be Május 4.dike, melly napon reggeli 8 órakor a császári őrcsapat mintegy 10 emberrel megszaporítatott. A’ mint 10 óra felé huszáraink mendenfelől,de kivált Budaeörsröl közelegtek, a’ császári őrcsapat parancsnoka – Abele Ferenc hadnagy Hentzihez küldött útmutatásért ‘s ettől azon parancsot vevén, miszerint a’ várba vonuljon vissza, 11 óra felé embereivel a hegyet oda hagyva, a’ várba sietett. Elmente után mintegy ¾ órával már a hegyen termettek a huszáraink egy nemzeti lobogót magukkal hozván melly (általuk] 12 órakor az intézetben kitüzetett. Most hozzá fogtam az (ország) (egyetem) sajátjának megbiztosításához ‘s magam jószágát abba hagyván, legelőször minden üveget a’ csövekről leszedtem ‘s azokat bolthajtásos élelmi kamrába vittem. Munka közben egy magyar ágyú üteg hozatott fel hegyünkre, mellynek parancsnokát minden tőlem kitelhető módon kértem, hogy ágyúit ne az intézet szomszédjában hanem attól nagyobb távolságban állítsa fel. De kéréseim siker nélkül maradván az ágyúztatás tőlünk a várba ‘s onnét hozzánk már mindjárt 3 óra után megkezdett !s folyvást tartott. Az alatt bizonyos Erlanger Lajos úr ‘s Krancz Venczel háziszolga segítségével az eszközöket szétszedni ‘s a szögletekbe a legvastagabb falak mögé elrakni iparkodtam. Május 5 dikén Nagy Sándor tábornok úr jött fel az intézetünkbe onnan a várat szemlélni, jött továbbá ágyúfedezetre ‘s a ház őrizetére egy egész honvéd zászlóally; az ágyúztatás pedig olly élénken ‘s olly hathatósan folytatott, hogy még az nap délelött több golyó a ház fő falán keresztül nejem szobájába, konyhámba, a Csillagda termébe ‘s így több helyre ütött, ‘s már a házbani tartózkodás életveszlyel vala összekötve. Szegény Családom és a többi háznép eleinte az alsó bolthajtásos helyekre bújt el, de midőn oda is beütöttek a golyók a ház megett fekvő szőlőmbe menekültek, hol legközelebb a falnál feküdvén remegéssel ‘s írtozattal halották fejeik fölött röpülni a 18 és 24 fontos golyókat és granatokat, mig én szinte irtózván az élénk ágyuzástól de kötelegességem érzemétől lelkesedve, bent a házban folyvást az eszközöknek körülményes és időt rabló széjelszedésével foglakodtam. 

  Estefelé már épületünk annyira ágyúztatott a várból, hogy lehetetlen volt többé bent maradni ‘s azért a’ háznépet ‘s családomat leküldtem a városba, az utóbbit két főtiszt ur segítségével (:Vonseck őrnagy és Wittelsbach százados az I Huszárezredtől:) hátul a’ kősziklákon keresztül, ‘s a’ sűrűn repülő golyóktól folyvásti életveszély közt forogván, magam vezettem le a Sárosfürdőbe, hol a tulajdonosnő vendégszeretete nekik ideiglenes menedék helyet nyújtott. Én pedig a házi szolgával együtt ismét visszatértem az Intézethez elöbbi foglalatosságomat folytatandó. Másnap, úgymint Vasárnap 6 dikán reggeli 5 órakor az első bomba ütött be a csillagda épületébe, mire fölkérvén Aulich tábornok Urat segítségért az eszközök megmentésével a lehetségig siettem ‘s nem gondolván az avval egybekötött életveszéllyel folyvást a’ teremben müködtem segítve több lelkes polgároktól (:például Kammerer FrigyesPink Dávid pesti kereskedő:) és honvédektől. Miután nem kevés bosszuságomra tapasztaltam volna, hogy az eszközök elhordására szolgáló ládákból már egy sem létezik, mert (hol) az idő folytában elromlottak, hol az igazgató urtól (kerti szerekre) ((házi szükségletekre)) felhasználtattak, a megmentett eszközöket, könyveket és irományokat hamarjában ki a szabadra, a kertembe vitettem, hol honvéd őrcsapat által megőriztettek; a melly darabokat pedig nagy súlyok , vagy vitelre alkalmatlan idomuk miatt azonnal szabadra kivinni lehetetlen volt a két torony alljából emelkedo 9 lábnyi átmérőju kőoszlopok mögé rakattam le. Délfelé a bombázás türhetetlené válván az akkor ott tanyázó honvéd zászlóalj (:mellyből több tag megsebesült:) parancsnokságtól elküldettem,’s miután mindent katonai őrizet alatt láttam el is mentem a’ Sárosfürdőbe Családomat falura kiküldendő. Annak megtörténte után ‘s miután este felé a bombázás kissé megszünt volt, ismét felmáztam a’ hegyre ‘s a mit nappal a szabadra megmentettem volt, éjjel hol levitettem a’ városba a’ Rád féle téglavendéglőbe, hol pinczékbe elzárattam. Ezen munkát több napig folytattam, elrakatván mindent a három ajtóval elzárt pinczébe, vagy a mit vinni lehetett levitetvén a városba. Ezen levitel többnyire éjjel történt, midőn az ágyuzás, némileg legalább, megszünt, az út mellyen járni kénytelenitettünk igen rossz volt, az eszközök egyes darabjai, néha 1 mázsát ‘s többet is nyomván, sokszor 8-10 honvédtől czipeltettek, kik hol egy repülö gránát vagy bomba elől lebukni kénytelenitettek, vagy a rosz uton elcsuszván elestek, és rendesen az is történt, hogy a segítségre kirendelt honvédek közül mire a hegy tövibe értünk, többen elillantak volt azon holmival együtt mellynek lehozatala reájuk bizatott. Mivel a Csillagdának folyvásti bombáztatása végett a további ottmaradhatás lehetetlenné vált, és a szerek leczipelése nem csak nagy életveszéllyel és kimondhatatlan bajjal, hanem tetemes kárral is vala egybekötve, ezen éjji hurczolkodással felhagytam, azon reményben, hogy a mit pinczébe ‘s más tüzmentes helyekre zár alatt elraktam volt biztosítva leend, miután az épületet egy egész honvéd zászlóalj strázsálja. Mit a városba levitettem volt nagyobb biztosítás tekintetéből Promontorba, és Budaeörsre vitettem ki, hol családom tartozkodott, s hol én is Május 9 dikétol fogva, midőn a hatóság részéről a’ városból kiparancsoltattunk, rendesen háltam, naponta visszatérvén a Csillagdához. A’ mint Május 9 dikén a’ hegyre jöttem ott vadászokat is láttam őrködni ‘s megvizsgálván a’ pinczének ‘s más tüzmentes szobák ajtajait ‘s lakatjait mindent rendben leltem, kivévén a már igen megkárosodott lakházat, ‘s különösen magam lakását, mellynek minden fala már megrepedezve, menyezete pedig bombától átverve volt. Az nap fogtam csak hozzá magam jószága megmentéséhez, miután eddig az intézet fölszerelését iparkodám biztosítatni ‘s azon reménytől tápláltattam, hogy kötelességemnek mint becsületes ember eleget tettem, ‘s hogy az annyi veszély közt, fáradtsággal ‘s bajjal megmentett holmik egy zászlóalljtól megőriztetve bántatlanul maradandnak. Bezzeg reményem hiú vala, mert Május 10én a házi szolgával felmázván ismét a hegyre már a ház szomszédjában elszórt egyes könyvekre ‘s irományokra találtam ‘s belépvén a házba, a pinczét, minden szobát, szekrényt, ajtót erőszakosan feltörve s tökélletesen kirabolva találtam. A vizsgálati terem ajtaját, miután annak kőbe ereszkedett zárütközőt kitörni nem lehetett, fejszével leltem beütve.Ezen iszonyú látványra azonnal Nagy Sándor tábornok úrhoz siettem, kinek ezen szörnyű tettet bejelentvén, melly által az ország is tetemes kárt vallott, de kivált én, és az intézet szolgái minden vagyonuktól megfosztattunk; tábornok Ur mindgyárt bizonyos Fehér nevü hadnagyot küldött nyomozás végett a hegyre fel, én pedig Aulich tábornok urhoz siettem, ott szinte panaszt tevén, mellyet Május 12 kén, a mint a B alatt ide csatolt bizonyítvány mutatja, neki irásban is benyújtottam. A két tábornok úr erélyes intézkedéseinek köszönhetem meg, hogy több honvéd kiknél még elorzott dolgokat találtattak azonnal meglakoltattak, ‘s hogy az elidegenített holminak egy része megint visszakerült, melly bizonyos özvegy Hadnagyovicsnő házánál összehordatván ott honvédek által megőriztetett, későbben pedig midőn tapasztaltam hogy az őr daczára is a holmi még onnan is elidegenittetik, általam részint a Rád Ur téglavetőjébe, részint Promontorra vitetett. A katonák fel voltak az intézet ellen ingerülve, 1 ör mivel tudomásukra esett, miszerint a császáriak onnan ((a’ magyar)) tábor(unk)nak pest környékén történt minden mozgalmait kilestek, ‘s ez által a mieinknek sok kárt tettek ‘s 2 or- mivel megtudták szinte azt is, hogy az intézet főnöke, ki ezen kilesésben (buzgón) résztvett Budapestet a császári sereggel elhagyta volt. Hogy én az egyetem sajátának megmentésére mindent megtettem mi tőlem kitelt, azt tiszta lélekkel ‘s nyugodt öntudattal állíthatom ‘s azt tanusítják a C,D,E,F,G, és H alatt ide csatolt bizonyítványok is. Életemet nem kimélve, sem baj sem fáradtságtól, de attól sem rettegtem vissza, hogy vagyonomnak legnagyobb részét elvesztettem, és hogy a szolgák is úgy jártak az az J és K betük alatt ide csatolt jegyzékből kiviláglik. Ezen szolgák egyike Krancz Venczel mindég velem volt, velem osztozott bajban veszélyben, holott a másik Niszner János (az eltávozott igazgató kedvence, kertésze, mindenben segédje) – különben durva de már régóta beteges ember, Május 5 ki estén midőn a háznépet elküldtem, nagy ijedten elment ‘s a’ vár bevételéig magát meg sem mutatta mit részint félénkségnek, részint maga hitvese beteges állapotának tulajdonítom. A Csillagdának Május 10 és 11 ki éjjen és a következő napon történt erőszakos kirablása után, is gyakran megjelentem a hegyen, fegyelem ‘s rend fenntartására ‘s országos intézetnek ujabb megkárosodás előlli óltalmazására felkérvén az ott vezénylő tiszt urakat. A két toronyban lévő nagy eszközöket, mellyeket bonyolódott szerkezetük ‘s hely szüke miatt (:4 mázsát nyomnak:) összerakadtan elnem hordathattam a 9 lábniy átmérőjü oszlopok mögé tétettem le, hol károsodatlanul maradtak. Május 21én, a vár bevétele napján, már reggeli 8 és ½ órakor Nagy Sándor tábornok úr táborában valék, kérvén miszerint a csillagdánál mindaddig őrt hagyjon, míg a még ott lévő eszközöket és egyéb szereket elhordatni a ház felügyelése iránt pedig kellőleg intézkedni képes leendek. Nem találván a tábornok urat, segédjétől írott rendeletet nyertem a hegyen szállásoló ágyú üteg parancsnokához hogy utóbbi rendeletig ott őrcsapatot hagyon. Megvizsgálván az intézetet a két eszközt sértetlen karban leltem azon a helyen hová azokat leraktam volt. Erre várba siettem tábornok urat fölkeresendő, kit azonban csak délután 4 óra felé találtatván, tőle azonnal megrendeltetett hogy továbbra is egy tizedes és 8 honvédből álló őrcsapat maradjon a csillagdánál. 

  Erre szekerek után néztem, hogy a még oda fen lévo eszközöket levitethessem; de ugy az nap mint következő napokon előbb aranyokat lehetett volna Budán kaphatni, mintsem szekeret és így kénytelenítettem nagy bajjal faluról kocsikat rendelni. Május 22én és 23án megvizsglván a csillagdát ott uj kárt nem leltem, 23án este sikerült vala hára faluról kocsikat kaphatni ‘s a’ mint ezekkel feljött a’ házi szolga a’ hegyre a mi még becsesebb holmi ott volt elhordatni, sem őrnek sem eszközöknek, sem másnak már nyomát sem találta, sőt minden ajtó, vas és rész nemü szer, tüzelő fa, szóval minden el volt orozva. Erre azonnal a buda tabáni bíróságnál panaszt tettem, a mint L alatt ide csatolt vallatási jegyző könyvből kitetszik, Schwaicer Venczel tabáni bíró úr a rendőrséget engedett át rendelkezésemre, sőt személyesen velem Görgey és Nagy Sándor tábornok urakhoz sietett, kikkel azonban beszélhetni szerencsénk nem leheténk. Nemkülönben Ujvári térőrnagyhoz folyamodtunk segítségért a’ rendőrség pedig házrúl házra ment az elorzott dolgokat kikutatni; és hogy ezen eljárásban akadályra ne találjon, Május 30án Buda város főkapitányához az M betű alatt ide csatolt folyamodványt irányoztam, mellynek hátirata következtében Patay városi rendőri biztos, kinek a magaméból naponta egy pengő forintot adok, még folyvást a házakban nyomozást tart. A toronybeli két eszközt erőszakosan szétszerelve két zsidó háznál leltem, mellynek N alatt ide csatolt bizonyítvány szerint, még most is a városi ügyészi hivatalban nyomozás alatt állnak. Én sem fáradságot sem költséget nem kíméltem az intézet érdekében, és noha magamét majdnem egészen elvesztettem ‘s csak barátaim segédségével a legszükségesebb butorokat szerezhettem megint magamnak – (:több hétig családommal földön feküdtem, sem poharam sem tányérom sem  asztalom sem szekrényem sem okmányom nem volt:) – még is már száz pengő forintnál többet fizettem rendőri díjak és fuvarozások fejében.

  A dolgoknak ezen valóságos elmondásából világos, hogy Mayer igazgató ur, ki tulajdonképpen felelős az intézetért ((váratlanul)) (alattomos) elváltozása által a csillagdában történt egyik fő oka, mert a helyett hogy kötelessége szerint a veszély idejében is az intézet élén maradt volna, (alattomos) eltávozása által a népet is a katonaságot is – midőn megtudta – fölingerelte és kicsapongásokra hajlandóvá tette. De elmenvén a nélkül, hogy nékem az intézetet által adta volna, én a’ könyvtár, az irattár,a’ házi pénztár iránt egészen tudatlanságban maradtam, sőt midőn az irattár a pinczébe raktam, sok érdekes vizsgálatokat ‘s más fontos iratokat hiába kerestem, ezeket sehol sem találhatván.

  Hogy előbb nem fogtam az eszközök megmentéséhez ennek egyszerű oka volt, hogy azt megtenni szabadságomban nem állott, sőt directe megvolt tiltva. De ha ez nem is ugy lett volna, Havas által alá irt ‘s April 22-én kelt placat tartalma szerint én, és velem Budapest lakosságának legnagyobb része abban a reményben volt, hogy Budapest békességesen fog a’ Császári seregtől elhagyatni ‘s hogy a Szt. Gellérthegy a legbiztosabb hely a városban, és ezen hitel annyira el volt nálunk terjedve, hogy nem csak és magam a’ butoraimat feleségemnek városi lakából a hegyre felvitettem, hanem sok ismerőseim hozzám akartak a hegyre menekülni, sőt Pauer Zsigmond Úr egész vagyonát hozzám hozta abban a hiszemben, hogy ottan legbiztosabb leend. De ha például Hentzitől megengedtetett volna is az eszközök elhordása, kétség kivül a várba kellett volna ezeket vitetni ‘s ki tudja hogy ott mi történt volna velök. Az egyetem, ki már April 26án vagy 27én általam az igazgató eltávozásáról értesülve volt szinte nem rendelkezett semmit, hiszen azért mivel minden hivatalos közlekedés Buda és Pest között föl volt szakasztva, ‘s mivel az egyetem rendeletének telyesítése az osztrák hatóság által minden bizonnyal meggátoltatott volna.

  Hogy pedig az eszközök ‘s könyvek megmentéséhez fogván, a tekintetben sok kár történt, ennek hármas oka van. Ha csillagászati eszközt úgy akarom megmenteni, hogy becsét megtartsa, elkerülhetetlen hogy azt széjjel szedjem részenkint az arra előkészült ládákba rakjam, a’ elvitel pedig kellő módon történjék, ez rendesen mind meg nem történhetett: mert az eszközök szétszedése a’ legveszedelmesebb körülmények között történt hol életem folyvást koczkára volt téve. Hányszor kértek engem sírva nőm ‘s gyermekeim hogy ne koczkáztassam annyiszor életemet, hányszor irányoztak hozzám hasonló kérést más polgártársaim, de mind amelett nem hagytam fel az intézet megmentésére czélzó iparkodásimal. És midőn az eszközöket nagy bajjal annyira szét szedtem, hogy azokat elhordani lehetett, az arra megkívánt ládák hiányoztak, mert (már régen kerti készületekre voltak az igazgató urtól felhasználva), nagyobb része (pedig) az idő folytán megromlott ‘s meg nem újitatott mivel senkisem álmodott hogy valaha rájok megint szükség lészen. Darabonkint kellett tehát az eszközöket leczipeletni ‘s milyen úton! mindég vigyázva hogy golyó megne érje az embert, hogy el ne essék, mert a hol mi a’ megmentett dolgokat leczipelni kénytelenítettünk, ott üresen is alig bír az ember fel ‘s alámászni. A’ mellett a’ lehordatás többnyire éjjel történt, midőn az ágyuzás kissé megszünt; de éjjel sem az utat jól látni sem a hordásra használt személyzetre kellően felügyelni nem lehetett. Úgy történt p. o. hogy egyszer 18 emberből kik közül mindegyik valamit vitt csak 11 érkezett a’ hegy tövén míg 7 a vitt holmival együtt elillant, ‘s az többször megesett. De természetes is, mert a nagy veszély miatt polgári munkásokból kiket drága pénzen ‘s nagy nehezen kaphattam többnyire becstelen gyülevész nép volt, a honvédek közül pedig szinte nem kevesen találkoztak kik az enyim és tiedről ferde fogalommal voltak.

  De a történt kárnak legfőbb oka az ajtóknak, pinczének, konyháknak és más üregeknek Május 10én és 11én történt erőszakos feltörése ‘s kirablása. Ha a csillagdai készületeket és magam vagyonát, mennyit a golyók megkíméltek, ott hagytak volna, hová azokat leraktam volt sem az intézet ((sem a távollévő igazgató)), sem én, sem a’ szolgák azon iszonyú kárt nem vallottunk volna, millyent most megvallottunk, mert azon helyek hol elrakva voltak a golyóktól és bombáktól sértetlenek maradtak.Hogy pedig ott, hol naponta egy egész zászlóallj ‘s azonkívül egy század vadász őrködött, ilyesmi fog történni, azt soha se gondoltam volna ‘s azért felelős nem is lehetek. Megtudván ‘s látván a tettet eleget fáradoztam annak orvoslása ‘s megbüntetése végett. Egy általában köztudomásra van hogy viseltem magamat ezen szomorú időszak alatt ‘s lelkiisméretem tisztán nyugodott. Csak látni kell a Csillagdának golyó-bomba-‘s granát által történt elpusztulását ‘s jelen kellett lenni csak egy napig is ezen komoly időben ott a hegyen, látni ‘s hallani kellett a golyók szüntelen röpülését ‘s ki ki meggyőzödnék hogy e rendkívüli korszakban nem közönséges elszántság és bátorság kellett arra hogy csak kitartson ott az ember, ‘s hogy a mellett a golyóátlyukaszta épületben még működjen is, meggyőzödnék mindenki, hogy életemet ‘s vagyonomat nem tekintve, mindet megtettem mit egy elszánt és becsületes ember és tisztviselötől kitelik. Tessék meghallgatni a házi szolgát, Kammerer Frigyes polgárt, Légrády Károlyt, Neubrandt Antalt, Rád Lajost, Gutman Izraelitát és Schwaiger bíró urat ‘s ezen polgár urak, valamint Vonseck és Antus őrnagy, Mikovinyi, Wittelsbach és Ketskeméthy százados urak, Fehér hadnagy Úr ‘s még többen, ugy mint sok más becsületes ember megfogja bizonyítani, hogy én kötelességemnek eleget tettem, semmibe vevén a veszedelmet, magam megkárosodását, és fáradságot sőt tetemes költséget sem kimélvén.

  És evvel befejezvén a történt dolgoknak tiszta valóságán alapuló elbeszéllését nem átallom, sőt szoros kötelességemnek ismerem egyenesen kimondani miszerint míg a honvédeknek egy nagy része magát igen tisztességesen és becsületesen viselte, az intézetnek erőszakos feltörése ‘s ott biztosan elrakott holmiknak elidegenitése az nap történt midőn a vadászok elöőrsi szolgálatra a hegyen megjelentek ‘s hogy ezen adott rossz példát az utána következett honvédektől, a budai lakosság egy megromlott részével egyetemben, utánoztatott; hogy azonban ezen rémitő pusztitás után mellyet (a osztrák) ((a császári)) ágyuk az épületen okoztak ‘s azon nagy ingerültség mellett, mellyel a’ mi honvédeink a’ csillagda és annak eltávozott igazgatója iránt viseltettek örülni sőt bámulni kell, hogy még annyit tudtam biztosítani ‘s hogy e tekintetben kivált Aulich és Nagy Sándor tábornok uraknak tartozok hálás köszönettel, kik folytonos fáradozásaimat eréllyel és szigorral elősegíteni sziveskedtek.

  Végre bizván a tisztelt bizottmány igazság szeretetében és fenntartván magamnak az eddig megtett nem csekély költségekről maga idején okmányolt számadásomat benyújtani valamint az általam vallott tetemes kár némileges megpótlását a tisztelt bizottmány szíves figyelmébe ajánlván, bátor vagyok a megmentett eszközöknek személyes felügyeletem alatt és hozzájárulásommal történendő megigazításra aránylagos előlegezésnek (: mintegy  400 pengőforintot:) kieszközlését megkérni; egyébiránt szíves tisztelettel maradván Tisztelt Bizottmánynak

Budán Junius 28-án 849

  alázatos szolgája
Dr. Albert Ferenc mk.
Országos Segéd-Csillagász és tanár.

Fővárosi Könyvtár, Budapest Bf 522/13.
Másolta: 1948. szept. 25. Réthly Antal.

(1). Ünnepi Emlékkönyv az ógyalai meteorológiai és földmágnességi obszervatórium felavatása alkalmából,: FRAUNHOFFER LAJOS „Az első magyar meteorológiai obszervatórium fejlodésének rövid vázlata, Budapest, 1900. (8-11. old.).
(2). DEZSŐ LORÁNT. A Magyar Csillagászat Története, Egyetemi Csillagvizsgáló, – Kolozsvár 1. sz. Kolozsvár 1944. (17. old.).
(3). Budapest, Fővárosi Könyvtár: Bf. 523/13.

A Csillagok Világa 1948/5. számában megjelent cikk internetes változata

Hozzászólás

hozzászólás