Regiomontanus életében fordulópontot jelentett Johannes Bessarion (1403?-1472) bíborosnak 1460 májusában pápai követként Bécsbe érkezte, aki mellesleg rávette Peuerbachot egy magyarázatokkal ellátott Almageszt-kivonatolás készítésére. Ám Peuerbach 1461 tavaszán váratlanul elhunyt, így a megbízatást átvállalva Regiomontanus utazott Rómába, még az év végén, Bessarion kíséretében.
Bessarion római udvarában Regiomontanus az 1453-ban megdöntött bizánci birodalom emigráns tudósainak körébe került. Tőlük tanult meg tökéletesen görögül. Kisebb — részben Bessarion kíséretében tett — utazásainak Viterbo, Velence, Ferrara és Pádua voltak jelentősebb állomásai. Anconában felkereste az akkor már nagybeteg II. Pius pápát, akit még tanulóéveiből ismert Aeneas Silvius Piccolomini (1405-1464) néven. A páduai egyetemen tartott vendégelőadásában kegyeletes szavakkal emlékezett meg mesteréről, Peuerbachról, a páduai egyetem egykori tanulójáról.
Az Almageszt-kivonat, röviden az "Epitome" 1462-re elkészült (nyomtatásban csak 1496-ban jelent meg Velencében, hogy aztán számos kiadást megérve felváltsa az egyetemeken használatos Sacrobosco-tankönyvet). Regiomontanus Rómában algebrai és trigonometriai témájú arai műveket is tanulmányozott, melyek alapján a Háromszögtan című művében a keresztény Nyugat számára lerakta a trigonometria mai rendszerének alapjait. Nyomtatásban ez a mű is csak Regiomontanus halála után jelent meg (1533). Ptolemaiosz Geográfiáját is tanulmányozta, valószínűleg Jacopo d’Angelico fordítása alapján.
Regiomontanus 1976-ban készült arckép-rekonstrukciója
A Bécsben megkezdett csillagászati észleléseit — különféle saját konstrukciójú műszerekkel — Rómában folytatta. Róma pólusmagasságát is meghatározta, csillagászati évkönyveket szerkesztett, és nem szűnt meg hangoztatni a naptárreform szükségességét. A Rómában élő Nicolaus Cusanus (1401-1464) öreg napjaiban még közölhette vele meggyőződését a Föld valamiféle mozgásáról és a Világmindenség központ nélküliségéről.
Rómából indított levelezései betekintést nyújtanak kiterjedt kapcsolataiba kül- és belföldi humanistákkal, mint Giovanni Bianchini, a honfitárs Jákob von Speyer, Paolo dal Pozzo Toscanelli, Johannes Gazulus, Jacobus Angelus, a cremonai Gherardo és mások. Levelezéseiben fel-felbukkan a gondolat az égi mozgások új alapokra helyezéséről. Csakhogy a biblikus asztronómiával eléggé egybecsengő ptolemaioszi világképpel való szembehelyezkedés eretnekség gyanúját ébresztette.
Meggyűlt a baja Georghius Trapezuntius Almageszt-magyarázatával is, nem sejtvén, hogy a benne levő torzításokat a Római Kúria sugalmazta, így bírálatával a pápai udvart is magára haragította. Már-már szálka lett a tudóstársak szemében, amikor 1465-ben, római követjárása során, felkereste őt Janus Pannonius, aki mellesleg Vitéz János (1408?-1472) esztergomi érsek megbízásából a Pozsonyban létesítendő egyetem (Academia Istropolitana) tanári karának összehozásán fáradozott. A körülmények ismeretében úgy tűnik, nem volt nehéz rávenni Regiomontanust, hogy otthagyva az itáliai reneszánsz csillogó világát, áttelepüljön a mi — Janus Pannonius szóhasználatával — barbár földünkre. Mivel 1465 után két évig Regiomontanusnak sem Rómában, sem másutt nem találni nyomát, valószínű, hogy a követjárásból 1465-ben hazatérő Janus Pannonius kíséretében érkezett hazánkba, az esztergomi érseki udvarba.
Itt fejezte be — a krakkói egyetem magiszteri fokozatát viselő Martinus Bylica de Olkusz (Ilkusz Márton) közreműködésével az égbolt asztrológiai felosztását kimunkáló táblaművét, a Tabulae directorionumot. A mű ajánlásába belefoglalta, hogy őt Vitéz János a pozsonyi egyetem előadói karába hívta meg.
Tudomásunk szerint okmányszerűen nem bizonyítható, de Zentai Loránd valószínűsíti, hogy Regiomontanus 1465-68 és 1469-71 között tanított a pozsonyi egyetemen. A néhai egyetem helyét megörökítő, 1904-ben elhelyezett márványtáblán (ma már nincs meg) az egyetem tanári karában szintén olvasható "Müller János, a híres Regiomontanus" neve. Ez az emléktábla 1465-re teszi az egyetemalapítás évét, ugyanakkor egy, feltehetően Ilkusz Márton által szerkesztett horoszkóp szerint az egyetem "jelképes" megnyitásának időpontja 1467. június 6. Regiomontanus esztergomi tartózkodása alatt készített egy torkvétum nevű univerzális csillagászati műszert, melyet használati utasítással együtt átadott Vitéz Jánosnak.
Regiomontanust 1468-tól Budán találjuk a királyi várban, Mátyás király tanácsadójaként. Itt egy, a gömbháromszögtani számításokat megkönnyítő táblamű, a Tabula primi mobilis került ki keze alól. Műszerszerkesztői tevékenységét is folytatta. Újabb kutatások (M.G. Firneis, H. Grössing) szerint Budán íródott az a Bessarionnak címzett levél is, melyben a gyűrűkből álló meteoroszkópról esik szó, melyet földrajzi koordinátáknak a földglóbuszról való lemérésére használtak. Az ominózus Trapezuntius műtől Budán sem tudott megszabadulni. Szakvéleményezésre kapta Mátyás királytól. Regiomontanus következetességére vall, hogy a művet mint "badarságokkal terhelt irományt" elutasítani javasolta.
Regiomontanus magyarországi működésének utolsó nyomát az F. Schmeidler szerkesztésében kiadott "Joannis Regiomontani opera Colleotanea"-ban találjuk. Eszerint Regiomontanus 1471. március 15-én, immár ismét Esztergomban, észlelte a Jupitert. Mielőtt Nürnbergbe áttelepült, Budáról még levelet küldött Ch. Roder erfurti egyetemi tanárnak, melyben egyebek között ezt olvashatjuk: "a magyar, urak… meghagyták nekem, hogy vegyem igénybe segítségedet…". E sorok arra engednek következtetni, hogy az áttelepüléssel talán nem is szakadt meg magyarhoni dotációja.
Ám Nürnbergben Bernhard Walter (1430-1503) személyében hamarosan új mecénásra lelt. Segítségével finommechanikai műhelyt, speciális nyomdát és saját eszközökkel felszerelt csillagdát létesített.
1474-ben közreadta nyomtatási tervét 53 (ebből 22 saját) természettudományos műről. Örömünkre szolgál, hogy a jegyzékben a Tabulae directionumot "ludus Pannoniensis" (magyarországi játszadozás) jelzővel kiegészítve olvashatjuk. Elsőnek Peuerbach új bolygóelmélete jelent meg (1473), kedves kötelességérzetet sugallva a nagy tanítómester iránt. A polgárság részére németül (1473), majd némi kiegészítésekkel az értelmiségieknek latinul (1475) kiadott Kalendárium nagy népszerűségnek örvendett. A német kalendáriumot a nürnbergi nyomda megszűnte után is — horoszkópokkal kibővítve — sokszor kiadták. Az 1474 őszén megjelent Efemeridákban az 1475-1506. évek minden egyes naptári napjára, a nürnbergi meridián déli időpontjára megtaláljuk a Nap, a Hold, a bolygók és a felszálló holdcsomópont ekliptikái hosszúságát ívperc pontossággal. Benne van még a szélesebb körű használhatóság céljából 62 európai helység (köztük Buda, Kassa és Zengg) pólusmagassága egész fokokban, és a földrajzi hosszúságkülönbségük perc pontosságra a nürnbergi meridiántól számítva. Az Efemeridák kiadásai egymást érték. Elsősorban az asztrológusok kapkodták, de jó szolgálatot tett a nyílt tengeri hajósoknak is.
Regiomontanus a nürnbergi Művészetek Akadémiáján előadásokat tartott, arról is tudunk, hogy kiváló tanulókat magyar aranypénzzel (aureos Hungaricae) jutalmazott. Finommechanikai műhelyében eladásra is állított elő asztronómiai eszközöket. A tanítvánnyá szegődött Bernhard Walter közreműködésével rendszeres csillagászati megfigyeléseket végzett az Albrecht Dürer-féle ház erkélyén.
Munkás tevékenységének teljében váratlanul érte IV. Sixtus pápa felkérése, hogy utazzék Rómába a naptárreform kidolgozására, dotációként kapván a regensburgi püspöki javadalommal egyenértékű fizetséget. Erasmus Reinhold (1511-1553) wittenbergi asztronómus szerint Regiomontanus egyáltalán nem örült a kegyes ajánlatnak. Barátai is óva intették a visszatéréstől ellenlábasai környezetébe. A jótanácsok ellenére, balsejtelmekkel telve mégis útra kelt, és még az év őszén Rómába érkezett. Nürnbergben 1475. július végén észlelt utoljára.
Római tevékenységéről semmit sem tudunk. Feltételezzük, hogy találkozott a honfitárs Johannes Tolhopff (1445?-1503) asztronómussal, aki szintén 1475-ben vette útját Rómába (1480-ban már Mátyás udvarában találjuk Budán). Egy biztos adatunk van csak, hogy Regiomontanus 1476 júliusában elhalálozott. Temetéséről is csak a jólértesült Hartmann Schedel (1440-1514) vél tudni.
Természetes halállal (járvány) halt-e meg, netán erőszak oltotta ki életét? Trapezuntius várta az alkalmat, hogy leszámoljon Regiomontanusszal, mivel tudományos tekintélyét lejáratta. Talán a naptárreform is csak ürügyül szolgált tőrbecsalásához? Róma mélyen hallgatott. Újabb kutatók (K.H. de Haas, K. Eisentraut, E. Hauck, E. Buchholz és H. Reppisch) irányították rá a figyelmet Albrecht Dürer (1471-1528) MELENCOLIA § I feliratozású, 1514-ből származó titokzatos rézkarcára, mely szerintük Regiomontanus erőszakos halálára utaló szimbólumokkal van átszőve.
Nürnbergben az észleléseket Walter szorgalmasan folytatta, persze az ő képességeiből új bolygóelméletre nem tellett. Jócskán jutott neki Regiomontanus hagyatékából is, pedig arra Mátyás király is jogot formált. Udvari műszerészét, Hans Dorn domonkos barátot 1478 őszén hiába küldte Nürnbergbe, mert az csupán egy levéllel tért vissza, melyben Walter tájékoztatta Mátyást a hagyaték sorsáról.
A hagyaték megóvásában a nürnbergi Willibald Pickheimernek (1470-1530) vannak érdemei. Walter halálát követően 145 könyv ill. kézirat Nürnberg város birtokába került. Belőlük őriz ma 24-et a nürnbergi Germanisches Museum. A krakkói egyetemi könyvtárba Ilkusz Márton révén kerültek különféle kéziratos másolatok, de őriznek Regiomontanus-féle anyagot a moszkvai és a leningrádi akadémiai könyvtárban is. Regiomontanus műveinek szinte hiánytalan kinyomtatása Johannes Schönernek (1477-1547) köszönhető. Az évszázadok viszontagságait túlélt néhány műszer mára európai és amerikai múzeumokban kötött ki.
Regiomontanus a magyar kultúrtörténetnek is jeles személyisége. Hat évi magyarországi működése jól tükrözi hazánk bekapcsolódását a reneszánsz szellemi áramlatába, sőt művelődésünknek a közép-európai kultúra szerves részévé válásában. Több művét lemásolták a híres Corvina Könyvtár részére. Közülük máig fennmaradt az Epitome (Österreichische Nationalbibliothek), a Tabulae directionum (Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel) és a Tabula primi mobilis (Országos Széchényi Könyvtár). Az esztergomi tartózkodás emlékét, ha töredékében is, máig őrzi az esztergomi várban az állatövi freskó. A nagy tudós emlékének az utókor 1986-ban Esztergomban tudományos emlékülés keretében a várfalon elhelyezett márványtáblával adózott. Esztergom városa utcanév-adással is kifejezte hódolatát a nagy tudós emlékének. A budai várban, a déli díszudvarban egy 1978-ban felállított kisebb térplasztika (Rátonyi József alkotása) emlékeztet Regiomontanus ott töltött napjaira.
A Regiomontanus műhelyének jegyeit viselő, 1465. évszámot hordozó, nemrég előkerült ún. "pécsi zsebnapóra" — ha nem utánzat — a műszerhagyaték egyetlen fellelhető magyarországi darabjának tekinthető.
A Meteor 1993/1. számában megjelent cikk internetes változata
