Magyar diáksiker Athénban

1394

A Fizika Nemzetközi Éve rendezvénysorozat keretében tartották
meg az elmúlt hónapokban a Sky Watch Contest európai diákversenyt.
A vetélkedőn európai diákok indulhattak egy vagy több
csillagászati objektum érdekességeit bemutató pályaművekkel. Az
eredményhirdetésre és a díjátadó ünnepségre november 23. és 27.
között Athénban került sor. A rendezvényen a csillagászat oktatásával
kapcsolatos előadások hangzottak el, valamint a résztvevők
megtekinthették egymás munkáját, továbbá az Eugenides Alapítvány által
üzemeltetett, I-MAX technológiával felszerelt, modern athéni
planetáriumot.

Az athéni díjátadó ünnepségre három magyar fiatalt
hívtak meg. Ketten közülük a középiskolás kategóriában kaptak negyedik
helyezést: Mohácsi István és Szám Dorottya a csillagkeletkezési
régiókban lévő fiatal égitestek és a körülöttük található anyag
kölcsönhatását elemezték. Céljuk, hogy összefüggést mutassanak ki az
egyes csillagoknak a környezetükre kifejtett hatása és az ott keletkező
égitestek elhelyezkedése, egyéb jellemzői között. Az úgynevezett
indukált csillagkeletkezés keretében ugyanis a nagy tömegű, fiatal
objektumok sugárzásukkal és erős csillagszelükkel összenyomhatják a
körülöttük lévő gázt, ami újabb égitestek születését válthatja ki.

A
másik magyar nyertes az ELTE TTK csillagász szakán másodéves Nagy
Zsófia volt „When a star is born… – Observation of Herbig-Haro objects”
című pályaművével, amelyben szintén a kialakuló csillagokkal
kapcsolatos képződményeket, a protocsillagok által kilökött
felhőket vizsgált. Mindhárman egy-egy távcsövet kaptak ajándékba,
valamint észlelési lehetőséget egy kanári-szigeteki teleszkóppal. Ezek
mellett hazánkat dr. Csizmadia Szilárd, az MTA Konkoly Thege Miklós
Csillagászati Kutatóintézetének munkatársa, valamint a fiatalabb magyar
csapat felkészítő tanára, Kereszturi Ákos (MCSE, ELTE TTK
Természetföldrajzi Tanszék, Collegium Budapest) képviselte.


A Liverpool teleszkóp kupolája

A Sky
Watch verseny kifejezetten gyakorlati jellegű vetélkedő, amely nem ér
véget a díjátadással – az igazi munka csak a győzelem után kezdődik. A
30 legjobb pályamunka szerzői ugyanis a „hagyományos” díjak mellett
távcsőidőt is kaptak a Liverpool robotteleszkóphoz. Ez egy azimutális
tengelyrendszerű, 2 méter tükörátmérőjű távcső a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén. A 2400 méter tengerszint feletti
magasságban található műszer olyan robotteleszkóp, amelyet az
interneten keresztül, távolról is lehet üzemeltetni. A
díjazottak a műszerrel észleléseket végezhetnek, majd azokat
kiértékelhetik, eredményeiket végül cikk formájában publikálhatják.

A magyar delegáció: Mohácsi István, Szám Dorottya, Nagy Zsófia, Csizmadia Szilárd és Kereszturi Ákos

A
versenyt az EU 6-os keretprogram támogatása révén rendezték meg. A gazdag és tartalmas program a
görög szervezőket, közöttük is főleg Sotiriou Minelaos, valamint a
European Distance and E-Learning Network alapítvány és annak
képviselője, Mazar Ildikó munkáját dicséri.

Ajánlat:

Hozzászólás

hozzászólás