Neutroncsillag a szomszédunkban

1958

Robert Rutledge (McGill University, Montreal) az 1990 és 1999 között működött német-amerikai ROSAT műhold katalógusának objektumait tanulmányozta. Az ebben felsorolt 18 ezer, röntgentartományban sugárzó égitest adatait vetette össze a látható, infravörös, illetve rádiótartományban észlelt forrásokkal. Ezen nem kimondottan izgalmas munka során derült ki, hogy a ROSAT katalógusában 1RXS J141256.0+792204 jelzéssel szereplő égitesthez nem rendelhető hozzá semmi sem a többi katalógusban. Ezt követően Rutledge és munkatársai új röntgenméréseket végeztek a Swift műholddal 2006 augusztusában. Ezek igazolták, hogy a csak röntgenben sugárzó objektum még mindig nagyon aktív, s hasonlóan erős sugárzás forrása, mint jó egy évtizeddel korábban.

Az eredmények alapján az objektum egy ígéretes neutroncsillag-jelöltnek tűnt. A téma szakértői előtt már ismert volt hét olyan neutroncsillag, amelyek nem állnak kapcsolatban ismert szupernóva-maradvánnyal, nem tagjai szoros kettőscsillagnak és nem is bocsátanak ki rádiósugárzást, vagyis összefoglaló néven elszigetelt neutroncsillagok. A "Hét mesterlövész" néven ismert csoport után a most felfedezett, ideiglenesen Calvera névvel illetett objektum (A hét mesterlövész c. film főgonoszára utalva) a nyolcadik elszigetelt neutroncsillag lehet. Időközben a hawaii-szigeteki 8,1 m-es Gemini távcsővel és a Chandra röntgenobszervatóriummal felvett újabb adatok megerősítették, hogy az Ursa Minor csillagkép irányában látható Calvera pontszerű röntgenforrás a látható fény tartományában azonosíthatatlan megfelelővel, ami legjobban egy magányos forró neutroncsillaggal magyarázható meg.

 

Egy magányos neutroncsillag fantáziarajza (Forrás: Casey Reed, University of Penn State)

Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy a Calvera a galaktikus fősík
felett helyezkedik el. A neutroncsillagok olyan nagy tömegű csillagok maradványai,
amelyek egykor a Galaxis fősíkjának közelében alakultak ki, majd szupernóvaként felrobbantak. Jelenlegi égi helyzete azt sugallja, hogy a csillagmaradvány elvándorolt kezdeti pozíciójától, de még valószínűleg nincs nagyon messze. Amennyiben ez az elképzelés
helyes, az objektum távolsága 250 és 1000 fényév között lehet, amivel a
Calvera az egyik legközelebbi, ha nem éppen maga a legközelebbi neutroncsillag. Közelsége folytán így ígéretes célpont további mérésekre, amelyekkel a neutroncsillagok kialakulását és természetét lehet jobban megérteni.

Forrás: Pennsylvania State University Press Release 2007.08.20.

Hozzászólás

hozzászólás