A Naprendszer különböző égitestjeit ostromló űrszondákkal kapcsolatban az elmúlt két napban három érdekes hír is napvilágot látott.
A Szaturnusz körül keringő Cassini-szonda utoljára tért vissza a Naprendszer egyik legfurcsább kinézetű holdjához, a távoli Hyperionhoz. A mosakodószivacsra emlékeztető hold megjelenése nem csalóka, átlagos sűrűsége mindössze 0,54 gramm/köbcentiméter, ami nagyjából a bolygónkon található fák sűrűségével egyezik meg. Ezek alapján belseje 40-45 %-ban üreges lehet, anyaga pedig döntő részben vízjég. Elnyúlt alakja és teljesen kráterezett felszíne – köztük egy 120 km átmérőjű – viszontagságos múltra utal, vélhetően jóval nagyobb égitestként kezdte életét, egy nagyobb testtel való ütközésben tömegének nagyobb részét elvesztette. A gyűrűs bolygótól másfél millió km-re keringő égitest forgása is kaotikus, felszínének nagyobb részét pedig vízjég, szárazjég és szénhidrátok keveréke alkotja, vagyis szerves anyag található rajta. Lássunk hát egy búcsúképet a különös holdról, amely a Cassini május 31-ei, 38 ezer km-es közelítése során készült.
A 67P/Churyumov-Gerasimenko-üstökös körül keringő Rosetta egy inkább elméleti jelentőségű, ám a kométák működéséről alkotott elképzeléseinket jelentősen átíró eredménnyel jelentkezett. Korábban azt gondoltuk, hogy a mag felszínéről elszabaduló molekulák, mint például a víz vagy a szén-dioxid csak hosszú idő, több óra alatt ionizálódnak, illetve bomlanak fel a napfényben. Most viszont kiderült, hogy ez a folyamat sokkal gyorsabb, már a felszín felett egy kilométerrel megfigyelhető, ahogy a molekulákból elszabaduló elektronok más molekuláknak ütköznek, és alkotóelemeikre, oxigénre és szénre bontják azokat. Széthasadó molekulát közvetlenül ugyan nem tudott fotózni a Rosetta, de a hír jó apropó egy újabb szép felvétel bemutatására.
Harmadik rövidhírünk a Pluto holdjaihoz kapcsolódik, de valójában nem a hozzá közelítő New Horizons szonda méréseiből született, hanem a bolygónk körül keringő Hubble-űrtávcső 2005 és 2012 közötti méréseiből. Ezek alapján a Pluto körül keringő öt hold közül a közepes méretű Nix és Hydra forgása teljesen előrejelezhetetlen, kaotikus, folyamatosan bukdácsolnak, miközben az anyaégitest körül keringenek. Pontosabban nem is körülötte, és ez okozza a problémát is. A Pluto ugyanis kettős égitestnek is tekinthető, mivel Charon nevű holdja fele akkora, mint ő maga, így a rendszer tömegközéppontja nem is a Plutóban, hanem valahol a Pluto és a Charon között van. Ez a bonyolult gravitációs tér pedig zavarja a holdakat, forgásuk nem tud beállni sem egy határozott irányú tengely köré, sem egy határozott idejű forgási periódusra. Vélhetően a másik két kisebb hold, a Styx és a Kerberos is hasonló helyzetben vannak, de ezekről halványságuk miatt nem tudtak elegendő fotometriai adatot gyűjteni a HST-vel. Annyi viszont az utóbbiról kiderült, hogy sokkal sötétebb mint a társai, felszíne a briketthez hasonló sötétségű. Lesz tehát mit felderítenie a New Horizons szondának, amely egy teljesen egyedi, és roppant érdekes rendszer mellett fog elhaladni július 14-én. Az alábbi animáció a Nix bukdácsolását szemlélteti a Pluto körül, nagyjából két másodperc felel meg 25 napnak, ami a hold Pluto körüli keringési ideje.
