Galileo Galileo születésnapján a Holdon észlelhető Galilaei-rianásról készült rajzzal emlékezünk a nagy tudósra.
Görgei Zoltán, Budapest
Galileo Galilei 445 évvel ezelőtt, 1564. február 15-én látta meg a napvilágot Pisában. A Csillagászat Nemzetközi Évében Galileire is emlékezünk, hiszen egyike volt azon tudósoknak, akik 1609-ben először kezdték el alkalmazni a távcsövet csillagászati megfigyelésekre. Emellett tagadhatatlan, hogy ő volt kora legjelentősebb távcsöves észlelője.
A Galilaeus elnevezést először a jezsuita (!) Giovanni Battista Riccioli tünteti fel 1651-es Hold-térképén, akkor még a Reiner Gamma fényes albedó-alakzatot jelölve. A Galilaei elnevezést innen „vette át” Madler, hogy egy 40 km-re elhelyezkedő, nem túl feltűnő krátert illessen az itáliai tudós nevével. Madler térképe 1834-36 között jelent meg, több részleteben.
A Galileiről elnevezett kráter meglepően kicsiny és jelentéktelen, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy méltatlan a nagy tudós emlékéhez. Átmérője 15 km és az Oceanus Procellarum nyugati szélén fekszik, aminek eredményeképp távcsőben nézve erősen elliptikus az alakja. Tőle északra, kb. másfél kráterátmérőnyire fekszik a még kisebb, 11 km-es Galilaei A-kráter. Ha közvetlenül a holdi napkelte után figyeljük a krátereket, megpillanthatjuk a közelben húzódó névtelen lávagerinceket is. Az egyik éppen a Galilaei-kráterből látszik kiindulni. Ha legalább 20 cm-es, kiváló optikájú műszerünk van, megpróbálkozhatunk a Galilaei-rianással is. Ehhez először is keressük meg a χ jelű hegyet, majd váltsunk a még megengedhető legnagyobb nagyításra. Ha a légköri nyugodtság kiváló, esélyünk lehet a kicsiny, erősen meanderező rianás megpillantására. A rianás teljes hossza 180 km, és szinte megbúvik néhány kisebb hegy árnyékában. Ezek a hegyek, mint például a χ- hegy is, a Marius-krátertől nyugatra húzódó hatalmas dómmezőhöz tartoznak, eredetük minden bizonnyal vulkanikus.
