A nyári égbolt nevezetes planetáris köde az M57, a Gyűrű-köd távcsöves bemutatók népszerű célpontja. Az égi füstkarika szemlélése közben elmerenghetünk a csillagászat története fölött épp úgy, mint a Nap típusú csillagok életútján.
Karlowits-Juhász Márton, MCSE Csillagtanya
A távcsöves bemutatók és csillagpartik népszerű célpontja Lyra csillagképben található Gyűrűs-köd, az M57. Nagyon könnyű megtalálni, elég a béta és a gamma Lyr közé állítani nem túl nagy nagyítású műszerünket. A másfél ívperc átmérőjű gyűrűs szerkezetű ködösség rendkívül látványos. Az 1140 fényév távolságból pislákoló füstkarika valójában 0,4 fényév átmérőjű. A gázhéjat kb. 20 ezer éve fújta le egy idős csillag, helyén fehér törpe maradt vissza, fényességére 14–16 magnitúdó körüli adatokat adnak meg (lehetséges, hogy változócsillag). A központi csillagot a magyar Gothard Jenő fényképezte le először fotografikusan 1886-ban – bizonyítva, hogy egy adott műszerrel a vizuálisan megpillanthatóknál jóval halványabb égitestek is lefényképezhetők.
Bár a gyűrű alakú ködösség nagyon könnyen megpillantható, a központi csillagot 20 cm-es műszerrel nehéz vagy lehetetlen megpillantani, elsősorban a belső terület ragyogása miatt. 40 cm körüli távcső már egyértelműen mutatja, de legalább 200x-os nagyítást kell használnunk.
A köd gyűrűs szerkezete mindenféle távcsővel nyilvánvaló. 10 cm-essel, minimum 100-szoros nagyítással egészen finom struktúrája van, a gyűrűkben szálak és csomók látszanak, melyek szűrővel még kifejezettebbek. Belső, fényes területeit kétszer akkora gázhéj veszi körül, alakja egy pillangóra hasonlít. Ezt is megpillanthatjuk kisebb távcsővel, természetesen sötét égbolt alól.
Gothard Jenő 1886-ban 260/1967-es Newton-távcsővel észlelt, melynek fénygyűjtő képessége hasonló volt ahhoz a modern távcsőéhez, amelyet most a hét képét készítő amatőrcsillagász használt. Gothard azonban természetesen nem dolgozhatott nagy érzékenységű kamerával – igen érzéketlen fotólemezek álltak rendelkezésére, melyekkel órákat kellett exponálni ahhoz, hogy eredményt tudjon elérni. A magyar amatőrök számára különösen kedves feladat a központi csillag megörökítése, azonban egészen az 1970-es évekig amatőr készítésű távcsővel nem sikerült megismételniük Gothard asztrofotográfiai teljesítményét. A digitális technika fejlődésének köszönhetően azonban ma már olyan felvételek készíthetők a Gothardéhoz hasonló távcsövekkel, amelyekről a nagy magyar csillagász nem is álmodhatott a XIX. század végén.
A nevezetes központi csillagot 140 éve örökítette meg Gothard Jenő, lássuk, miként írt róla! „1886. év őszén az ismeretes gyűrű-ködöt fotografáltam a Lantban. E gyűrű közepén igen éles, intenziv csillagot tüntetett fel a kép; többször ismételve a felvételt ugyanazon eredménnyel, felszólítottam a leghatalmasabb műszerekkel felszerelt obszervatóriumokat az érdekes csillag megfigyelésére. A csillag nem volt látható, s már-már fotográfiám hitele forgott koczkán, mikor egy évre rá a bécsi obszervatórium 27 hüvelykes óriás refraktorán csakugyan megpillantották a kis csillagot, melyet az én tíz hüvelykes tükörteleszkópommal bármely időben könnyen lefotografálhatok. Hogy egy csillaggal több vagy kevesebb van az égen, az nem több, mintha a tengerbe egy csöpp vizet ejtünk, de a példa kézzelfoghatólag bizonyítja a fotográfia életrevalóságát.” (Gothard Jenő: A fotografia. Gyakorlata és alkalmazása tudományos czélokra. Kir. Magy. Termtud. Társulat. Bp. 1890.)
A hét képét az MCSE Csillagtanya 25 cm-es Meade RCX400-as távcsövével készítette 2026. július 17-én táborozónk, Karlowits-Juhász Márton. Kamera: ToupTek ATR585M Pro Exif: 40x15s 10000 ISO
Szöveg: Mizser Attila és Sánta Gábor
