Sikeres kísérletet hajtott végre a Vega Csillagászati Egyesület kutatóballonja, mely október 31-én „megérintette” a világűrt.
Hegedüs Tibor, Hegyhátsál-Balatonberény
A repülőgépen gyakran utazók jól ismerik, hogy 11 km körüli magasságban már rendkívül ritka, hogy a gép felett még legyenek felhők (a cirruszfelhőzet, ill. az „éjszakai világító felhők” lehetnek esetleg még e felett a magasság felett). A troposzféra feletti ritka levegőben már por, pára, szén-dioxid nagyon kevés van, a domináns módon nitrogén és oxigén molekulákból álló ritka keverék tökéletes Rayleigh-szóró, az ég általában ibolyakék. Amint a Generál együttes már 1973-ben megénekelte: A felhők fölött mindig kék az ég! Azonban ha lehetőségünk lenne valamilyen eszközzel még egyszer ilyen magasra, 22 km fölé emelkedni, ott már a felszíni légnyomás egy ezrede környékén járnánk, és a ritka gázkeverék alig ad szórt fényt a Naptól eltérő irányokban, szinte már a világűr feketesége venne körül bennünket. Ezt ábrázolja a VCSE első sikeres magaslégköri ballonkísérlete során készült kép, amely hozzávetőleg kb. 25 km magasságban készült. A kép bal oldalán még a Hold is látható!
A Vega Csillagászati Egyesület kutatóballona 2011. október 31-én, 11 óra 58 perckor a Hegyháti Csillagvizsgálóból (Hegyhátsál, Vas megye) emelkedett fel hidrogénnel töltve. A projekt vezetője Hegyi Norbert, győri egyetemi hallgató, de több szakcsillagász és MCSE-tag is segítette a munkát. A ballon kb. 1,4 kg-nyi mérőműszert vitt magával, köztük egy Canon A495 digitális fényképezőgépet, amely a repülés során kb. 800 felvételt készített a Földről és a világűrről. A felvételeken Vas és Zala megye települései, tájai látszanak, illetve a Keszthelyi-öböl, a Balaton és a Bakony, valamint Európa közeli hegyei is felismerhetők. A szerkezet sodródásából a magaslégköri szelek sebességét és irányát is megmérhettük, amelyekről ebből a magasságból viszonylag kevés mérési eredmény áll rendelkezésre. Ezek a szelek befolyásolják például azt, hogy egy kisebb meteorit pontosan hol ér talajt: a meteoritok felkutatását tehát felgyorsíthatjuk a mérési eredmények ismeretében. A kereső csapat kalandos körülmények között, a Balatonból halászta ki a visszaérkezett szondát az esti órákban.
A kísérletet a VCSE és az Astrotech KKT szponzorálta. A munkát rádióamatőrök, vízimentők és sokan mások segítették (felsorolásuk az alábbi weblapon megtalálható). Mivel a közeli világűr alsó határa nemzetközi definíció szerint 23 km, kísérletünk során sikerült eszközeinket a közeli világűrbe juttatni! A tapasztalatok alapján a közeljövőben újabb ballonindítások várhatók, további érdekes kísérletekkel