A hetek óta tartó borongós időben valóságos felüdülés repülőre szállni és megfigyelni a hajszálvékony holdsarlót és az Esthajnalcsillagot
Hegedüs Tibor, Törökország légtere
Íme egy rövid történet arról, hogy milyen apró véletlenek sorozatán múlhat, hogy valaki részesévé váljon egy szép égi látványnak, vagy lemaradjon róla…
2011. november 22-26 között Törökországban, Isparta közelében lévő 3000 m-t közelítő hegyek környékén kezdtük meg egy magyar robottávcső felállításának lehetséges helyszíneinek kiválasztását. Az újhold most november 25-én 06:11 UT-re esett. Aznap este már készülődtem a hazaútra, úgyhogy eszembe sem jutott kísérletet tenni a holdsarló megkeresésére, soha nem vadásztam a néhány órás sarlókra.
Az isztambuli reptéren olyan jól elüldögéltem egy hangulatos reptéri pub-ban, remek jazz-t hallgatva, és Mariachi Black sört kortyolgatva, hogy késve kaptam észbe: már régen a megfelelő számú kapunál kéne lennem. Mire a kapuhoz értem, már lezárták… Némi vita, rimánkodás, és a Turkish Airlines helyi ügyintézőjének személyes elnézéskérése után szembe kellett néznem a ténnyel: valahol át kell éjszakáznom, és még örülhetek, ha nem kell új jegyet vennem egy másnapi gépre… Nekikezdtem eloldalogni, amikor örömteli kiabálással hívtak vissza, hogy rohanjak azonnal, mert mégiscsak felengednek a gépre! A sebtében végighajszolt biztonsági kontroll során szinte az összes ajándékot elszedték tőlem, amit az ispartai egyetem rektorától kaptam, de már vitázni sem volt kedvem, örültem, hogy hazajutok.
A gép jobb szélén kaptam helyet a jegy megváltásakor, ami az északi-észak-keleti irányba néz. Nagy szerencsémre – és ez is véletlen, nem csak a gépre jutásom – senki nem ült a soromban, így a napnyugtát már a déli-délnyugati oldalra átülve élvezhettem végig. További szerencse, hogy teljesen tiszta volt az ég abban az irányban (ez nem volt elmondható a gép túloldalán látható látványra) és így tűnhetett fel a kristálytiszta égbolton a Hold egynapos sarlója – a Vénusszal együtt a török zászló fordított mintáját festve az égre. Nikon D3100-as gépemmel csattogtattam egy fél órán át, mert hol rázott a gép, hol meg a Hold bújt el a felhőrétegek mögött, így nem lehettem biztos abban, hogy melyik kép sikerül. Ebből a sorozatból mutatok be egyet (minden processzálás nélkül!). A fókusz kb. 80 mm-re volt beállítva, az expozíciós idő 1/15 s (az optika rezgésmentesítése be volt kapcsolva), érzékenység: ISO 450.
A 10 km körüli magasságban pazar színpompát nyújtott a naplemente, és a vörös-kék átmenetet beragyogó Hold és Vénusz! Minden előző izgalmam hatása elmúlt, és a gép egyik rádiócsatornáján „szokásos módon” játszott Brian Eno ambient zenéje pompás, emlékezetes hazautat eredményezett. Ami szomorú, hogy a bal oldali ablakoknál ülők (pár útitársat leszámítva) a legtöbben lehúzták az árnyékolókat, és a TV-n játszott Harry Potterre meredtek… Ritka, felemelő látványról maradtak le!