Újszülött holdsarló

522

Az újhold után mindössze 18 órával sikerült megörökítenie asztrofotósunknak a szabad szemmel láthatatlan holdsarlót.

Szalai Attila, Várpalota

Már filmes időszakom óta fotózgatom a Holdat, de célzottan csak az utóbbi néhány évben sikerült foglalkoznom vele. Az  év  elején  Keszthelyi  Sándor egy  évkönyvből kigyűjtött holdsarló-előrejelzés táblázattal örvendeztetett meg bennünket a Leonidák listán. Ezt  a  listát  már nem volt túl nehéz a telefonom emlékeztetőjébe  beletenni, így nem járhattam úgy, mint már annyiszor, hogy a jó előre betervezett események nézetlenül elfelejtődnek.

Természetesen ahogy ez lenni szokott, el is felejtettem a dolgot. Február 22-én a munkahelyről hazajövet a buszon jelzett a telefonom, hogy itt az idő. Leszállva a nyakamba is kaptam a lábam, mert az már látszott, hogy a páramentes mélykék ég pont sarlóvadászatra teremtődött. Miközben kapkodtam a lábam, pörgött az agyam, hová lehetne kimenni gyorsan. Maximum fél órám van eldönteni. Sajnos csak a keleti horizontunk tökéletes, nyugaton egy fenyőerdő van, ami néhány fokot kitakar. Sarlóvadászatra nem éppen a legjobb, mert lehet, hogy éppen az a kritikus néhány fok hiányzik (ez végül be is igazolódott).

2012w08-nagy

Öt előtt nem sokkal értem haza. Cuccok ledobálása, gyors Leonidák lista olvasás (ekkor olvastam KöSzö felhívását is), közben néhány falat elfogyasztása a gép előtt, fotós holmik összeszedése, ideges szaladgálás, ötletelés a feleségemmel, hátha gyorsan el tud vinni valahová kocsival. Végül a legfiatalabb családtag bőgése eldöntötte, hogy őt nem különösebben érdekli a holdsarló, helyette inkább enne egyet. Kocsi kilőve (nekem csak egy 12 éves nulla kilométeres jogsim van), akkor megyek az erdő túloldalára. Azaz, hogy mennék, de akkor már kezdett körvonalazódni, hogy én már nemigen megyek sehova. Közben a Stellariumon tűzoltásként már nézegettem, hogy hol van a Nap, amikor eltűnik a fák mögött, ehhez képest az időt előretekerve saccoltam, hogy 17:50 az az utolsó időpont, amikor a Holdra még van némi esélyem. Volt már néhány negatív sarlóészlelésem, a nagy kályhacső (254/1200 SkyWatcher + EQ6) csak segíthet végre a megtalálásban. Mire kicipeltem az összes holmit az erkélyre, már 17:35 volt. Felszereltem a fényképezőgépet a távcsőre. Szerencsére már látszott a Vénusz, azzal állítottam élességet, de kijelzőn nézve képtelenség volt megtalálni a Holdat. Gyorsan elő a GPS-t (a rendes iránytűt nem találtam a kapkodásban) a Stellarium-ban megnéztem a pontos irányt, hol kellene látni a Holdat. Addig, amíg a kezemben volt mutatta is jól, de azután, hogy a távcsőre raktam, megbolondult (mágneses iránytű van benne, nem kell hozzá mozogni, hogy a helyes irányt mutassa). Mindegy, nem volt idő sokat gondolkozni, mi zavart be. Binokulárral elkezdtem azt a részt pásztázni, ahová még a jó irányt mutatta. Sikerrel. Nem sokkal a fák fölött mosolygott a hajszálvékony, néhol szakadozott 100-110 fokos ívecske. Az „Á, megvan!” időpontja kb.17:45. Utána már könnyű volt meglelni a távcsővel is. Közben persze próbáltam szabad szemmel, de bármennyire is hunyorítottam, sajnos nem láttam, pedig a fákhoz képest pontosan be tudtam határolni a helyzetét. Folyamatosan nyomtam a gombot, csak néha néztem meg, hogy áll az élesség. Ez volt az első egy napnál fiatalabb sarlóm. Szerencsém volt, mert egyúttal megörökíteni is sikerült!

Hozzászólás

hozzászólás