A tavaszi égen kora este magasan járó Hold kiváló észlelési célpont. Rendkívül részletdús felvételt készített égi kísérőnkről egy tapasztalt magyar amatőrcsillagász.
Csabai István, Zagyvarékas
Április kárpótolt bennünket a hosszúra nyúlt, mindig borús télért. A hónap második felétől szinte minden este derült ég várta az észlelni vágyó amatőröket. Az időjárás a nyarat idézte, talán már sok is volt ebből a nagy melegből, merthogy a csapadék hiányában nagy volt a szárazság is. Újhold 16-ra esett, ez az amatőrcsillagászat szempontjából áldásos időszak pedig 20-án kezdődött. A folyamatos derültnek köszönhetően végigkövethettük a növekvő fázist, megfigyelhettük az egyes alakzatok drámai átalakulását, amelyet a napsugarak beesési szögének növekedése idézett elő. Április 21-én a Csillagászat Napján csodálatos égen mutathattuk be a nagyérdeműnek az ég csodáit, köztük természetesen a Holdunkat is. Feljegyzéseim szerint a legnyugodtabb éjszaka másnap, azaz 22-én volt, pontosan az első negyed idején. Ezen az estén Csabai István zagyvarékasi tagtársunk a Celestron 11-es távcsövével és a Basler acA2040-120um IMX 252 sensor kamerájával egy elképesztő mozaikot készített égi kísérőnkről. Az elmúlt tízegynéhány évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a hazai amatőrök nagyon magas színvonalú digitális holdfelvételekkel rukkolnak elő. Ez a hatalmas mozaik nagyon magasra tette a lécet. Nem lesz könnyű felülmúlni, vagy akár csak megközelíteni.
Nézzük meg ezt a mozaikot eredeti méretében (vigyázat, valóban nagy méretű kép)! Olyan jó a felbontás és annyi részlet látható, hogy ezt a képet nem is lehetne egyetlen cikkben bemutatnunk. A legjobb az lesz, ha csak néhány alakzatot kiragadunk. Az egyik legizgalmasabb terület a Hold északi részén található Lacus Mortis a Bürg-kráterrel. A Bürg egy 40 kilométer átmérőjű komplex kráter, teraszos falszerkezettel, központi csúccsal és sima aljzattal. Ami igazából érdekes, az a krátertől nyugatra található bonyolult rianásrendszer, azaz a Rimae Bürg. Ennyire részletes felbontású hazai felvételről nincsen tudomásom. A Bürgtől nyugatra található a csodálatos Aristoteles-kráter. Tőle északra, a Mare Frigoris északi szélén húzódik kelet-nyugat irányban a vékony Sheepshanks-rianás. Nagyon nehéz objektum, csak a nagyobb amatőrtávcsövekkel figyelhető meg, de ezen a felvételen még a belsejébe is belelátunk. Folytassuk a nézelődést a Mare Serenitatisban. Ennek a holdbéli tengernek a nyugati szélén, a Montes Caucasus lábánál találjuk a Valentine-dómot. Ez ugyan kisebb távcsövekkel is megfigyelhető, de a dómot keresztülszelő rianások láthatatlanok maradnak a legtöbb észlelő számára. Ezen a képen könnyedén látszanak ezek is. A Valentine-dómtól kissé délre találjuk a mindössze 2,4 kilométeres Linné-krátert. Nem csak hogy felismerhető ez az apró gödörkráter, de annak minden morfológiai tulajdonsága látható: külső sánc, amely mindössze 125 méterrel emelkedik a környező síkság fölé, a kráterbelsőben lévő árnyék és a krátert körülvevő világos színű törmeléktakaró. Még délebbre a Mare Serenitatis és a Mare Tranquillitatis határánál találjuk a Plinius-krátert. Mintha csak valami űrszondás képet nézegetnénk, olyan részleteket láthatunk. Figyeljük meg a krátertől északra húzódó rianásokat és az éles átmenetet a Mare Serenitatis és a Mare Tranquillitatis árnyalatában. A sötét színű, magas titán tartalmú bazalt kora 3,7-3,8 milliárd év, míg a világosabb árnyalatú lávafolyások 3,0-3,4 milliárd évesek lehetnek. A Mare Tranquillitatis nyugati és déli szélén húzódó rianások elképesztő részletességgel látszanak, olyan leheletfinom ágakat is észrevehetünk, mint például a Sosigenes C-krátertől délre húzódó két, egymással párhuzamos ág. Ha már Mare Tranquillitatis, akkor Apollo 11. Köztudott, hogy a Statio Tranquillitatist nem jelzi semmilyen kráter vagy a közelben húzódó rianás, mint például az Apollo 15 leszállóhelyét, ezért kissé nehezebb „belőni”, hogy pontosan hova is szállt le az első holdkomp. Könnyedén megtalálhatjuk viszont a három űrhajósról elnevezett krátereket. Az Aldrin, Collins és Armstrong határozottan, részletesen látszanak. A három kráter közül az Aldrin a legizgalmasabb látvány, a szabálytalan alakjával és az északi szélébe torkolló apró méretű, különös rianással. Az Apollo 17 leszállóhelye, annak ellenére, hogy a felvétel készítésének idején a terminátor már messze járt, gyönyörűen látszik. Még a Déli Masszívumról lesodródott anyag is szépen kivehető. Ezen a mozaikon a leszállóhelyek közül az Apollo 16 a kedvencem. (A közelmúltban jelent meg egy cikk a Meteorban erről a területről.) Nemcsak a déli és az északi sugársávos kis kráterek láthatóak (South Ray crater, North Ray crater), hanem ezeknél még kisebb krátereket is azonosíthatunk. Ahelyett, hogy folytatnánk az alakzatok bemutatását, azt javaslom, hogy vegyünk a kezünkbe egy jó holdatlaszt, mint például Antonín Rükltől A Hold atlaszát és azonosítsuk a képen látott objektumokat. De az is jó, ha csak úgy „barangolunk” a holdfelszínen a kinagyított felvételen.
Szöveg: Görgei Zoltán
