Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az Aristarchus-régió az egész holdfelszín legérdekesebb része. Az Oceanus Procellarum (magyarul Viharok Óceánja) északnyugati részén találjuk, így megfigyelhetősége a telehold előtt 3-4 nappal kezdődik és két héten át tart, egészen addig, amikor a fogyó sarlón el nem nyeli a koromfekete árnyék.
Horváth Attila Róbert és Szitkay Gábor, Nyúl
De ez így nem is a teljes igazság. Névadó kráterünket még az újhold utáni hamuszürke fényben is láthatjuk, akár már egy kis binokulárral is. Ennek oka az, hogy az Aristarchus messze a legfényesebb holdi alakzat. Albedója 18, ami azt jelenti, hogy a ráeső fény 18%-át veri vissza. Csak emlékeztetőül említjük meg, hogy a Hold átlagos albedója 7, azaz 100 beeső fotonból mindössze 7-et ver vissza. A kráterszámláláson alapuló kormeghatározás alapján a 40 kilométeres Aristarchus 500 millió évvel ezelőtt keletkezhetett, vagyis holdi standarddal mérve fiatal kráter. A kráter napsütötte, fényes nyugati falán érdekes, sugár irányú sötét csíkokat láthatunk. Ezeket a régi korok naiv megfigyelői még valamiféle vegetációnak vélték, de ma már bebizonyosodott, hogy nincsen másról szó, mint a becsapódás hatására létrejött, sötétebb árnyalatú olvadékról, ami egyszerűen visszahullott a kráterbelsőbe. A ferde rálátásnak köszönhetően az Aristarchus egy hatalmas római amfiteátrumra emlékeztet, amit nem is annyira a fentebb említett sötétebb csíkoknak, mint inkább a falak teraszos szerkezetének köszönhet. Az Aristarchus egy különleges, vulkanikus kiemelkedés, vagy ahogyan mostanság nevezik, egy megadóm délkeleti szélébe csapódott. Ez a 170×200 kilométeres, átlagosan 2000 méter magas, paralelogramma formájú alakzat az Aristarchus-plató. Az Aristarchus-plató kora pontosan nem ismert, annyi azonban bizonyos, hogy 3,6 milliárd évnél idősebb. Felszíne rendkívül sötét, egyike a holdfelszín legsötétebb területeinek, amiért az egész platót vastagon beborító vulkanikus hamu a felelős. Színe kissé vöröses árnyalatú, amit 1647-ben már Hevelius is észrevett, majd néhány évszázaddal később R. W. Wood többszín-fotometriai megfigyelései is igazoltak. Éppen emiatt egy ideig Wood foltjaként is nevezték alakzatunkat, bár ez az elnevezés, csakúgy, mint az Aristarchus-plató, sohasem vált hivatalossá. Az Aristarchus-platón találjuk a Hold legnagyobb meanderező rianását, a Vallis Schröterit. Annak ellenére, hogy Schröter nevét viseli, aki 1787-ben írta le, nem ő volt az igazi felfedező, mert Huygens már egy évszázaddal korábban, 1686-ban megfigyeli és le is rajzolja. A Vallis Schröteri teljes hossza 160 kilométer, szélessége néhol eléri a 10 kilométert, így gyakorlatilag már a legkisebb távcsövekkel is megfigyelhetjük. Ez a hatalmas lávacsatorna az Aristarchustól keletre fekvő öreg és lapos Herodotus-kráter közelében ered, egy Kobra-fejnek nevezett elliptikus kráterből. Természetesen a Kobra-fej sem hivatalos elnevezés.
Az Aristarchus-plató és maga az Aristarchus-kráter izgalmas és megfigyelésre érdemes alakzatok, de a hazai amatőrcsillagászokat inkább a tőlük keletre fekvő Prinz-kráter és szűkebb környezete hozza lázba. A Prinz egy félig elsüllyedt, alig 1000 méter falmagasságú romkráter, és mint tájékozódási pont érdekes csak. Az igazi célpont két vékonyka rianás a Prinztől kissé északkeletre. Hédervári Péter, az egyik legjobb tollú csillagászati ismeretterjesztő írónk felesége fedezte fel a hasonlóságot e két rianás, és a mi két legnagyobb folyónk között. Azóta, mint a holdbéli Duna és Tisza ismerjük őket, és nincsen olyan magyar holdészlelő amatőr, aki előbb vagy utóbb meg ne próbálkozna a megfigyelésükkel. A holdbéli Duna, a négy ágból álló Prinz-rianás legnyugatibb és egyben leghosszabb ága. A holdbéli Tisza viszont az Aristarchus-rianás része, annak a legkeletebbre húzódó ága. A holdi Duna tulajdonképpen a Vallis Schröteri mini verziója abban a tekintetben, hogy ahhoz hasonlóan egy kis kráterből ered. Ennek az apró kráternek hivatalos neve is van: Vera. Szinte hihetetlen, hogy az angolszász irodalomban nem találni nyomát annak, hogy bárki is észrevette volna a hasonlóságot e két rianás és a mi folyóink között.
Az Aristarchus-vidék megfigyelésére a kép készítéséhez hasonló megvilágítottság mellett március 18-án este nyílhat lehetőség.
Szöveg: Ggz
