A Hold háromdimenziós látványát adja vissza a Kepler-kráterről és környezetéről készített ún. dioráma. A Lunar Orbiter-felvételeken alapuló speciális terepmodell valóban lehozza a Holdat…Rőmer Péter, Budapest
Aki rendszeresen figyeli a Holdat, bizonyára jól ismeri a felszínt, egészen a feltűnő Oceanus Procellarumtól a kis Wallace-kráterig. Persze ott van mögötte a sok, távcső mellett eltöltött óra, amint a legkisebb, legfinomabb részleteket próbáljuk észrevenni. Atlasszal a kezünkben, okulárral a szemünk előtt figyeljük, amit felkínál a természet. Az észlelés élménye egyedi és megismételhetetlen, de mégis hiányzik belőle valami. A plasztikusság!
4 éve kísérletezem azzal, hogy milyen módon lehetne a Holdat lehozni a Földre. A célom mindenképpen az volt, hogy kézzelfoghatóbbá, érzékletesebbé tegyem a holdfelszínt. A megoldás egyszerűnek tűnik, mégis nagyon sok megoldandó problémát vetett fel.
3D-s makettként ún. diorámán modelleztem a holdfelszín egy kisebb részletét: a Kepler krátert és 100-120 km-es környezetét. A makett gipszből készült, 1:800000 arányú kicsinyítéssel. Alapja poliuretán hab, ami a bolygó felszínének görbületét adja. Eszerint egy 500 m-es becsapódásos kráter 0,6 mm átmérővel kell hogy megjelenjen, ami a maketten még éppen kivitelezhető méret. A kérdés csak az, hogy honnan szerezzünk tudomást ilyen kis objektumokról, merőleges rálátásban. A megoldás az 1960-as évek végéről érkezik. Ekkoriban az Apollo-program tervezéséhez szükség volt a holdfelszín részletes és átfogó ismeretére, ezért 1966-67 között öt Lunar Orbiter űrszonda közelképeket készített a felszín 98%-áról, 90°-os rálátásban. Ezek a felvételek megfelelő felbontásúak és elérhetőek az interneten. A Lunar Orbiter IV felvételei alapján rajzokat készítettem a szükséges területről, s később ugyanezen fotókról modelleztem a felszínt. A gipszet egyszerű kézi eszközökkel (horgolótűk, különböző hegyezett huzalok, ecsetek) alakítottam a megfelelő méretre és formára.
A 3D-s Kepler-dioráma nagy előnye a fotóval szemben, hogy modellezhető a Nap járása, ami ráadásul bármilyen irányú lehet, valamint megnézhetjük a területet tetszés szerinti dőlésszögben, mondjuk peremobjektumként vagy éppen felülről. Nem utolsó sorban nagyon jó a távcső mellett egy dombortérképpel ülni a Rükl atlasz helyett. Ekkor már csak egy lámpára van szükség, hogy beállítsuk ugyanazt a napállást, amit az okulárban figyelhetünk meg.
A Keplerről készült diorámámat először 2007. november 9-10-én, a Miskolcon megrendezett I. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencián mutattam be, ahol a csillagászat tématerület első helyezését és a Szádeczky-Kardoss Elemér Alapítvány különdíj első helyezését értem el.
További munkáim hamarosan elérhetőek lesznek weblapomon.
