A nyári napfordulót követő legelső, immár hosszabbodó éjszakán (június 21-én) csodálatos holdkeltét figyelhettek meg a Balaton szerelmesei.
Ladányi Tamás, Szigliget
A nyári napfordulót követő első, immár hosszabbodó éjszakán (június 21-én) a Balaton-felvidék tanúhegyei mögött bekövetkező varázslatos alkonyatot – mint utóbb kiderült – Keszthelyi Sándorral közösen néztük végig: ő Balatonlelléről, míg jómagam a Szigligeti –várhegyről. Vártuk a világító felhőket (hiába), néztük az alsó delelésbe kerülő Capellát, és gyönyörködtünk a csodálatosan tiszta légkörben kigyúló csillagokban. Panoráma képet terveztem készíteni a környék vulkanikus vonulatairól csillagos égi háttérrel, amelyhez kitűnő körülmények adódtak.
Fa NDK-s állványommal a hónom alatt, fotóstáskámmal a vállamon kerestem a megfelelő kilátópontot a várból, megbolygatva a félrevonult párok nyugalmát: számomra a látvány legszebbnek a vár fokáról bizonyult. A megfelelő beállítások megtalálása után egymás után kerülnek lencsevégre a magyar szemnek oly kedves tanúhegyek: a Haláp a Capellával, a Szent György-hegy és a Cassiopeia, a Kab-hegy – Csobánc – Gulács hármas (bár az első a Bakonyhoz tartozik), Badacsony a Tejút sávjával, a tó a kelő Jupiterrel – majd a sort a Szigliget felett delelő Skorpió zárja. Egy tíz képből összeálló mozaikban sikerült végül az asztrotájképet megörökítenem.
Telihold után vagyunk három nappal; az idő előrehaladt, a fárasztó hét erőt vesz rajtam. Megvárjam, vagy ne várjam meg? – latolgatom. A kérdést hirtelen eldönti néhány vörösre színeződő felhő a keleti horizont felett. Az események gyorsan követik egymást: rövidesen felbukkan égi kísérőnk is, amely a mozdulatlan, sötét vízre ezüst-, pontosabban aranyhidat rajzol. A látvány a Badacsony vonulatával és a Jupiterrel önmagában is megér egy misét: a 24-70-es objektívemmel 24 mm-nél három állóképet készítek, amelyeket egymáshoz illesztve megpróbálom majd a vizuális élményt képbe öltve visszaadni. Már csak a nyári balatoni éjszaka illata hiányzik hozzá…
