Csóvás üstökös a marspályán túl

1449

A C/2006 OF2 (Broughton)-üstökös nagy naptávolsága ellenére látványos, enyhén görbült porcsóvát növesztett. A több százezer km hosszú képződmény várhatóan még hosszú hónapokig megfigyelhető lesz.

Sánta Gábor, Szeged

A két évvel ezelőtt nagy naptávolságban felfedezett üstökös csak idén, szeptember közepén érte el perihéliumát. Nem merészkedett túl közel sem Napunkhoz, sem bolygónkhoz, ám 2,4 CSE-s napközelsége ellenére fényes magot, valamint hosszú, ívelt porcsóvát mutatott (összehasonlításul: a Mars átlagos naptávolsága kb. 1,5 CSE, azaz a Broughton-üstökös mintegy másfélszeres marstávolságban is erőteljes kipárolgást mutat – nagy pályahajlású égitestként jelenleg éppen messze a bolygók keringési síkjától). A nagy abszolút fényességű vándort már 2007 ősze óta követjük nyomon a Szegedi Csillagvizsgálóból.

2008w43-nagy

Szegedi helyi csoportunk éves találkozóját megelőző napon, október 10-én került kameravégre az immár 11 magnitúdó körül járó égitest. Jól látható a fényes mag, az észak-déli irányban megnyúlt aszimmetrikus kóma, valamint az erre merőlegesen látható, gyengén szélesedő csóva, mely 8 ívperc megtétele után fut le a CCD-képről. A kométa görbült csóvája a C/1995 O1 (Hale-Bopp) üstökös 1996. őszi felvételein láthatóra hasonlít, de azóta már több, nagy perihéliumtávolságú üstökösnél sikerült megfigyelni hasonló jelenséget. Mivel magasan északon, a Camelopardalis és Lynx csillagképek határán található, vizuálisan is érdemes felkeresni ezt a kompakt, közepes fényességű vándort.

Hozzászólás

hozzászólás