Újabb pillantás a rossz időjárás miatt tőlünk „láthatatlan” Panstarrs-üstökösre, mely ezúttal egészen különös arcát mutatja nekünk.Michael Jäger, Stixendorf, Ausztria
Az osztrák Michael Jäger jól ismert, neves asztrofotós; ő készíti Közép-Európa talán legjobb, többnyire széles látószögű üstökös-felvételeit. Emellett egy rövid periódusú kométa, a P/1998 U3 (Jäger) felfedezője is, amit 1998-ban az 52P/Harrington-Abell megörökítésekor vett észre (az üstökös idén visszatér, ősszel látható lesz közepes távcsövekkel is, hisz fényessége elérheti a 11 magnitúdót). Az ausztriai Stixendorfban, alig 600 m-es magasságban lévő észlelőhelyéről 1982 óta foglalkozik égi vándorok fotózásával. A hely nincs túl magasan, de asztroklímája nagyon jó, a fényszennyezés nulla. A hét csillagászati felvételéül választott képet is innen készítette.
A Panstarrs-üstökös hazánkból eddig nem volt jól megfigyelhető. Az időjárás szinte mindig megakadályozta a felkeresését, a március végi láthatóság alatt a Naphoz közel látszott, ezért nehéz volt a szürkületben a világos háttéren észrevenni. A csóva sem nyújtotta azt a látványt, amit egy 2-3 magnitúdós üstököstől vártunk. Ennek oka a Földtől való nagy, 1,1 CsE-es távolságban rejlett. Az üstökös már távolodik tőlünk, közben az ekliptika síkja fölé emelkedve, a porcsóvára a fej irányából látunk rá (vagyis a csóva tengelye mentén, hosszában nézzük), emiatt a porlepel elég rövid, de széles szögben nyílik ki, terül szét. A STEREO napkutató szonda képein március 15-e után a porcsóvában olyasféle szálas szerkezetet lehetett látni, amilyet a C/2006 P1 (McNaught) produkált 2007 januárjában. Március 19-én, amikor már a majdnem teljesen sötét égen lehetett megfigyelni az üstököst, fotósunk elkészítette felvételét egy 4”-es (kb. 10 cm-es) f/2,9-es Schmidt-távcsővel, FLI 8300-as hűtött CCD-kamerával. A fotón szépen látszanak a csóva vaskosabb fő szálai, amelyeket méret – és így tömeg – szerint különvált porszemcsék alkotnak. A bal felé látható rövid, egyenes csóva tartalmazza a legnagyobb tömegű szemcséket, majd jobbra haladva egyre finomodik a szemcseméret. A jobb szélen az egyenes ioncsóva ismerhető fel.
A felvételt Jäger a Larson-Sekanina-módszerrel dolgozta fel. Ez a módszer – nagy vonalakban – arra alapul, hogy a kész képet az üstökös magjára centrálva elforgatjuk 1-5 fokkal előbb jobbra, majd balra, és a két képet egymásból kivonjuk. Így az üstökös kómájának, csóvájának halvány, vagy épp emberi szemmel a monitoron láthatatlan részletei bukkannak elő. A Panstarrs-üstökös esetében Michael Jäger egy nagyon kismértékű forgatást alkalmazott. Az eredmény magáért beszél: előtűnt a csóva halvány szálainak sokasága, amelyek a STEREO képén is láthatóak voltak – de a fejtől sokkal nagyobb távolságban. Szabályos ismétlődésük, periodicitásuk arra utalhat, hogy a jelenséget a mag forgása hozza létre a porcsóva fő, közepes méretű porszemcséket tartalmazó részében.