Egy szupernóva maradványa

2960

A Fátyol-köd az egyik legszebb objektum az északi nyári égbolton. Születése egy kozmikus kataklizma eredménye. A robbanás következtében táguló gázfelhő igen látványos, az elképesztően finom szálakban rendeződő filamentek vöröses és kékes színe megkapó.

Fényes Lóránd, Balatonalmádi

A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. A korai észlelők külön-külön azonosították a fényesebb részeit, így kaphatott eltérő NGC katalógusszámokat több szegmense is – NGC 6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. A képen is látható, a komplexum nyugati részén található fényesebb, külső régió az észlelők számára sem elérhetetlen, bár komoly kihívás az azonosítása. Becslések szerint úgy 2600 fényévre fekszik a Földünktől. Nem nehéz kiszámolni, hogy a fény valahol a Kr.e. 7. században indult el felénk – talán épp az első írott jogszabályok, a Drakón-törvények athéni megalkotása idején. Ezt követően a fotonok 2600 évet utaztak az űrben, mire Balatonalmádiba érve becsapódtak a csillagászati kamera érzékelőjébe.

A fénykép 2022 júliusában és augusztusában készült, meglehetősen hosszú időn át. Első körben a szűrő nélküli sorozat készült el, de nem sikerült maradéktalan minőségben előhívnom a részleteket. Ezért a teliholdas időszakot követően egy új körbe fogtam: a keskeny áteresztésű L-eXtreme szűrő segítségével sikerült beállítani a végeredmény. Az időjárás ideális lett, sem a nyugodtságra, sem az átlátszóságra nem lehetett panasz.

A felvétel adatai

  • Objektum: NGC 6960
  • Dátum: 2022.08.
  • Helyszín: Balatonalmádi
  • Expozíciós idő: 25 óra, 118 x 480s (UV/IR), 35 x 900s (L-eXtreme)

A felszerelés

  • Távcső: 300/1200 Newton
  • Mechanika: Fornax 150
  • Korrektor: TeleVue Paracorr Type-II
  • Kamera: QHY 268C
  • Szűrők: Optolong UV/IR, Optolong L-eXtreme
  • Vezetés: QHY5L-II

Hozzászólás

hozzászólás