Hajnali holdsarló

3159

A minél vékonyabb (az esti égen minél fiatalabb, a hajnalin minél idősebb) holdsarló megfigyelésének több évtizedes hagyományai vannak hazánkban. A cél az újhold időpontjához minél közelebb eső, jellemzően halvány, cérnavékony, csak a szürkületi égen, alacsonyan megfigyelhető sarlóhold megtalálása, észlelése, fényképezése.

Ábrahám Tamás, Zsámbék

Szilveszteri koccintás, majd nyugovóra térés után hajnali kelés, hogy ha a felhők is úgy akarják, lássam az év első holdsarlóját. Így pár óra alvás, vagy inkább szundítás után felkeltem és kinéztem az ablakon. Felhők ugyan voltak, de csak a horizont fölötti keskeny sávban, így azt gondoltam, van esély a Holdat elcsípni. A Mars vörösen fénylett már ekkor kissé fentebb. A Hold lassan előbújt a felhők mögül és emelkedett egyre magasabbra. Szépen látszott a hamuszürke fény is. Mielőtt a 37 órás sarló bekúszott volna a felhőkbe, jó pár képet készítettem. Talán a legmutatósabbat sikerült kiválasztani. Ezzel a képpel kívánok Boldog Új Évet!

A felvétel adatai: Canon EOS 400D, Pentacon 4/200 teleobjektív, ISO 400, 1/3 mp, F/8.

Január 4-én az esti szürkületben találkozhatunk ismét a holdsarlóval, ekkor kora 46 óra lesz, és a Szaturnusszal és a Merkúrral alkot háromszöget alacsonyan, a délnyugati égen. Tökéletes horizont és alacsonyan is tiszta, felhőtlen égboltra van szükség ahhoz, hogy rátaláljunk a holdsarlóra délnyugati irányban 17 óra tájban. A következőkben estéről estére mind magasabban látjuk, fázisa egyre nő, de még mindig igen látványos sarlót fogunk látni. A Hold január 9-én lesz első negyedben.

Hozzászólás

hozzászólás