Kopernikusz krátere

2125

540 évvel ezelőtt született Nicolaus Copernicus, a heliocentrikus világkép megalkotója. Vessünk egy pillantást a Copernicus-kráterre!Kónya Zsolt, Dévaványa

Február 19-én ünnepeljük Kopernikusz születésének 540. évfordulóját. A világ talán legnagyobb hatású csillagászának neve még a laikusok között is ismert, aligha akad olyan ember, aki ne hallott volna róla. A hét képe sorozatban tiszteletünket egy, a róla elnevezett holdkrátert ábrázoló felvétel bemutatásával rójuk le.

Rengeteg kiváló minőségű felvétel és rajz készült erről az alakzatról az elmúlt években, így a választás nem volt könnyű. Kónya Zsolt 2012. május 1-jén készült felvétele azonban kimagaslóan jól sikerült és ráadásul olyan holdfázisnál készült, amikor a hatalmas kráter minden részletét feltárja előttünk. A felvétel egy 200/1200-as Newton-reflektorral és egy DMK21AU04.as webkamerával készült.

A látványos holdkráterekre – akad közöttük jó néhány – sokszor használjuk a „leg” jelzőt, mint a legnagyobb, legfényesebb, legsötétebb aljú, stb. A Copernicus ilyen szempontból, azaz részleteiben nem pályázhat egyik „leg”-re sem. Nem a legfiatalabb, mert a Tycho-kráter évszázmilliókkal fiatalabb, nem a legnagyobb, jóval nagyobb kráterek tucatjait találhatjuk a holdfelszínen, nem a legfényesebb, igaz, hogy a ráeső fény 16%-át visszaveri a kráterbelső, de ebben a tekintetben az Aristarchus-kráter jóval felülmúlja, és a sort hosszasan lehetne sorolni. De ha összességében nézzük a kráter tulajdonságait és számításba vesszük a környezetét és igen szerencsés elhelyezkedését a holdkorongon, akkor kijelenthetjük, hogy a Copernicus a non plusz ultra a Hold kráterei között. Vitán felül a legszebb kráter, nincsen párja a Holdon és még az egész Naprendszerben is kevés a konkurense.

2013w01-nagyA Copernicus méretei lenyűgözőek. Átmérője 93 kilométer, mélysége 3760 méter, sáncfala 900 méterrel emelkedik a környező síkság fölé, összetett központi csúcsának legmagasabb pontja eléri az 1200 métert. Hatalmas, a szélrózsa minden irányába kiterjedő világos sugársáv-rendszere 800 kilométer kiterjedésű, amit magasabb napállásnál szabad szemmel is könnyűszerrel megpillanthatunk. Eugene Shoemaker (1928-1997) amerikai geológus az 1960-as évek elejétől tanulmányozta kráterünket és tágabb környezetét, vagyis a Copernicust is magába foglaló Mare Insularumot és az északra terpeszkedő Mare Imbriumot. Megfigyelte, hogy a Copernicus sugársávja, kidobódott törmeléktakarója és másodlagos kráterei minden más, a környéken található alakzatot beborítanak, amiből kikövetkeztette, hogy ez a legfiatalabb alakzat a környéken. Erről mi magunk is meggyőződhetünk, elég egy pillantást vetnünk erre a kiváló felvételre. Figyeljük meg, hogy a kép jobb felső szélén ülő, egyébként fiatalos Eratosthenes-krátert teljesen beborítja a Copernicusból kirepült törmelék. Az egyes rétegek egymásra rakódásával a sztratigráfia vagy rétegtan foglalkozik, ami a Hold esetében a kirepült törmelékek, másodlagos kráterek, lávafolyások relatív korát tárja fel. A Hold relatív korskáláját Shoemaker és kollégái még az Apollo-expedíciók előtt dolgozták ki, éppen a Copernicus-kráternek és környezetének az alapos tanulmányozásával. A copernicusi-kor a legújabb korszaka égi kísérőnknek, mi is ebben a holdi korszakban élünk. Az Apollo-expedíciók által visszahozott mintákból az derült ki, hogy a Copernicus-kráter kora kb. 900 millió év.

900 millió év hosszú idő, ha földi mértékkel mérjük, de igen rövid idő, ha a Holdról beszélünk. A copernicusi-korú kráterek a legfiatalabbak, jellemzőjük a fehéres színű sugársáv-rendszer, ami például az eratosthenesi-korszakban született krátereknél hiányzik. A kozmikus erózió nagyjából 1 milliárd év alatt tünteti el őket, így az idősebb kráterek körül már nem találhatunk fehéres leplet. Kónya Zsolt felvételén részleteiben tanulmányozhatjuk a Copernicus sugársávjait. Legszebben a krátertől északra a holdbéli Kárpátok „fölött”, a Mare Imbrium déli szélén látszanak. Nagyon érdekes részlet a Copernicus és az Eratosthenes között enyhén ívelő kráterlánc. Ez a kráterláncot tulajdonképpen a kráter keletkezésekor kirepült törmelék vájta ki, magyarán másodlagos kráterek láncolatát láthatjuk. Próbáljuk meg elképzelni azt a hatalmas robbanást, ami létrehozta ezt az impozáns krátert, majd’ egy milliárd évvel ezelőtt! Az impaktor átmérője néhány kilométer lehetett, sebessége talán 20 km/s. A becsapódás pillanatában iszonyatos energia szabadult fel, ami a másodperc tört része alatt elpárologtatta a becsapódó aszteroidát és a talaj egy részét. A kráter keletkezésének úgynevezett kivájási periódusában kirepült anyag egy része elérhette a Hold szökési sebességét (2,38 km/s), így örökre elhagyta azt, a maradék visszahullott a felszínre, kisebb-nagyobb másodlagos krátert hagyva maga után. Az egészen apró, porszerű törmelék, mint fényes sugársáv látható. Egyébként a sugársávok nagy valószínűséggel nem csak a kráterből kirepült, a környezetüknél nagyobb albedójú porból állnak, tekintetbe kell venni, hogy a visszahullott törmelék felforgatta az „érettebb” regolitot, napvilágra hozva a világosabb rétegeket.

Figyeljük meg magát a krátert! A teraszos falszerkezet csodálatosan látszik. A magas megvilágításnak köszönhetően a kráter belsejének minden részlete feltárul előttünk. Az összetett központi csúcs, ha nem is a legnagyobbak közül való, tekintélyes méretű. Legjellemzőbb része a görög ABC lambdájára emlékeztető nyugati tömbje, aminek formája közepes műszerekkel már kivehető. A kráter belseje meglehetősen sima, főleg az északi részeken. Túlzás nélkül állítható, hogy hosszú órákat lehet eltölteni csak ennek az egy felvételnek a tanulmányozásával. A felvételen rengeteg egyéb érdekesség látható, például dómok, rianások, de ezek ismertetésétől most eltekintünk.

Hozzászólás

hozzászólás