A Fátyol-köd a Hattyú csillagkép látványos szupernóva-maradványa. A hét képén most kicsit másként mutatjuk be.
Fűrész Gábor, Tucson, Arizona
A Fátyol-köd jól ismert szupernóva maradvány a Hattyú csillagképben. Az összetett, szálas szerkezetet mutató alakzatot egy kb. 5-8 ezer évvel ezelőtt felrobbant csillag hozta létre. A folyamatosan táguló gázfelhő 1400 fényéves távolsága ellenére tekintélyes, a telehold átmérőjének mintegy hétszeresét kitevő területet foglal el ma az égen. Ennek a nagy kiterjedésnek és a tagolt szerkezetnek köszönhetően a korai megfigyelők (mint maga a felfedező, William Herschel is 1784 szeptemberében) több független objektumként könyvelték el a valójában egybefüggő komplexumot. Így a köd fényesebb részeit ma is több katalógusszám és elnevezés jelöli. A legkönnyebben a nyugati rész, az NGC 6960 avagy Boszorkányseprű-köd (Witch’s Broom Nebula) található meg, mivel ez az ék-szerű foszlány áthalad a szabad szemmel is látható 52 Cyg csillagon (a képen alul). A „klasszikus” Fátyol-köd vagy Hattyú-ív (Cygnus Loop) alatt azonban sokan a keleti részt értik (a képen felül), mely NGC 6992 és 6995 sorszám alatt fut. A két ív között a valamivel halványabb NGC 6979 és 6974 terül el, melyet Pickering-éknek is neveznek (Pickering’s Wedge). Ennek felfedezője valójában Williamina Fleming, ám a kor szellemének megfelelően nem az aszisztensként dolgozó csillagász hölgy, hanem főnöke, a Harvard Obszervatórium igazgatójának neve került megörökítésre.
A Fátyol-köd összfényessége meglepően nagy, forrástól függően 5-7 magnitúdós értékkel találkozhatunk, azonban ez csupán a nagy kiterjedésnek köszönhető, a felületi fényesség valójában alacsony. Ezért a szabadszemes megfigyelés nem könnyű, sötét égi hátteret igényel. Vizuális észlelők gyakran keskeny sávban áteresztő szűrőt alkalmaznak e köd megfigyelésére, mely gyakorlatilag minden zavaró fényt kizárva koromfekete hátteret biztosít ugyanakkor átengedi a kétszeresen ionizált oxigén fényét, mely a Fátyol-ködre igen jellemző. A bemutatott fénykép is hasonló technikával készült, keskenysávú színszűrők segítségével az első negyed után lévő Hold sem volt zavaró körülmény a felvételek rögzítésekor. A már említett O-III vonal (501 nm hullámhossz) a kék színcsatornát adja, míg a zöld és vörös színek az egyszeresen ionizált kén (S-II,672 nm) valamint a hidrogén Balmer-alfa (656 nm) emissziójából származnak. A keskenysávú szűrők segítségével tehát a Fátyol-köd egyfajta kémiai analízisét hajthatjuk végre: a zöldes területeket a hidrogén uralja, a sárgás részeken a legegyszerűbb elem mellett kén is jelen van, míg a lila és kék területeken az oxigén domináns.
A felvétel egy házilag módosított, az infravörös-gátló szűrőjétől megfosztott Canon Eos 350D digitális fényképezőgéppel, Sigma 2,8/150 mm-es teleobjektívvel készült, 1600 ASA érzékenység mellett. Minden csatorna 12 db. 10 perces kép átlagolásából származik, a kézi/automatikus vezetés nélküli képek egy Fornax 51 mechanikával készültek Tucson közelében (Arizona, USA), 2008. október 10-12. között.
