Napszelek szárnyán

371

Padányi Árpád, Gelej

A fokozatosan kiépülő Nemzetközi Űrállomás (ISS) nemcsak az űrkutatás iránt érdeklődők számára érdekes, hanem asztrofotósaink számára is. Az éjszakai égen az ISS átvonulásait szabad szemmel is megfigyelhetjük: néhány perc alatt vonul át egünkön, mint fényes, 1, -1 magnitúdós „csillag”. A pontos előrejelzéseknek, az új kameráknak és a korszerű, számítógép vezérlésű távcsöveknek köszönhetően az utóbbi években egyre-másra készülnek olyan felvételek is, amelyek a Nap előtt átvonuló űrállomást örökítik meg. Ilyen felvételt nem is olyan könnyű készíteni, hiszen a tökéletes technika mellett nem közömbös a megfigyelő földrajzi helyzete sem.

A hét csillagászati képe 2006. július 25-én 12:01:46-kor készült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gelejen. Az ISS távolsága a megfigyelőhelytől ekkor 384,4 km volt, látszó mérete pedig 48,2 ívmásodperc. A felvétel 13 cm-es f/7-es Superapo refraktorral készült  Baader Herschel-prizmán és ND3  szűrőn keresztül, módosított Fire webkamerával, 90 ms expozíciós idővel. Vezérlés: D600 notebook, Skysensor 2000P. A felvételen jól látható az űrállomás szerkezete, még a napelemtáblák is elkülöníthetők. A kép hátteréül a Nap foltos felszíne szolgál.

Hozzászólás

hozzászólás