Ne szemetelj!

1636

Íme a Messier 5 gömbhalmaz – már amennyi belőle látható! A kép összesen 86 felvétel felhasználásával készült, ez expozíció során „született” valamennyi műhold- és repülőgépnyommal. Jól szemlélteti az (éjszakai) ég teleszemetelésének mértékét.

Kohlmann Péter, Sopronkeresztúr

Egy folyamatban levő fejlesztésünk (Lacerta) éles, ég alatti tesztje miatt indítottam a rendszert, az optimálistól nagyon messze levő körülmények ellenére. Két éjszaka tudtam dolgozni, ez 86 képre lett elég, ennek ellenére a végeredmény szép lett. Később megtekintve a Pixinsight feldolgozóprogram Rejection fájlját, arra gondoltam, hogy így, ebben a formában talán érdekesebb lehet a kép. Talán kicsit rávilágít arra a szomorú tényre, hogy milyen mértékben vettük már körül a bolygónkat „szeméttel”, és pl. a Musk által tervezett műholdak fele sincs még pályára állítva. A kép talán érzékelteti azt, hogy mennyire nem egyszerű manapság az asztrofotózás és a képfeldolgozás. És akkor még a hivatásos oldalát meg sem említettem, hogyha mondjuk a Subaru elé „repül be” egy ilyen, az tönkreteszi a mérést azonnal, valamint sok ember munkáját, ami nagyon sokba is kerül. Óvjuk az égboltot, amennyire tőlünk telik, mert a műholdakra szükség van, ez tény, na de ennyire?

Kohlmann Péter felvétele a Messier 5 gömbhalmazról.

Távcső:Lacerta 250/1200 FotoNewton
Mechanika:SkyWatcher EQ8
Kamera:Lacerta DSPro 2600c
Szűrő:Optolong UV/IR-blokk szűrő (2″)
Korrektor:Pixinsight1.8.
Korrektor:Lacerta MGEN-3 standalone autoguider
Korrektor:Starizona Nexus 0,75 x
Korrektor:Photoshop CC2014
Exp. idő:86x6min