Pislákoló csillagok

718

Mit csinálhat egy fotós éjszaka állvány nélkül? Sok mindent, pl. alhat… Vagy ha fotózni akar, akkor vicces alakzatokat rajzolhat csillagokkal, például egy nagyon színes nyolcast a Szíriusszal.

Mayer Miklós, Bükfürdő

Miért ne fényképezhetném le a csillagokat is kézből is? Ekkor eszembe jutott Landy-Gyebnár Mónika kiváló cikke és fotói mellyel a csillagok színének látszólagos ingadozását örökítette meg faék egyszerűségű módszerrel (mindig azok a legjobbak!).
Ha bármelyik fényesebb csillagra szabad szemmel ránézünk, érdekes jelenségnek lehetünk tanúi: alapvetően egyszínűnek látjuk, de a színét mintha folyamatosan változatná: egyik századmásodpercben kék, másikban vörös, aztán zöld és így tovább. Ha viszont egy bolygóra nézünk, pl. a Jupiterre (most az Ikrekben jár), vagy a Marsra (ekkor épp a Szűz csillagkép Spica csillaga mellett volt), akkor ezt a jelenséget nem látjuk.
Miért nem? Ugyanis a csillagok olyan messze vannak, hogy a Földről gyakorlatilag pontszerűnek látszódnak és a folyton mozgó földi légkör mint egy prizma bontja színekre a fényüket. Ezt a jelenséget nevezzük szcintillációnak, pislákolásnak.
20140518-hetkepe-mayer-miklos-pislakolo-csillagok
Egy csillag hogyan lehet pontszerű? A válasz a hatalmas távolságokban rejlik, vegyük példának a Szíriuszt! 8,6 fényévnyi távolságával a 6. legközelebbi csillagnak számít, és a Napunknál 1,7-szer nagyobb mérete ellenére is akkorának látszik a korongja, mint egy gyufa 5 mm-s feje kb. 170 km távolságból. A bolygók viszont nem pontszerűek, a Földről már kis távcsövekkel is jól megfigyelhető kiterjedésük van.
Tehát ha bármikor a csillagos égboltra nézünk, akkor úgy tudjuk könnyen megállapítani, hogy csillagot vagy bolygót látunk-e, hogy míg a csillagok fénye pislákol, a bolygóknak viszont állandó a színük-fényük. Ez a hatás annál erősebb, minél fényesebb a csillag, és minél közelebb van a horizonthoz (ekkor sokkal több légrétegen kell a fénynek átverekednie magát). Állítólag a régi öregek, akik még a csillagos ég alatt aludtak, a nyári estéket az északi horizont felett töltő Capella pislogásából állapították meg, hogy szeles idő várható-e a következő nap.
Miért ne csinálhatnék én is ilyet, nem feltétlenül kell hozzá távcső!
És hogyan? Szembemenve a józan fotográfiai ésszel: kézből, kb. 1 másodperces expozíciót állítok be, az objektívet szándékosan bemozgatom, ami által a kiválasztott csillag vonalat fog húzni. Így 1 másodpercnyi fény-színváltozás nyúlik ki egy hosszú vonallá, így láthatóvá válnak a színek. Másképpen fogalmazva, egy 1 másodperces idővonalat látunk. Kicsit játszani kell, hogy eltaláljuk a megfelelő érzékenységet és záridőt, nekem az 0,5-1 mp, f/4 és ISO 6400 beállítás jött be. Minél hosszabb fókuszú az objektív, annál jobb, de egy mezei 100 mm-essel is nagyon szép képeket kapunk.

 

Hozzászólás

hozzászólás