Planetáris köd a Zselicből

306

Az M27 az északi égbolt leglátványosabb planetáris köde. Feltárja a Súlyzó köd rejtett szépségeit!

Csőke Marcell és Feltóti Péter, Zselic

Idén augusztus elején egy év után ismét sikerült közös képet készítenünk. Ezúttal is kemény fába vágtuk a fejszénket, és célpontul a Messier 27 (Súlyzó-köd) néven ismert planetáris ködöt választottuk. Ezen téma nehézségét egyrészt a Tejút síkjának közelsége adja, amely miatt a látómezőben igen sűrű csillagtengerrel kell számolni, melyek a feldolgozás során annyira felfényesednek, hogy hajlamosak a fotózni és megmutatni kívánt téma részleteit eltakarni. Ezenkívül a DSLR gépekkel szokottnál egy léptékkel mélyebb képet szerettünk volna készíteni, melyen nem csak a köd belső, igen fényes gázburka látható, hanem az a bizonyos lepkeszárnynak is nevezett anyaglebeny, amelyet a csillag élete utolsó szakaszában kezdett ledobni magáról. Ez a lepkeszárny nagyságrendekkel halványabb, mint a köd többi része, ezért hatékonyan általában keskenysávú szűrőkkel szokták fotózni. Azonban a szétesett csillag anyaga jelentős részben a fehér törpévé zsugorodott központi csillag ultra-ibolya sugárzása által fénylésre gerjesztett hidrogén és oxigén (Ha és OIII), melyek hullámhossza az átalakított fényképezőgépünk számára is jól “látható”. A két említett hullámhosszú fény az emberi szem számára is látható – bár a H-alfa már alig-alig észlelhető, így nem reménytelen a téma élethű, azaz emberi szem számára is jól értelmezhető megjelenítése.

hetkepe-m27-feltoti-csoke

A hidrogén-alfa vörös, az O III sugárzása pedig türkiz színű. A feladat tehát az volt, hogy megfelelő hosszúságú és megfelelő darabszámú nyersképet tudjunk készíteni, melyeken a feldolgozás során az apró csillagok nem puffadnak fel a távcső nagy fényerejétől, a kiszámíthatatlan légköri nyugtalanságtól és az autoguider beavatkozásai miatt. Döntésünk így 7 perces expozíciókra esett, valamint Baader UHC – S 2″ (ultra high contrast) szűrő használatára, amely nagy segítséget nyújt szűkebb áteresztése miatt abban, hogy a csillagok mérete kisebb maradjon. A planetáris köd fényét viszont egy az egyben átereszti, hiszen éppen azon hullámhossz tartományokban enged át, melyben a köd sugároz, ezzel együtt a zavaró fényszennyezés hatását is jelentősen csökkenti. Ezen döntésünkben Éder Iván tanácsai is sokat segítettek. Köszönettel tartozunk Éder Ivánnak amiatt is, hogy 200/800-as f/4-es Newton-távcsöveinkbe megerősített segédtükörtartót szerelt.

Ezúttal nem azt választottuk, hogy a távcsöveket egymáshoz képest 45 fokban elforgatva 8 diffrakciós tüskés csillagokat produkálunk – ahogy azt a korábbi NGC 6946 – NGC 6939 képünknél tettük – hanem beforgattuk a tubusokat milliméterre pontosan úgy, hogy a diffrakciós tüskéink – melyek forgásszöge a fényképeken attól függ, hogy a távcső a tubusgyűrűben hogyan áll – tökéletesen fedjék egymást. A fotózás helyszínéül az ország egyik legsötétebb, és kétség kívül legszebb tájegységét, Zselicet választottuk, majd hat éjszaka során összesen 170 darab 7 perc ISO 800-as UHC nyersképet, valamint 18 darab szintén 7 perces ISO 800-as szűrő nélküli képet készítettünk 50-50% arányban. A szűrő nélküli képeket arra használtuk, hogy a csillagok természetes színét megadjuk, hiszen az UHC szűrő a csillagok fényéből a látható spektrum bizonyos tartományát kivágja, ezáltal lilás, vöröses színben képzi le őket, ami egyszerűen csúnya. A fotózásnak természetesen voltak nehézségei, mint mindig. Az ég sosem tökéletes (vagy csak nagyon ritkán), ezért fotóztunk borzasztóan nyugtalan égen, légkörfény által megvilágítva, meg kellett küzdenünk az f/4-es rendszer érzékenységével és az új csövek ismeretlen lelkivilágával is, a szúnyogokról nem is beszélve. Biztattunk fátyolfelhőt, hogy ne maradjon, vihart, hogy ne jöjjön, néztünk olimpiát esőben, de feküdtünk arccal a Tejútnak is, míg kattogtak a gépek, ahogy azt kell. A feldolgozás során azt a célt tartottuk szem előtt, hogy asztrofizikai értelemben valós és élethű színekben adjuk vissza a planetáris ködöt és környezetét, annak lehető legnagyobb mélységében és részletességében, de természetesen az esztétikum határain belül. A kihívást a sűrű csillagmező kezelhetetlenségén kívül az jelentette, hogy az UHC-s anyagot összedolgozzuk az RGB-s anyaggal, mivel ilyet eddig még nem próbáltunk.

Hozzászólás

hozzászólás