Részletek a Merkúron

12646

A Merkúr igen nehezen észlelhető, hiszen többnyire a Nap közelében látható – illetve nem látható. Idei egyik legjobb hajnali láthatóságát kihasználva sikerült részleteket megörökíteni a legbelső bolygón.

Csabai István, Zagyvarékas

Az év egyik legjobb hajnali láthatóságát kihasználva két reggelen sikerült a  Napunkhoz legközelebb keringő bolygót, a Merkúrt fotóznom. A Marsnál kisebb, Holdunknál kicsit nagyobb bolygó láthatósága kedvezőtlenebb az északi féltekén élő amatőrök számára, mint a déli féltekén észlelőknek. Talán a legnehezebb a fényképezése is a többi bolygóhoz képest, hiszen nem csak mérete kicsi, de a Nap közelsége nagyon zavarja a kép készítését. E hónap közepén másfél órával kel a Nap előtt a 7,1″ átmérőjű, -0,2 magnitúdó fényességű planéta. A fényképezéséhez az alacsony magasság miatt ez a másfél óra kevés, ezért a nappali égen érdemes IR szűrővel fotografálni. Fotóim így reggel 8 és 9 óra között készültek, amikor a Nap már 25 fok magasan tartózkodott, a Merkúr pedig kedvező, 40 fokos magasságban volt észlelhető.
Az augusztus 11-én készült felvételen számos felszíni részlet is látható, amint azt a kép mellett látható Stellarium- és WinJUPOS-térképek is bizonyítják. Egyebek mellett a Bartók-kráter foltját is sikerült azonosítani. (Távcső: Celestron-14, kamera: ASI 178MM, szűrő: IR 742.)

 

 

 

Hozzászólás

hozzászólás