Sivatagi alkonyat

1932

A tiszta szaharai éjszaka nagy élmény. Ha nincs település a közelben, akkor nincsenek állathangok sem. Ilyenkor döbbenetes a csend, és az ember úgy érzi, különösen, ha valamelyik hegy tetején van, hogy benne ül az Univerzumban.

Merkl Gábor, Csád köztársaság

Valójában nem csillagászkodni járok a Szaharába, hanem archeológiai kutatóutakra egy magyar kutatóval. Távcső – eltekintve egy kis 10×21-es binokulártól – nincs velem, mert annyi holmit kell vinnünk, hogy már nem fér bele a súlyhatárba, és az autókban sincs másnak hely, mint a legszükségesebb felszerelésnek.

A Szahara igazából nem ideális hely csillagászkodásra. A láthatóságot erősen rontja, hogy gyakran poros a levegő a szélviharok miatt, és a rendkívül finom, ködszerű por mindenhova betelepszik. Nagyon nehéz lenne olyan szállítódobozt készíteni, ami megóvná ettől a távcsövet és felszerelést. A porszennyezés különösen igaz Csádra, mert az ország Szaharára eső területe az akár kontinenseket is átívelő szaharai por egyik legnagyobb forrása: 40%-a innen származik. Erős porviharban még a napkorong is teljesen elmosódik.

A felvétel 2015. január 21-én 18:07-kor készült (Canon EOS 350D 1/40 s, fókusz 50 mm, fényerő 1:5,6). Helyszín: Szahara, Csád Köztársaság északi része, Faya Largeau-tól kb. 55 km-re nyugatra. Északi szélesség 18° 4’ 1,8”, keleti hosszúság 18° 37’ 18,3”.

Porviharok után pár napba is beletelik, mire rendesen kitisztul a levegő. Ilyenkor, ha Hold sincs, ott vibrál, ragyog az égbolt az ember feje fölött, a horizonton a csillagok erős halványodás nélkül, hirtelen tűnnek el. Fényszennyezés nincs, hacsak az állatövi fényt nem tekintjük annak. Az alacsony földrajzi szélesség miatt már a déli égbolt nagy része is jól látszik. A kép készítése idején a Merkúrt minden nehézség nélkül, szabad szemmel is könnyű volt megtalálni; fényessége miatt eleinte nem is akartam elhinni, hogy valóban a legbelső bolygót látom. Mivel a Szaharának ez a része valóban sík, semmi nem takarta ki a lemenő Nap közelében a bolygót.

A tiszta szaharai éjszaka valóban nagy élmény. Ha nincs település a közelben – útjainkon rendszerint több száz kilométerre vagyunk lakott helyektől – akkor nincsenek állathangok sem. Ilyenkor döbbenetes a csend, és az ember úgy érzi, különösen, ha valamelyik hegy tetején van, hogy benne ül az Univerzumban.

Hozzászólás

hozzászólás