Színpompás üstökös: C/2025 A6 (Lemmon)

8172

Üstökösünk már távolodik a Földtől, de közeledik a Naphoz, ezért egyre látványosabb lett a napokban és szabad szemmel is megpillanhatóvá vált.

Schmall Rafael, Zselici Csillagpark

A felvétel kristálytiszta, jó minőségű égbolton készült és ezáltal szépen látható mind az ion-, mind a porcsóva.

Hatalmas élmény volt sötétedéskor szabad szemmel meglátni az üstököst, melynek később a csóváját is lehetett látni, ám az egész nem adta egykönnyen magát.

Reggel hatalmas mennyiségű csapadék egy hullámzó hidegfront miatt, majd délután heves záporok áztatták a földet, amire később a távcső került. A berendezés összeszerelését időszűkében tulajdonképpen még záporban kezdtem… Ez volt az első olyan alkalom, amikor felprogramozás után egyszerűen ott kellett hagynom a távcsövet, hisz a vendégeknek is meg kellett mutatni az égi vándort. Csak a rövidke program után derült ki, hogy sikerült-e a projekt.

A sorozatomból ez lett eddig a legjobb erről az üstökösről. Jönnek az esők, jön a holdfény, így égi vándorunk egyre jobban eltűnik majd a fényárban, aztán majd a világűr végtelenjében.