Tavaszi együttállás

3157

Az idei tavasz számos látványos együttállást hozott az esti égen. A főbb szereplők a Hold, a Vénusz és a Fiastyúk voltak, de a holdsarló nélkül is bőven jutott látnivaló.

Ábrahám Tamás, Zsámbék

Április elején közelítette meg a Vénusz a Fiastyúkot, 3-án volt a legszorosabb az együttállás. Sokan követték a jelenséget, de a közeledést és a távolodást is, én is jó pár képet készítettem jellemzően a zsámbéki romtemplommal az előtérben. Ahogy a Vénusz távolodott a Fiastyúktól, kissé közelebb került a Hyádok halmazához. Párszor igyekeztem megörökíteni, de a felhők általában közbeszóltak. Végül 17-én pénteken tisztának mutatkozott az esti ég. Autóba ültem és a nem messze lévő kőkereszthez hajtottam, ami a Gyermelyt és Szomort összekötő út szélén áll, a két település határán. Ezért is hívják határkeresztnek. Korán érkeztem, de nem bántam. Legalább volt időm a megfelelő helyet kiválasztani. Percenként elhaladt egy autó, így össze is állt a feladat. Két képet kell készíteni, az egyiken a csillagos háttér legyen látható a kereszt és a mellette lévő fa sziluettjével, míg a másik képen egy elsuhanó autó világítja meg őket, miközben a lámpái csíkot húznak. Sok képet készítettem, a kettő legjobbnak vélt fotót végül kiválasztottam. Csendes, nyugodt, enyhe este volt, szellő sem rebbent. Nem sokkal mellettem egy bagoly szállt le hangtalanul egy útszéljelző oszlopra. Pár perc múlva tovaszállt. Elon Musk műholdjainak özöne volt látható nem sokkal később, igen nagy fényességgel. Szerencsére a Hyádok – Vénusz – Fiastyúk háromszöget elkerülte.

A képek Canon EOS 400D és Canon EF 50/1,8 felszereléssel készültek, ISO 800, 10 mp és F/2,5 fényerő mellett.

Hozzászólás

hozzászólás